Üdv!
Elindult a GK irodalmi blogfolyóirata. Úgy gondoltuk kár lenne
ennyi tehetséges embert veszni hagyni. Már régóta készülődött a háttérben
a blog. Reméljük nyitottak vagytok az efféle újításokra. Mi örömmel írunk
nektek. Így bízunk benne, hogy olyan lesz az adjon Isten, mint a fogadj
isten. Itt az első szám elején
bemutatjuk íróinkat/költőinket. Nincs is már más dolgom, minthogy jó olvasást
kívánjak!
Üdvözlettel:
az Irkapocs csapata
Szerkesztőség:
NereusLaceee
Kérdések:
1. Név, vagy művésznév?:
NereusLaceee
2. Mióta írogatsz?:
2007 óta írok rendszeresen. 2010-ben jelent meg első önálló kötetem, Morzsák címmel.
3. Mikről fogsz írni?: Írásaim általában egyszerre
szólnak mindenről, és a
semmiről. Versek, novellák, gondolat-morzsák, vagy
regény
részletek egyaránt megtalálhatóak lesznek
írásaim között.
4.
Kedvenc író/költő és a legjobb műve? Kedvencem Ady Endre, ha tőle kötet, akkor pedig a Régi tavaszi háború.
5. Magadról egy-két mondat! Elvont modern hobbi-művész volnék, aki az írásai zömében, a fokozatosan butuló társadalomra próbál reflektálni. A maradékban, pedig saját életélményeim hatására írok tanulság-novellákat.
Kérdések:
1. Név, vagy
művésznév? Biolencse
2. Mióta írogatsz?: Már az általánosban is
írtam, de akkor még csak verseket és
csak szerelmeseket. Azt hiszem, a legtöbben
így kezdik, csak aztán sokan sokkal többre viszik. A középiskolás éveim
alatt is faragtam a rímeket, de ezekre már inkább a lázadás
volt a
jellemző. Rég volt, már nem is rémlik. Teltek az
évek és úgy
hozta az élet, hogy abból tudok élni, amit
szeretek is. Az
írásból. A verseket elhagytam és manapság inkább
rövid
novellákat, valamint néhány tök lényegtelen
gondolatomat vetem papírra.
3. Mikről fogsz írni? : Mint azt már írtam is, néhány perc alatt kivégezhető novellákat írok.
4. Kedvenc író/költő és a legjobb műve?: Van néhány
kedvenc íróm. A teljesség igénye nélkül néhány közülük: Isaac Asimov, Peter Straub, Dean R.
Koontz, Christopher Moore, J.R.R. Tolkien. A legnagyobb hatással azonban mindenféleképpen Stephen King volt rám. Mindent
szeretek, amit leírt. éppen ezért az összes Magyarországon
megjelent írásának
egy példánya a tulajdonom részét képezi.
5. Magadról egy-két mondat? Magamról pedig csak annyit, hogy egy beteg humorú faszi vagyok. Imádom a zúzós gitárzenéket, de főleg olvasni szeretek. Azért szoktam írni, mert jól esik legépelni egy gondolatot, vagy egy történetet. Jól esik l átni, ahogy kerek egésszé formálódik, de a legjobb az, ha ez másoknak is tetszik. Szóval jó szórakozást kívánok mindenkinek.
Kérdések:
1. Név, vagy
művésznév? Maradnék az Uraharánál.
2.Mióta írogatsz? Tudja a halál, nem túl rég óta. :)
3. mikről fogsz írni? Az élet értelméről, gasztronómiáról, meggyalázott holttestekről. Nem biztos, hogy ebben a sorrendben.
4. Kedvenc író/költő és a legjobb műve?: Akármi Lovecrafttól.
5. Egy-két mondat magadról? : Egy megtévedt apacs és egy tizenhárom éves alaszkai malamut nászának törvénytelen gyermekének tekintem magam, amikor éppen nem zuhanyzom. :)
p.balou
Kérdések:
1. Név, vagy művésznév?: mr. Balou
2.
Mióta írogatsz?: Már olyan 5. óta körmölgetek kisebb nagyobb sikerrel,
általában angol házi volt, azóta szeretem.
3. Mikről fogsz írni?: Szeretem az elbeszélő költeményeket, humorosan tálalva.
4. Kedvenc író/költő és a legjobb műve?: Stephen King könyvek mind jöhetnek, nincsenek kedvenceim.
5. Magadról egy-két mondat?: Magamat egy érzékeny, humoros fazonnak tartom. Általában barátságos vagyok :)
Icabod
Kérdések:
1. név vagy művésznév?: Az Icabod már megszokott, így marad ez.
2. Mióta írogatsz?: Még általános suliban kezdtem a szerelmes versekkel. Azóta is inkább érzelmesebb verseket írok, vagyhát próbálok írni. Remélem tetszeni fognak. :)
3. Mikről fogsz írni?: Ez jó kérdés? Hmm...talán maradok a szerelmes verseknél, hiszen azt szeretem a legjobban. Próbálok majd az érzelmeitekre hatni.
4. kedvenc író/költő és a legjobb műve?: Szeretem nagyon én is Stephen Kinge-t. Neki az össze műve jöhet. mellette kedvelem még Dennis Lehane-t, tőle a kedvencem a
Vihar-sziget.
5. Mgadról egy-két mondat?: Én magamat egy kedves, romantikus, álmodozó palinak tartom. Mindig is ilyen voltam és leszek is. Remélem tetszeni fog nektek ez a blog, amit próbáltunk összehozni.
Irkapocs 2. rész
Az ifjú titánoknak lehet ez majd furcsa lesz, de az érettebb gamekapocs fanoknak okozhat némi új érzést :)
Még egyszer sok sikert nektek!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.