Bevezető

Egy korábbi blogomban említettem két filmet, és azok zenéjét, amelyeknek mondanaivalóján sokat elmélkedtem már alig 13-14 évesen. Az egyik az "1492. A paradicsom meghódítása" volt, a másik pedig a "Blade runner". Mindkettőt Ridley Scott rendezte, és mindkettőnek Vangelis szerezte a zenéjét. Kerestem az élet nagy kérdéseire a választ. Amiket az említett filmek is feszegetnek. Aztán persze később még több ilyen elgondolkodtató filmet néztem (erről majd később, egy másik bejegyzésben írok majd). De olvastam nagy bölcsektől is könyveket, és a pszichológia is elkezdett érdekelni. Ennek alapjait némileg elsajátítva hamar rájöttem, hogy én pl. a melankolikus személyiségtípusba tartozom. Azt hiszem ez elég sok mindent elmond rólam... Voltak beilleszkedési zavaraim, különc, visszahúzódó kis gyerek voltam. Ráadásul kocka, aki mindig csak a Commodore gépe előtt ült, amióta csak megkapta azt, 10 évesen. Alacsony, és sovány is voltam. Sokan ki is használták fizikai fölényüket velem szemben. Rengeteget csúfoltak, és szekáltak engem az iskolatársaim (is). Borús, pesszimista világnézet alakult ki bennem. Aztán jött az igazi kamaszkor, és a lázadás. "Egy tinédzser világfájdalma". Aztán úgy gondoltam, hogy ha már úgy is szar az élet, akkor én is szarok bele mindenbe. A pesszimizmusomhoz kamaszkori lázadás társult, ami igencsak megváltoztatott. A csendes, visszahúzódó, magányos gyerekből ilyen kamasz lettem:

"Jég dupla whiskyvel"

A cigire való durva rászokás után (napi 2 doboz) azzal a kevés barátommal elkezdtünk szinte napi rendszerességgel piálni is. Volt is akkoriban „Jobb láb a bal cipőben”, meg "Jég dupla whiskyvel" :) Aztán azon vettem észre magam, hogy „Kell az üzemanyag”. Ezek bizony már Horváth Charlie, és a Tátrai Band számai.

Minden nap, minden este ittunk. Több kocsmában is törzsvendég lettem. Volt részem sok buliban, és sokat utaztunk is. Rengeteg táborban, és fesztiválokon vettünk részt a szünetekben. Akkoriban szinte az egész nyári szünetben csak mentünk, mindig utaztunk valahova, alig voltam otthon. Az egész nem volt más, mint Utazás az ismeretlenbe. Persze akkor még nem tudtam, hogy valójában egy Menekülés minden utazás... Voltak "Nevek, arcok, helyek", és sok kaland valahol, valamikor. Minden nap másnapos voltam. Megismertem nagyon sok, és sokféle embert, sokfelé jártam, sok kalandban volt részem... Sajnos azonban a sok kaland sok csalódást is jelentett számomra az emberekben. Mert éretlen, elkényeztetett kis naiv hülyegyerek voltam. Semmit nem tudtam még a világról, és az emberekről. Addig burokban éltem a kis álomvilágomban, amiből akkoriban kezdtem el ébredezni a sok pofon hatására, amit kaptam az élettől, és az emberektől. Sajnos elkényeztetett, és érzékeny lelkű kis hülyegyerekként rosszul viseltem a kudarcokat, és a sorozatos pofonok egy idő után a padlóra küldtek... Az addigi pesszimista, borús világnézetemet csak tovább mélyítette a sok személyes negatív tapasztalat, és csalódás... Az egyre több keserűség miatt egy idő után már nem jókedvemben iddogáltam a haverokkal, hanem bánatomban, hogy enyhítsem lelki fájdalmaimat... Szóval nyalogattam a sebeimet, és sajnáltam magam. El voltam keseredve, hogy minden milyen szar.. szóval előtört belőlem is "egy tinédzser világfájdalma", és jött a Fekete madár...

Lázadás, ROCK.

Sajnos ezek mellett én nagyon heves természetű, önfejű, akaratos, önző, és makacs is voltam. Plusz még az igazságérzet is túltengett bennem mindig is. Valami hihetetlen mértékben tudott dühíteni minden, amit igazságtalanságnak gondoltam. De volt még bennem egy nagy adag büszkeség, önérzet, és hatalmas nagy volt az egóm. Ezekhez társult még a kamaszkori lázadás is... Úgy éreztem mintha minden, és mindenki, az egész világ összefogott volna ellenem. Rengeteg düh, és harag forrongott bennem az engem ért sorozatos kudarcok, csalódások, és sérelmek, igazságtalanságok miatt. Az elkeseredésem óriási mértékű haraggal vegyült, aminek eredménye az lett, hogy hadat üzentem az egész világnak. Mert úgy gondoltam, hogy majd én megmutatom milyen kemény csávó vagyok, és hogy velem nem lehet csak úgy kibabrálni. Mert majd én visszavágok, és nem hagyom magam. Majd én megmutatom, hogy én vagyok a tökösebb, én vagyok az erősebb, én vagyok az okosabb. Majd én megmondom, mert ÉN mindent jobban tudok, majd ÉN rendet teszek. Majd ÉN megbosszulom az igazságtalanságot, majd én igazságot teszek. Majd én, én, én....

