Gondolom már ti is tűnődtetek azon, hogy vajon mi is következik majd az oly rettegett halál után. Jön értünk egy pali fekete csuhában nagy kaszával és bedug egy zsákba? Esetleg angyalok húzzák ki élettelen testünkből lelkünket és viszik fel a mennybe vagy épp ejtik be a pokolba? Lehet, hogy a purgatóriumba kerülünk, ahol ítélőszék előtt kell felelnünk tetteinkért, és ez alapján döntenek további sorsunkról. Ki tudja? Mindennapos kérdés ez, mert a halál mindennapos dolog. Minden egyes percben megtörténik és ez az élet egyik elkerülhetetlen velejárója. Ez a szükséges rossz, amit lehetetlen elkerülni. Egészséges életvitellel és csupa jótettel is maximum késeltetni tudjuk a vég óráját. Lehet egyáltalán pozitívumot találni a halálban? Rettegés, félelem, senyvedés vagy megváltás melegágya-e a koporsó? Gondolkozzunk kicsit el rajta. A kereszténység szerint az elmúlással kezdődik meg igazi életünk, s földi létünk csupán, hogy mondjam egy várószoba, ahol illedelmesen kell viselkednünk, különben a menny helyett a pokol vár reánk. Ez az elmélet egyből fel is vet bennem néhány kérdést. Amikor meghalunk és átkerülünk valamelyik világba, most mindegy melyikbe, akkor lényegében, hogy fogunk kinézni? Pontosan ugyanúgy, mint amikor bekövetkezett a vég? És tudásunk, tudatunk, személyiségünk vajon megmarad? Lehet, hogy agyatlan nyáladzó zombiként, lebegő szellemek formájában közlekedünk ott, mint leszedált lelkek bandája?  Ugye a legtöbb ember jó esetben öregkorában hal meg. Most ebből az következik, hogy a menny és a pokol az két nyugdíjasklub egy két fiatallal kiegészítve? Ebbe vajon belegondoltak már a templomokban? Remélem. Én erőm teljében akarom élvezni a menny ( ha odakerülök) örömeit, és nem trottyosként szenvedni a járókerettel, ahogy azt tettem mondjuk életem utolsó 10 évében (nem mintha látnám a jövőt, csak tipp). És egyáltalán mit fogunk ott csinálni? Minden kívánságunk teljesül és lényegében a menny csupán egy nagy játszótér? Lehet, de akkor mi a pokol? Egy rémes hely az tuti, hogy Dantét idézzem: egy "kínnal telt ház". No de nem egyedül a kereszténység képzelte el a halál utáni létet. A brahmanizmus például azt mondja ki, hogy a test csak a lélek porhüvelye, és amikor az megöregszik és használatra képtelen lesz, igazi énünk egyszerűen csak tova száll és Dharma vezényletével  keres magának egy másik testet , ám tetteink határozzák meg új porhüvelyünk minőségét. 

Egyesek azt állítják, hogy már találkoztak a halállal és látták a túlvilágra vezető utat (ismertebb nevén: a fényt)  ,ők az úgynevezett halálközeli élményben részesültek. Nem tudjuk biztosan, hogy mi is az a halálközeli élmény, annyi viszont fix, hogy ezen emberek valóban láttak valamit. Szinte mindegyikük más dolgot él át. Míg az egyik repülve átszeli az univerzumot és köt ki egy másik világban, addig a másik csupán egy fényességet követ, aminek túloldalán a mennyországot véli felfedezni. Lehetséges, hogy valós élményt él át lelkük, de a tudományosabb megközelítés szerint, ez csupán az agy vészreakciója, amivel megpróbálja meggátolni a a szervezet teljes leállását. Ki tudja? Egy biztos, a halál rejtélyes dolog, és mivel nem ismerjük, ezért félünk is tőle. Sajnálatos módon eddig még senki sem tért vissza (talán Jézus), hogy el is mondhassa, hogy milyen. Nem tehetünk mást, mit várunk. Várunk, és élettel töltött napjaink során megpróbálunk nem gondolni a végre, az élet utolsó perceire. Csak élvezzük az időt ami megadatik és ez így is van jól. Nincs értelme olyasmin kattogni, ami biztosan befog következni. Lazulgatni kell, és ha már tényleg itt lapul a sarkunkban egy fekete ruhás őrült, akkor engedjünk neki, vagy harcoljunk, hátha sikerül egyikünknek legyőzni a kaszást.