A gyilkos hajlam
- Megint itt jár. Elhagyhatna már végre. Kérem Istenem, hagyjon itt, takarodjon innen! – suttogta egy férfi.
- Hali! Itt vagyok! – szólt egy ismeretlen hang. – Hidd el, hogy nélkülem nem tudnál élni.
- Ez nem igaz. – nyögte – Pont, hogy nélküled végre újra erőre kapnék, és élhetném tovább az életem.
- Most nem az csinálod?
- Most? – kiabált – Most egy gyilkos vagyok. Olyan, mint egy állat. Legszívesebben már végeztem volna magammal, de reménykedem, hogy egyszer, s mindenkorra eltűnsz innen.
A férfi felállt, és egy asztalhoz lépett. A bútoron almák sorakoztak, egyet megfogott és a szájához emelte. A gyümölcsből folyadék tört ki, ami a szája szélén le is pergett. Az almába még csak egy harapás volt, mégis a kukába kötött ki. Miután kidobta, az emeletre indult. Szép nagy lakása volt a férfinek. A konyha is csili-vili volt. A gyümölcsökön kívül rengeteg kép volt a helységben. Egészen érdekes ízlése volt. Minden képen valamiféle elmezavaros ürge látható. Az egyik fejébe lékek voltak verve. A másik, addig megkötözött kézzel ült, és közben a lábaival vakarta a golyóit. A konyha mellett a nappali feküdt. Igazi tágas szoba. Volt ott minden: új TV, formás kanapé, sok könyv. Ebben a szobában is megtalálható volt néhány kép. Nem is kell említenem. Egytől-egyig dilis személyek voltak rajta láthatók. A nappali mellett volt egy lépcső, ami az emeletre vezetett. A lépcső melletti falon fotók voltak. A fotók Larry-t ábrázolták. Aki most a saját fotóit vette szemügyre. Az egyik képen meztelenül, míg a másikon egy idióta cilinderben volt látható. A harmadik képen csak simám az arca díszelgett. Ez volt a legértelmesebb mind közül. Bár, ha ránézett az ember, attól az idióta vigyortól kirázta a hideg. Az utolsó lépcsőfokon egy cetli volt látható. Ezzel a felirattal: mosd ki a szennyest! Larry saját magának írta fel, mert mindig elfelejti. A hálószobájában egy nagy francia ágy terpeszkedett. Kék lepedő borította olyan volt, mint egy hullámzó tenger. Az érdekes az volt, hogy a hatalmas ágy a szoba felét sem foglalta el, pedig nem volt pici. Nem is kell említenem, hogy a falakon idióta képek lógtak. Csupa debil, idegbeteg emberekről. Nem csodálom, hogy olyan kevés látogatója volt Larry-nek. Ilyen helyre én sem járnék szívesen, de még kényszerből sem. Leült az ágyszélére, és közben a kezével matatott a zsebében. Egy öngyújtót húzott ki belőle. Az éjjeliszekrényéről, pedig leemelt egy doboz cigarettát. Amin ez volt látható: A dohányzás súlyosan károsítja ön és környezetében élők egészségét.
- Anyád! – válaszolta az írásra.
Az öngyújtót meggyújtotta, és a lángba belehelyezett egy szál cigit. Füst szállt föl a szobában. Beleszívott a hosszú papírgalacsinba, majd miután megízlelte kifújta a füstöt. Miután leégett a cigi, az órára vetette figyelmét. Éppen éjfélt ütött a vekker. Fáradtnak érezte magát, így miután levette a pillantását, szinte már aludt is. Egész éjjel macska nyávogás kísért Larry horkolását.
Reggel mikor fel kel mindig a jobb lábát teszi le a padlóra. Elég babonás egy ember. Olyan, aki az utcán sem lépe a repedésekre. A konyhába belépve megpillantotta azokat az idióta képeket. Mosolyra kanyarodott a szája. Pedig ocsmány egy képek voltak, higgyetek nekem. A hűtőhöz lépett, egy tejes bödönt emel ki belőle. Pohárért nyúlt, de közben leejtette a tejet. Szitkozódott egy pillanatig, de miután rájött, hogy ettől jobb nem lesz a felmosóért indult.
