Animációzás újratöltve, és egy kis speedpaint!

Sziasztok! Eltelt újabb két hét, és én még mindig tudom tartani magam a tervemhez. Egész jól belejöttem. Itt az ideje a következő helyzetjelentésnek.

Először is szeretném megköszönni a Blizzard Entertainment hozzájárulását, ahhoz, hogy elkészülhetett a két videó, két hét alatt. Szerintem, ha a Warcraft III: Reforged olyan lett volna, mint amilyennek beharangozták, akkor egy ideig nem hallotok rólam, de mint tudjuk, olyan lett, amilyen. Szóval, köszi Blizzard!

Két hete ismét egy Speedpaint videóval jelentkeztem! Fognám az időhiányra, de igazából ehhez volt éppen kedvem! Az ember az hinné ezekre a videókra, hogy milyen gyorsan elkészülnek, elvégre csak rögzíted, felgyorsítod, és egy megfelelő zenét raksz alá. A valóság nem teljesen ez, legalábbis nekem nem ez a tapasztalatom. A rögzített és felgyorsított videóból, ugyanúgy ki kell vágni darabokat (hibás vonalakat, végleges képből kitörölt elemeket), lehetőleg úgy, hogy azt ne lehessen észrevenni. Persze egy tapasztaltabb ember kevesebbet hibázik, és valószínűleg gyorsabban és ügyesebben vág, mint én.

 

 

A múlt héten viszont nekiláttam egy újabb animációnak! Ezúttal szigorúan a fokozatosságon volt a szempont. Az elmúlt hónapokba tanultakat videóról videóra szeretném beépíteni. A mostani epizódba az új mozgó háttér, valamint a különböző szemmozgások gyakorlása, összehangolása, beépítése volt soron. Szerintem egész jól sikerült. Legközelebb már több variációval is tudok dolgozni ez ügyben. Ezt majd az apróbb fejmozgások, és testmozgások fogják követni. Szépen lassan ki fog ez alakulni. Itt szeretném megemlíteni, hogy ezt a két perces animációt nem egész két délután alatt, röptében hoztam össze, ami szerintem tök jó!

 

 

Nekiálltam már egy újabb videójáték paródiának is. A képanyag már rögzítve lett, és a szöveg is kezd lassan összeállni. Van még vele munka bőven (szöveg tökéletesítés, videó vágás, hangfelvétel, hangtisztítás és vágás, esetleges filmekből való részletek bevágása, stb.).

A jó az egészben, hogy lassan összeáll már egy rendszer mindenféle projekthez, amit követve gyorsabban végezhetek, és kevésbé érzem magam közbe elveszettnek!

 

Azt hiszem, hogy lassan zárom soraimat! Nem sokára újra jelentkezem, és meglátjuk, hogy hová fejlődök.

1 komment - szólj hozzá!

Backbone - egy noir mosómedve kalandjai

A Backbone-ban egy ballonkabátos mosómedve, Howard Lotor nyomozását követhetjük, ahogy egy elsőre hétköznapinak látszó ügy végére próbál járni az antropomorf állatok lakta, alternatív Vancouverben.

Drew Karpyshyn az Archetype-nál folytatja

A Mass Effect és a Star Wars világában is otthonosan mozgó Drew Karpyshyn számos nagyszerű játék létrehozásában vett részt a BioWare-nél. Két éve otthagyta őket, de az Archetype-hoz csatlakozva újra két BioWare-veteránnal dolgozik majd.

PUBG - eljött az igazi konzolos cross-play ideje

Félévnyi tesztelés után hamarosan végre élessé válik a PUBG-ben is a konzolos cross-play. Ráadásul a korábbi megkötésnek is vége lesz: már nemcsak egy szerveren lehetnek a különböző konzolról érkezők, hanem egy csapatban is.

Nintendo Switch-hiányt okozhat a koronavírus

A koronavírus-járvány a különböző kínai gyárakban is egyre nagyobb fennakadást okoz, amelynek az egyik elszenvedője a Nintendo. Japánban már most is nehéz Nintendo Switchet kapni, de a nyugati piacokon is hiány léphet fel.

Az XCOM 2 is megjelenhet Switchre

Hivatalos bejelentés még nincs, de a koreai korhatár-besorolásokért felelős szervezet már bevizsgálta az XCOM 2 Nintendo Switchre szánt kiadását, ami mindenképpen biztató előjel.

Darksiders Genesis - holnaptól konzolokon is

Néhány hónappal a PC-s és stadiás rajt után holnap végre PlayStation 4-en, Xbox One-on és Switchen is megjelenik a Darksiders-széria legújabb darabja, a Genesis. A jeles alkalmat egy utolsó előzetes kíséri.

Űrbéli roncsvadászat a Hardspace: Shipbreakerrel

A Hardspace: Shipbreaker esélyt ad mindenkinek, aki arra vágyott mindig is, hogy az űrben legyen roncstelepi bontómunkás. A gravitáció nélküli, valósághű fizikát ígérő közegben azonban vigyáznunk kell, ha a roncs zúz le minket, annak ára lesz.

Shenmue III - új kalandokkal vár a második DLC

A januári kiegészítő után napokon belül érkezik a folytatás. A Story Quest Pack alcímű kiegészítő olyan történettel várja a játékosokat, amely során újra találkozhatunk egy titokzatos régi ismerőssel.

Kémbulit hozott magával a Fortnite új évada

Talán a közelgő James Bond-film miatt, de a Fortnite legújabb évada a kémek körül forog majd: az Ügynökséggé átváltozott Eye Landért a Ghost és a Shadow ügynökei harcolhatnak majd.

Íme, a Capcom legjobban teljesítő címei

A japán kiadó frissítette a Platinum Titles minősítésű, vagyis az egymillió példányban elkelt játékainak a listáját, melynek köszönhetően rengeteg érdekesség napvilágot látott. Az új felállás szerint 94 platinajátékkal rendelkezik a Capcom.