benjo6

benjo6

Tabutéma: Szex

Link másolása
Ha ez egy jó dolog, akkor miért hallgatunk róla?

Tabutéma: Szex

Az emberek szemérmesek. Szemérmesek, ezért az úgynevezett tabu témákról való értekezés igen kellemetlenül tudja érinteni őket. Ez a berögzülés, hogy kínos például a drogokról a lelki problémákról, vagy éppen a szexről beszélni, olyannyira mélyen ott nyugszik személyiségünkben, hogy nem nagyon vagyunk hajlandóak szóba hozni a fent említetteket, illetve társaikat. Ez véleményem szerint teljesen normális, az ember amiről nem szeret, arról ne is beszéljen. Ez idáig szép és jó, de sokszor a hallgatás vezet az óriási volumenű problémák kiteljesedéséhez, pedig lehet, hogy egyetlen hangos szó megoldott volna mindent.
   Most elsősorban, nem a "félek beszélni, de a jó érdekében beszélni muszáj" témakört fejtegetném, bár lehet, hogy az is megérne egy misét. Engem jelen pillanatban egy kicsivel könnyedebb dolog foglalkoztat, mégpedig az, hogy a szex mit keres a tabutémák körében. Oké oké, a legféltettebb testrészünket használjuk minden egyes aktus során (általában), de a szex akkor is megmarad egy jó élvezhető, felülmúlhatatlan örömforrásnak, mondhatni egy élvezeti cikknek. És mivel még abszolút egészséges is, így pláne nem tudom feldolgozni azt a tényt, hogy nem szívesen beszélnek róla az emberek. Talán még el is lehetne fogadni a szex kirekesztését a mindennapokból, ha egy másik, szerintem egyébként végletekig nem oda illő elem sem csúfítaná hétköznapi életünk perceit. Most nem másról, mint az erőszakról beszéltem. Miért lehet létjogosultsága egy olyan dolognak az emberek (főleg a kisgyerekek) kis színes világában, amely csak gyászt, szomorúságot és pusztulást áraszt? Persze nem azt akarom mondani, hogy rekesszük ki a vér legkisebb formáját is a közmédiából és életterünkből, csupán arra akartam utalni, hogy nem feltétlen a legjobb dolog horrorfilmek és trancsírozós videojátékok tömkelegével elárasztani az agyunkat, miközben az élet egyik legnagyobb örömforrásáról a szeretkezésről még szót ejteni is megbocsáthatatlan illemsértés.
Talán kicsit sarkalatosnak tűnök, de higgyétek el egyáltalán nem vagyok az, én is nyomom a Resident Evil-t meg a Battlefield-et, csupán az erőszak, és a halál leközlésének ilyen mértékű szabadon kezelésével van egy ici-pici problémám. Már nem a híradóban, vagy a hasonló helyeken történő bűnesetbejelentések verték ki nálam a biztosítékot, hanem az a tény, hogy egy fiú előbb lát nyáladzó zombifejet lerepülni egy oszladozó testről, mint egy nőt meztelen valójában. Miért adjuk könnyebben tovább a halál fogalmát az új élet megteremtésének módszerénél? A szülők miért hunynak könnyebben szemet a horrorfilmek felett? Miért szeparálják el gyermeküket teljesen a szextől? A kis csemeték miért nem ismerhetik már meg egész fiatal korban a természet eme csodás ajándékát? Sok kérdés, de nincs válasz, legalább is számomra nincs. Az "egyszerűen ilyen az ember" magyarázatot nem tudom elfogadni, mert nem logikus. Ha minden faj a túlélésre törekszik, akkor nem az utódnemzés művészetét kéne legelőször továbbadni az élet legifjabb képviselőinek? Gondolom nem, mert nem ez történik. Lehet soha nem is fog ez történni, de talán, ha a fiatalok a lehető legkorábban kezdenek megismerkedni a szexel és annak veszélyeivel, akkor kevesebb olyan ballépés történik, ami tönkre vághat akár egyszerre több életet is.