- Na ennyire szétestél? – kérdezte az ismeretlen hang.
- Ki vagy te? – kérdezte Larry?
- Én kedveském a te lelkiismereted vagyok.
- Az nem beszélne így.
- Na jó, nevezzünk engem a te…belső hangodnak! – nyögte
- Azt sosem!
- Maximum a rosszakarómnak nevezlek! – kiabálta – Takarodj! Hányszor mondjam! Menny el innét! Nem érted? Hagyj engem!
- Nem úgy van az, barátom. Én már veled vagyok születésed óta. Végig kísértem az életed összes forduló pontját. Ugyan megdöbbenve tapasztaltam, hogy kicsit… hibbant lettél.
- Ezt, hogy érted? – kérdezte a férfi kissé félénken.
- Hát lássuk! Mindenféle szadista képet rakosgatsz ki a házba. Nem gondolod, hogy ez beteges?
- Mi? Ez a mai művészet.
- Nem! Ez a te művészeted. Nem gondolod, hogy te is alkothatnál?
- Mit művész? – kérdezte meglepődve.
- Igen. Te lehetnél mindenidők legnagyobb művésze.
- Mivel alkotnék? – most már úgy kérdezte, mint akit tényleg nagyon érdekel.
Közben töltött magának egy pohár whyskit, mert már nem bírta idegekkel.
- Vérrel alkotnál, piros vérrel.
- Hogy mi?
- Te lehetnél az első művész, aki nem fest, rajzol vagy ír, hanem gyilkol. Emberek ezrei várják, hogy róluk készíts valami szépet. A szomszéd nő kiabál azért, hogy készíts a fejéről egy képet. Persze, olyan képet, amin csak az arca látható. Ehhez, pedig meg kell szabadulnunk az alatta lévő testrészektől. Na, mit szólsz?
Larry megvakarta homlokát, majd a pulcsija zsebébe nyúlt. Kivett belőle egy öngyújtót és egy cigit. A szájába rakta, és meggyújtotta. Látszott rajta, hogy izzadtság cseppek folytak végig az arcán.
- Hú baszki! Ez jó kérdés. Mindig is vágytam arra, hogy az emberek ismételgessék a nevem.
- Higgy nekem, az ötödik mestermű után már álmukból felkelve is tudni fogják a neved.
- Ötödik? Ha én belekezdek 10-15 mestermű alatt meg sem állok. – mondta Larry pöffedten.
- Nem is kell, sőt még e fölé is mehetsz. Határ a csillagos ég. Akkor benne vagy? – kérdezte a hang.
- Tőlem holnap megalkothatjuk első mesterművünk. Mivel csináljuk? Fegyverrel?
- Á, dehogy. Az túl gyors. Sokkal lassabbal, inkább pengével. Késsel jó lesz?
- Persze. – nyögte gyorsan, s közben mosolyra kanyarodott az arca. – Viszont a fejéhez nagy kés kell.
- Szamuráj kard. – suttogta a hang elégedetten.
Larry a kard hallatára kissé gondba esett. Körbe-körbe sétált a konyhába. Miután leírt egy kisebb maratont, a nappali felé vette az irányt. Az ajtó küszöbében megbotolva szitkozódott. A szobában rögtön kiáltottak magukért azok az idióta képek. Leült a kanapéra, és mély gondolkozásba kezdett. - Honnan szedjek kardot? Honnan tudnék szerezni, esetleg lopni?- Ahogy ezek a szavak elhagyták a száját felrémlett neki, hogy még régen a nagyapja ajándékozott neki egy szablyát.
- Hova tehettem? A padlás? Nem, nem! A ,,kacatszoba˝- kiáltott fel. – Emlékszem, hogy még tavaly selejtezés közben oda raktam.-
Felugrott az ágyról és az emeltre sietett. A hálója mellett volt egy eldugott szekrény. Ezt nevezte kacatszobának. Itt tartott minden fölösleges kacatot. Ebben a szekrényben volt minden: labda, baseballütő, sí deszka és persze egy kard. Jó kis penge volt az. Larry rögtön ki is próbálta. Pont egy hete volt bevásárolni, ahol vett két hatalmas dinnyét.
