...pont úgy, mint a „Nem a külső számít”, azt pedig a rondák. De most nem erről fogok írni, nem a testi adottságokról (biológiából sose voltam jó), hanem a játékok szavatosságáról. Mert annak senki sem örül, ha tizenezrekért vesz meg egy játékot, pár óra múlva pedig azt veszi észre, hogy a stáblista gördül lefele. Sajnos ma már ez a divat. Régen a nyolc órás kalandok számítottak rövidnek, ma már csak reménykedünk, hogy elérje ezt az óraszámot. Ha achievements/trófea vadász vagy, akkor mindenképp a többszöri végigjátszásnak hála, már ha egyáltalán újra végigjátszod. Meg hát persze az se mindegy, miféle achievementek/trófeák vannak a játékban. Vegyük például a Terminator: Salvation-t. Tizenkét acsi van hozzá, melyek a „vidd végig ezt meg azt a pályát”, „vidd végig a játékot legnehezebb fokozaton”, „vidd végig a játékot osztott képernyőn egy ismerőssel” és ennyi. Namármost a játék öt óra, semmi extra mód, vagy multiplayer, vagy akármi. Megvetted egy tízesért, így jártál te barom! Az egészben a szomorú, hogy követi ezt a példát rengeteg játék.

De mégis mit takar az a pár óra játék? Jobb esetben kő kemény, pörgős akciót, mely szusszanásnyi időt sem hagy. Ilyen például a Call of Duty sorozat. Hihetetlenül pörgős, akciódús, látványos kaland. De van ennek rossz oldala is. Nincs szabadon bejárható, hatalmas terület. Meg van kötve a kezed és csak egy úton mehetsz. Ami még bosszantó, azok az ellenfelek. Mindig, minden egyes újrajátszás során pontosan ott fognak rád támadni, ahol az előző mentésedben tették.
Még a Half Life 2 fejlesztői mesélték, mennyi időt töltöttek el mondjuk egy lángoló kocsi elkészítésével, mely épp zuhan egy szakadékban, de a játékos még csak észre sem vette. Mondhatni „feleslegesen” foglalkoztak vele. Máma már ezt amolyan „láthatatlan vonalon” átlépve érhetjük el a játékos pofájába tolva (sokat tököltünk vele, nézd végig köcsög!). Mondjuk legyen egy felhőkarcoló: látod magad előtt az épületet, de az addig el nem dől, míg át nem léped azt a bizonyos „vonalat”.
A Call of Duty- és még ezen kívül rengeteg más játék ugyan ezt használja már- tele van ilyenekkel, amik persze nagyon látványosak- egyszer, kétszer, tízszer. Csak hogy ezek mind előre meg vannak írva, kikerülni ezeket nem lehet, mivel az egész játék konkrétan egy „cső”.

Bizonyos játékfejlesztők tudják, hogy az egyszemélyes történet módja elég rövidre sikeredett, éppen ezért próbálják nyújtani a hosszát egy kis gyűjtögetéssel. Laptopok, bögrék, csomagok, képek, tárgyak, cikkek, bármit elrejtenek nekünk. Ez megint csak az acsi/trófea vadászoknak kedvez. Egy sima egyszerű játékosnem fog szenvedni ilyen szarok megtalálásával! (Nem kis idő és kitartás kell a GTA IV 200 galambját fellelni, majd lelőni, vagy az Alan Wake összes manuscript és termoszát begyűjteni.)
Mindezek mellett, ha már végigvitted a négy órás, ám rendkívül szórakoztató történetet még nem feltétlen kell a polcra felrakni porosodni. Ha már a történet rövid, legyen benne extra játékmód, amiért büszkén csettinthetünk „na ezért tényleg érdemes volt várni és pénzt kiadni!”. A többjátékos mód ma már szinte minden játékban megtalálható. Persze vannak, amikbe ez az opció elképzelhetetlen (mondjuk egy Silent Hill esetében). A több módnak hála el leszel a következő havi fizetésig.

Melyik a jobb: a négy óra tömény akció, pár extra játékmóddal, vagy a több órányi egyjátékos kampány, nulla plusz móddal? Attól függ, hogy csak a single player milyen tartalmas. Ott van például az Asura's Wrath., mely egy nagyszerű játék, de a nyolc órás történetén kívül nincs semmi más. Viszont a Skyrim megint más tészta. Csak történet, de annak az ideje 100+ óra! Sajnos van egy kis bibi: évente jó ha szület egy ilyen alkotás. Az se jó, mikor 8-10 órával kecsegtet a story, de már szenvedsz, annyira rossz, már csak becsületből is, de végigviszed, közben azon jár az agyad „mikor lesz már vége!?”. Hiába rendelkezik multiplayer lehetőséggel, sajnos ezen már az sem segít.
A kérdésre tehát nem lehet válaszolni. Vagy nagyon nehezen. Mert igazán kiemelkedő alkotás (Skyrim, GTA), ami megéri a pénzét és hosszútávon szórakoztatni tud, abból kevés van.

Aztán persze a megjelenés utáni DLC-k is lehetnek a hibásak a hosszúságot illetően. Hogy a DLC-k (letölthető tartalmak) azért jelennek e meg a játékokhoz, hogy tényleg több tartalmat, hosszabb játékélményt nyújtsanak, mégse kerüljön hamar feledésbe a hosszú évekig fejlesztés alatt álló alkotások, hogy a végtermék után is foglalkozzanak vele, vagy direkt azért rövidek a játékok single része, hogy lehúzzák a vásárlót, az kérdéses. Mindenesetre ha tetszett irományom és van rá igény, kitérek a DLC-k jelentőségeire is egy másik bejegyzés erejéig.