ha tetszett olvass tovább:http://napibenji.blogspot.hu/

53.
53.
ploszi
Szerintem a facebook és a hasonló közösségi oldalak megjelenésével már egyáltalán nincs olyan téma, ami tabunak számítana. Ettől függetlenül a neten lehet találni olyan oldalakat, ahol értelmes, hasznos infók vannak és nem is szégyen innen tájékozódni vagy ezeket olvasni, ha esetleg otthon nem olyan a helyzet, hogy ezt meg lehessen beszélni. Illetve van egy pár kezdeményezés, kampány azért, hogy kellően és időben elérjen minden fiatalhoz a nemi élettel kapcsolatos összes téma, tudnivaló. Ilyen pl. ez az oldal is:
http://www.facebook.com/neesspanikba
52.
52.
MrBenjamintoto
#44: Te mindig paranoiássá teszel.
51.
51.
benjo6
#50: hát igen odafigyelni muszáj, védekezni mindig kell akármit mond a másik, persze kivéve, ha az ember gyereket akar:)
50.
50.
Neo1989
Érdekes írás minden esetre a média és a szórakoztató elektronika korában már akár egy 7 éves is bele futhat olyan helyekbe ami szexuális tartalmú. Tehát a korai megismerkedéssel nem lesz gond. Inkább csak a megfelelő védekezésre kéne ügyelni. Mert több ismerősömnek van már nem kívánt gyereke akik felelőtlenek voltak.
49.
49.
drakecsaj
#47: Ismerem ismerem, eléggé undorító. Ezért is jó hogy nem nézek tv-t :D Nem nézem le a médiát csak gyűlölöm, magasabb emberek úgy manipulálják akár még a híreket is ahogy kedvük szottyan.

46:
Értem, persze a szülők lusták a megfelelő felvilágosításra, vagy inkább kínosnak érzik mivel gondolom az ő idejükben nem volt ilyesmi, ők maguk fedezték fel akkoriban a dolgokat. Érdekes ők mégse kurvultak el, mivel megvolt az újdonság öröme.
Meg persze az is benne van a pakliban hogy ráhagyják az iskolára a felvilágosítást. Ami elég nagy hiba mivel az olyan nyersen adja elő a dolgot hogy az érzelmi erkölcsi oldaláról nem is mondanak semmit. Van a gumi húzzátok fel mindig aztán nem lesztek terhesek, és nemi betegséget se fogtok elkapni, aztán helló ennyi volt.
48.
48.
benjo6
#47: köszi a linket:) utánanézek:)
47.
47.
Yagami Light
#45: A médiát nem szabad alá becsülni. Nem tudom, hogy hallottál-e már a szubliminális manipulációról. Az a médiának egy olyan manipulációs eszköze, ami kizárólag a tudatalattit célozza meg. Például szexel kapcsolatos dolgokat számtalan reklámokban, filmekben, rajzfilmekben rejtik el. Reklámok esetében még érthető lenne, mert hát így jobban el tudják adni a terméküket ugye? Na de az a bökkenő, hogy még gyermekfilmekben megtalálhatóak ezek az üzenetek. A szubliminális programozás szabályosan kikerüli a tudatos gondolkodást és célegyenesen elülteti a kívánt információt(ebben az esetben a szexorientáltságot) az elmében. Nem csoda, hogy az emberek érzelmi állapotának java részét a szexualitás határozza meg. Azt mondják, hogy ez így normális, pedig dehogy az. Alap esetben ez nem így lenne(legalábbis nem ekkora mértékben). Manipulálva vagyunk. Ajánlanék egy több részes videót(a többire rá kell keresni), hogy jobban megértsd, hogy mi is az a szubliminális programozás. Garantálom élvezni fogod. Nagyon érdekes: http://www.youtube.com/watch?v=lkKlP_DgJRw&list=PL28E4CC224856E9E5&index=1&feature=plpp_video
46.
46.
benjo6
#45: Értem miről beszéltek, és én is tudom, hogy egyre fiatalabbak csinálják, de én nem erre értettem a tabut, hanem arra, hogy mondjuk, a szülők nem igazán szeretnek beszélgetni erről a gyerekkel és tiltják mindenféle konkrét szexuális tartalmú anyagtól, és ezért nem tudják, hogy most miért ne lehetne már most, a jó felvilágosítás sok bajt megelőzne, de ez nem történik meg, inkább hagyják, hogy maguktól rájöjjenek, és ezt használja ki a média az internet stb..., ezért mondtam h tabu..
45.
45.
drakecsaj
#44: Manipulálás persze, de részben a saját döntésük is hogy ezt az utat választják hála a színes doboznak, amiben természetesen minden egyes szó "igaz" és "követni kell". Én már évek óta nem nézek tv-t, nincs igényem rá, és gyűlölöm is. Netes média már más kérdés persze, de a szülők által kapott neveltetés, és a saját normális értékrend felépítése is fontos (ezek vagy az egyik legalább nincs meg általában). Szóval szerintem nem csak a csúnya média manipulálására kéne ezt fogni. Az csak ajánl egy lehetőséget, amivel nem muszáj élni, de a sok birka azt követi mert hát az a "divat".
44.
44.
Yagami Light
Ezt az egészet a háttérhatalom alakította így szándékosan. Régebben ugyebár úgy volt, hogy megismerkedett a fiú és a lány, jártak majd idővel összeházasodtak, családot alapítottak stb. Most meg a médián keresztül úgy manipulálják a fiatalságot, hogy azok idő előtt kezdjenek el szexelni és így majd később ha nagyobbak lesznek szinte lehetetlenné válik számukra a tartós kapcsolat kialakítása. Ez pszichológiai tény. Fel akarják számolni végleg a család rendszerét, hogy minden ember egyenként legyen kiszolgáltatott az államnak. Ha nincs család aki kiálljon egymásért a problémás esetekben, akkor jóval könnyebb átvenni az irányítást azon emberek felett akik egyedül vannak. Tehát ez az egész nem csak úgy van, mert hát ilyenek a mai fiatalok és kész. A média által vannak manipulálva, ezért ilyenek.
43.
43.
Mortis
A különböző törzsekben előforduló férfivá avatás(pl. körülmetélés) is tabu, a nekrofília is tabu, a makrofília is tabu, a viviszekció is tabu, a bigámia is tabu...stb.
Ezek érdekesebbek az egyenes értelemben vett szexnél. Igen, adtam az ötleteket.
42.
42.
drakecsaj
#41: WIN!