Folytatás következik. Várom a véleményeket.
#14 ...magam útján tapasztaltam és tapasztalom ezeket, így tudom hogy miről beszélsz.
Este jól esik a kommenteket elolvasni :D
Én csak segíteni akartam és azt hiszem, a célom el is értem részben.
Utolsó mondatodhoz pedig annyit, hogy végig tudtam. ; )
[i] No, és még annyit, hogy természetesen végig értettem és éreztem azt, amit írtál, csak hát nehéz volt elismerni... : ) [/i]
És még mielőtt. Nem, én sem dühöngök a gép előtt, mint ahogy azt sem írtam, hogy te teszed azt, pusztán elmondom, leírom, amit és ahogyan gondolom. Ha szemtől szemben beszélgetnénk meglátnád, hogy nem emelném meg a hangom. Nem vagyok az a fajta.
Azzal te ne foglalkozz, hogy én okos vagyok-e, vagy sem, tanult-e vagy sem, illetve mennyire vagyok jómódú, vagy mennyire nem az. Engem sem érdekel, hogy a GK-s barátaim honnan jöttek, vagy hová tartanak. Nem számít. Arra pedig végképp nem adok, hogy a külső szemlélő mit gondol. Aki ismer, tudja, mit gondolok, vagy mit akarok mondani a leírtakkal, aki pedig nem ismer, annak nem is számít a véleménye.
És megint elmondom, hogy nem, én most nem bunkó vagyok veled, hanem őszinte. Óriási különbség van a kettő között. Szerintem egyébként érted, mert az előző hozzászólásodból azért átjött, hogy ki tudod fejezni magad normálisan is, ha akarod. Mint ahogyan én is tudok szemét, köcsög lenni.
Én ezt a szabályt ismerem:
Az "egyelőre" szó jelentése "most még", például: Egyelőre ennyi elég is lesz. Egyelőre, nem tudom mit csinálok ma este.
Az "egyenlőre" szó jelentése"több azonos részre",pl:Egyenlő szeletre vágom fel a tortát. Egyenlőre áll a két kézilabdacsapat.
Nem értem, hogy engedhetsz meg magadnak ilyen hangnemet? Egy másodpercig sem voltam bunkó. Az, hogy neked bassza a csőröd, nagyon sajnálom. Nem hozzád szóltam, hanem szárnyait próbálgató társamhoz. Mivel minden szempontból tapasztaltabb vagyok, mint Ő, úgy gondolom, nem sértődik meg néhány tanácson. Sajnálom, hogy te ezt kioktatásnak élted meg. Ez nyilván azért van, mert még ott a tojáshéj a seggeden és biztos épp a lázadó korszakod éled. Ha ismét átolvasnád legelső, a novellához fűződő kommentemet, akkor láthatnád, hogy nem bántottam az írást. Sőt! Ide másolom neked, mit írtam.
"Egyébként pedig magával a történettel nincs semmi baj. "
Érted, hogy ez mit jelent?
Icabodot semmilyen formába nem bántottam és nem is állt szándékomban.
Nem hiszem, hogy produkálom magam. Vegyél a kezedbe legalább csak egy olyan könyvet, amikor az író előszóval, avagy végszóval illeti az olvasót. Túlnyomó többségben mind arról szól, hogy milyen körülmények között, milyen hatásra, született a mű, hogy az író azt miért írta. Minden író fényezi magát. Én pusztán azt szeretném, ha Icabod is olyan jó novellákat írna, amik mindenhol megállják a helyüket. Épp ezért adtam neki néhány tanácsot. És nem, nem irányba tereltem, pusztán stilisztikai finomításokat javasoltam neki, ha érted, miről beszélek.
Az, hogy valaki tanul-e a hibáiból, vagy észre veszi azokat, nem egyenértékű az önbírálással. Mert szerinte lehet, hogy egy írás jó, de az hidd el, lehet sokkal jobb is. Szerinted a világhírű íróknak (kivétel nélkül mindegyiknek) miért vannak szerkesztőik? Hm? Fogalmad van róla? Azért, hogy a kész művet átolvassák és beleszóljanak, hogy ez ide sok, az oda kevés, ezt másként kellene, arra jobban figyelj. Szerinted a világhírű íróknak nincsenek helyesírási hibái? De bizonyára vannak. Azért, mert valaki ismert, még nem kötelező ismernie a nyelvtant. Ám amíg valaki kezdő, muszáj figyelni erre, mert különben semmibe veszik.
Az pedig, hogy te nem veszed észre az egyelőre és az egyenlőre közti különbséget, csak a te képességeid mutatja.
1., bunkó módjára viselkedsz, és nagyon magas lóra szálltál fel. Nem hiszem, hogy egy ilyen szép novellánál így kellene viselkedned.
2., nem tudom, hogy te milyen író lehetsz, de aki ennyire produkálja magát, az egyetlen egy olvasót sem érdemel meg.
3., nem tanul a saját hibáiból? Nem veszi őket észre? Te ezt komolyan írtad? Aki egy ilyen művet letesz az asztalra elénk, az nem hinném, hogy nincs önbírálása! Lehet, hogy neked is egy kisregény mennyiségű tanácsot leírtak, de erre szerintem semmi szükség.
4., igen, bizonyára olyan emberek, akik a műveiket tiszta szívvel írják, nem mindig figyelnek nyelvtani hibákra. De mint látom, te, mint a kis okos, szuperül észrevetted (lásd #13)
5., nem kérek választ. Félek, hogy még jobban elrondítanád a novellával kapcsolatos élményeimet.
"Az vadász egyenlőre vár."
Nincs olyan szó, hogy egyenlőre. Helyesen így kell írni: egyelőre!
2. Nem várom el másoktól, hogy irányítsanak és nem is kérek irányítást soha senkitől. Ez sem az volt.
3. Nos, most pedig a lényeg. Ez nem az én saját stílusom, hanem mindenki stílusa, aki írásból él, vagy pedig csak szórakozásból ír. Ahhoz azonban, hogy az író érezze, egyre jobbat produkál nem az kell, hogy fényesre nyalják a seggét akkor is, ha az nem jó. És itt sajnos sok esetben ez megy. Én eddig még nem bántottam senkit, próbáltam mindenkinek segíteni. Az író nem magának ír, hanem az olvasónak, ergo nem magának adja fel a leckét.
4. Nem tudom, mit értesz azon, hogy nem hagyjuk kibontakozni. Javaslom, hogy olvasd el megint, mit írtam és ha képes vagy felfogni, akkor rájössz, hogy nem akarom korlátozni semmiben, nem akarom ráerőltetni a saját stílusom. Hangsúlyozom, ha képes vagy felfogni. Csak mert, amit írtál az alapján azt szűröm le, hogy nem túl sok könyv fordult meg a kezedben, nem túl sokat foglalkoztál eddig írással.
Tudnék még írni néhány keresetlen mondatot hozzád, mert tudod, az az igazság, hogy nagyon felbosszant, ha valaki olyan, mint te. Lehet, csak a korod miatt van, hogy nem látod a fától az erdőt. Fogadj meg egy tanácsot és olvass el néhány könyvet. Meglátod majd azokban, hogy ezek az alapvető szabályok, amiket leírtam, mindben benne foglaltaknak.Csak ehhez az kell, hogy láss is, ne csak nézz.
biolencse tanácsaira figyelj oda, én egyet tudok vele érteni. Nem látom benne azt hogy stílust kívánna korlátozni vagy irányba lőni, amiket felsorolt azok mind "gyermekbetegségek" szépen lassan ezekből ki lehet gyógyulni ha az író is hajlik rá. :), tényleg érdemes pár bizalmassal megnézetni és pihentetni, úgy hogy tényleg nem olvasod el, meg nem nézegetsz bele. Egy 5-6 napig rá se nézel, addig a fejedben úgy is számtalanszor át fogod rágni és mire leülsz, meg fogsz lepődni hogy egyes részeket mennyire másként fogsz látni.