#40: Egy ideje már részemről érik a némítás/bannolás de panasz nem érkezett eddig legalábbis hozzám nem. Én csak akkor szoktam bannolni ha tényleg érkezik panasz, illetve ha tényleg olyanokat ír az illető hogy az már bicskanyitogató (más anyázása, ilyenek).
40.
40.
tupaccc
36. szerintem elég, ha felhívjátok egy moderátor figyelmét rá, vagy esetleg jelentitek a kihágásait. A rendszeres kicsapongókat úgyis ki szokták vágni. Ugye? :-D
39.
39.
drakecsaj
#34: Nemtudom, az én barátom 20 éves de ha ilyen lenne tuti hogy már agyonvágtam volna...
37.
37.
MrBenjamintoto
#36: Te egyáltalán nem rontottad ehhez képest.
35.
35.
turleysqt
#34: magamat hazudtolom meg a kommentel, ugyh inkább időben kijavítom .

*Nemis az, hogy csak éretlen vagy, hanem még ráadásul egy túlfűtött kanos kisgyerek
33.
33.
fészpalm
#31: Te meg jó ember vagy.
28.
28.
drakecsaj
#27: #27: Ott a pont. 13 éves kisgyerekek már rég nem szűzek, meg mindent bevállalnak, seggből-szájba. Sok baj van ezzel, ilyen korán hiba elkezdeni, fel se tudja fogni ennek az értékét, nem élvezi normálisan szerintem, de ha ez nem így van akkor javítsatok ki nyugodtan, ez egyéni vélemény.

Egyébként max. Indiában tabu a mai napig a szex, ami eléggé furcsa mivel ugyebár tőlük származnak a Káma Szutra tanításai.
27.
27.
Hubert Cumberdale
Nem olvastam el a kommenteket, bőven elég volt az utolsó néhány.... De amúgy ki mondta, hogy tabu téma a sex? Épp ezaz, hogy 2012-ben még a csapból is pina folyik. A gyerekek már 3 évesen tudják hogy kell nyalni, mert a 12-es karikás műsorban részletesen elmagyarázzák nekik. Már rég nincs a tabu témák közt barátom.
19.
19.
DON GONDOCS
Nem könnyű az együttélés, ha az embernek egészen más elképzelése van a tabukról, mint a társának. Ez a magatartás azért sajnálatos, mert nem vezet kiegyensúlyozott, mindkét fél számára kielégítő kapcsolathoz.
18.
18.
turleysqt
#17: Én nem akartam a karriert előnyben részesíteni, jöhetett volna gyerkőc, de akkor amikor eltudom látni, nem azután fél évvel h kirúgnak egyetemről mint macskát szarni, hálistennek már rendeződtek a dolgok és tudok keresni kajára pénzt.
17.
17.
tupaccc
16. mondjuk az apaság téma is generációkon át változik. Nagyszüleim időszakában már 18évesen házasodtak + szültek. Mostani párok meg előnyben részesítik a karriert, a legtöbb nő 30alatt hallani se akar a szülésről.
16.
16.
turleysqt
#14: 19 éves abortusz érthető, szomorú de ezvan.Saját tapasztalatból mondom, hogy sajna összejöhet ilyen akármilyen odafigyeléssel is.Egyébként elég "tré" iskola/iskolák lehet/nek ha ilyenek zajlanak, öcsém is általános iskolás és ott szó nincs ilyenről. Egyébként meg jól megkell nevelni a gyereket, s szerintem társaságtól kell védeni nem személyektől. Énis a saját hülyeségemből lettem apa 23 évesen.
15.
15.
Gt17
#11: Az önkielégítést és a szexet ne keverjük már kérem szépen....És nem tudom anyámnak és apámnak milyen a nemi élete, az nem rám tartozik, de attól nem tabu.Akármikor oda lehet menni szülőkhöz és meg lehet kérdezni, hogy minden rendbe van-e köztük....És hülye példákat kérlek mellőzd légyszi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...