A többieknek, pedig köszönöm a pozitív véleményt. A folytatást majd rakom tovább. Köszönök még egyszer mindent!
1. Túl sok rövid mondatot használsz egyszerre.
"Miután kidobta, az emeletre indult. Szép nagy lakása volt a férfinek. A konyha is csili-vili volt. A gyümölcsökön kívül rengeteg kép volt a helységben. Egészen érdekes ízlése volt. Minden képen valamiféle elmezavaros ürge látható. Az egyik fejébe lékek voltak verve. "
Erre figyelj, mert az olvasó így nem tudja magát annyira beleélni. Így inkább egy felsorolásra hasonlít, mint egy mesélésre. Aztán ugyanebben a kiragadott szövegrészben fellelhető a szóismétlés. Ne használd annyiszor a "volt" szócskát. Nincs rá szükség. Illetve, ha minden mondatban múltidőben beszélsz, akkor ne térj át hirtelen jelenre.
2. "Reggel mikor fel kel mindig a jobb lábát teszi le a padlóra. Elég babonás egy ember. Olyan, aki az utcán sem lépe a repedésekre. A konyhába belépve megpillantotta azokat az idióta képeket. "
Hiányzik az a rész, amikor az emberünk álmosan sétál le az emeletről a konyhába. Mik járnak a fejében egy ilyen embernek kora reggel? Hogyan megy le a lépcsőn? Mit álmodott? (Ezt nem kell részletezni. Elég róla néhány szó, vagy két három rövid mondat.) Ezek azok az apró tényezők, amik az olvasót megragadják és nem engedik soha többé, amik arra késztetik, hogy ne akarja letenni a könyvet. Sok könyvet olvastam már és soknak nem is a sztorija, vagy sztorielemei maradtak meg, hanem maga az érzés, amit kiváltott belőlem.
3. Figyelj nagyon, figyelj jobban a helyesírásra. Egyszer olvastam egy egyébként nem is rossz könyvet, de az író rendre azt írta: "egyenlőre". Ez engem annyira bosszantott, hogy még a kiadónak is írtam, hogy az olvasószerkesztő igazán figyelhetett volna. Természetesen nem válaszoltak.
4. "A konyha mellett a nappali feküdt. Igazi tágas szoba. Volt ott minden: új TV, formás kanapé, sok könyv. Ebben a szobában is megtalálható volt néhány kép. Nem is kell említenem." Nem is kell említened? Ne is említsd. Te mindössze csak a történet írója vagy, nem a szereplője és ne is akarj az lenni. Ezt a mondatot a végleges változatból töröld ki! Nem kell bele. Megzavarja az olvasót és nem is indokolja semmi. Ha mindenféleképpen mesélni akarsz, akkor mesélj, egyébként ne szerepelj a sztoriban.
5. Mielőtt úgy döntesz, hogy valamit megosztasz a néppel, az az egyik legfontosabb, hogy várj. Erre kifejezetten érvényes az a mondás, hogy türelem rózsát terem. Ezt pedig így tedd. Megírod a történetet és vársz legalább egy hetet. Akkor elolvasod és magad is érzékelni fogod, mi az amin változtatni kell. Amikor ez is megtörtént, mutasd meg olyan ismerősödnek, vagy ismerőseidnek, akikről tudod, hogy őszinte véleményt fognak mondani és esetleg javasolnak újabb változtatásokat is. (Ha gondolod, én is szívesen segítek ebben.) Nekem is vannak olyan haverok, barátok, akik mindenkinél hamarabb látják az írásaimat. Ha egyetértesz a javaslatukkal (és nem árt, mert jó lehet) akkor írd át, próbáld ki. Ha nem tetszik, még mindig változtathatsz rajta.
Csak ennyit szerettem volna. Remélem nem bántottalak meg. Őszinte véleményt kértél és azt is kaptál. Ezt becsüld meg! ;) Egyébként pedig magával a történettel nincs semmi baj.
Folytatását várom szeretettel :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.