Így lett a legnagyobb kedvencem az Iron Maiden, és persze Eddie:

Legalább annyira dühös voltam én is az egész világra, és annyi harag volt bennem, mint Eddie-ben. Mondjuk úgy, hogy belém bújt az ördög. Rengeteg energiát adott a düh, a harag, a "sötét oldal". Amúgy is aktív sportoló voltam, de akkoriban a kondizást is elkezdtem még komolyabban venni. Sportiskolásként nem volt gond, mert napi 2 tesi óra volt, amiből egyet a suli konditermében töltöttünk (plusz én még ebéd után is visszamentem). Estére meg a haverokkal jöhetett a kocsmában a pia :) Doppingszerként, szinte drogként hatottak rám az olyan számok, mint az Aces high, vagy a Quick or be dead, és a 2 minutes to midnight. Esténként pedig spiccesen hazafele menet a sötét utcákon, a parkon át, szívesen hallgattam pl. a Fear of the dark c. számot is. De a Hallowed Be Thy Name, és sok más számuk is rajta volt a kedvencek kazettáján anno.

Például az olyan korai számokat is imádtam mint a Killer, vagy a Wratchild, és a Murders in the rue morgue (amikor még nem Dickinson volt az énekes) De persze hosszasan sorolhatnám még, hiszen nincs is számuk ami nekem ne tetszene.

A "The X Factor" lemezük nagyon megosztotta a rajongókat. Mivel azon nem Bruce Dickinson énekelt, és a stílus is más volt kissé, mint amit addig megszoktak a rajongók. Talán ezért is lett bukás az album. Nekem azonban az is nagyon tetszett. A sigh of the cross, vagy a 2 AM, és a Look for the truth c. számok, de az egész album úgy, ahogy van, tetszik.

Clawfinger: Az első két lemezük nagyon bejött ('93, '95). Jól illeszkedett a kamaszkori dühömhöz, és tombolásomhoz, és a szövegeik is nagyon jók :)) Kedvenceim pl. a The Truth, vagy a Biggest and the best, és a Dont get me wrong, de az egész első lemez tetszik. A 2. lemezről pl. a Pay the bill, és What are you afraid of is favorit nálam, azonban mindent visz a Do what I say :))) (a szövege különösen :))

Rage Against The Machine: Tőlük is inkább az első egy-két lemez jött be nekem, de az nagyon (nem mintha olyan sok lemezük lenne :) A Killing in the name az egyik kedvenc. Mint egy korábbi zenés blogomban említettem, akkoriban az angol tudás a legtöbbünknél olyan szinten nulla volt, hogy pl. ennél a számnál a refrént úgy értelmeztük, hogy valami "tibeti tócsa" van benne :)) (valójában: "do what they told ya" :) Hát ennyire hülyék voltunk akkor (is) :)) A lényeg, hogy egyszerűen zseniális volt az első lemez. A Know your enemy, vagy a Take the power back, és a Weak up is mind a kedvenceim.

Black Sabbath: Régi motorosok, de én csak a 94-es Cross of Purposes c. albumuk megjelenésekor figyeltem fel rájuk. Arról a lemezről perdig szinte minden szám tetszik. Pl. a Cross of thorns, és az I witness, vagy az Immaculate deception, és a Dying for love. A 92-es, szintén kedvenc Dehumanizer c. lemezükről az "I", és a Masters of Insanity a favoritok nálam. Ozzy Osbourne énekhangja nekem valahogy nem jött be, ezért a '70-es években készült lemezeik nem igazán tetszettek, így inkább az 1980-as Heaven and hell albumuk óta szeretem a csapat zenéjét.

Metallica. Ők is beléptek a kedvenceim közé. Főleg az olyan számaikkal, mint pl. a Master of puppets, az Unforgiven, vagy a Whiskey in the jar. De ott van még a Sad but true is, és még sorolhatnám hosszasan... Pl. a nejem kedvence az Unforgiven 2 :)

Skid Row: Volt kb. két albumuk, amivel gyarapították a kedvenc rock zenéimet. Lázadó kamaszkoromban, a 90-es években rengeteget hallgattam az olyan számaikat, mint pl. a Monkey business vagy a Psycho love, és a C'mon and love me. De a Slave to the grind, és a Wasted Time, vagy a 18 and life és a Quicksand Jesus számaikat is rongyosra hallgattam.

H-Blockx: A '94-es lemezük nagyon megtetszett akkor. A Move, és a Pour me a glass, vagy a Fu*k the facts, és a Time to fight, valamint az H-Blockx c. számaikat különösen imádtam.

The Offsprings: Habár nem akkor kezdték a srácok, de számomra a '98-as Pretty fly c. slágerük hívta fel a figyelmem rájuk. Akkoriban a rádiók is állandóan azt játszották. Nagyon bejött az a szám, ezért a teljes "Americana" albumukkal is megismerkedtem, valamint korábbi lemezeikkel, és számaikkal is.

Rhapsody

Lázadó kamasz koromban olyan heves, és viharos érzelmek dúltak lelkemben, amit a Rhapsody zenéje tükröz talán a legjobban. Ők amolyan "szimfonikus power metal" zenekar. Amikor megjelent az első két lemezük ('97-98) rögtön belebolondultam a zenéjükbe, mert az én akkori lelki állapotomat tökéletesen tükrözték a számaik. Éjfél után, hazafele a munkából, a sötét, és viharos, téli, jeges éjszakákon sokat hallgattam a Warrior of ice, és a Rage of the winter, vagy a Flames of revenge számaikat pl. De a Lord of the thunder, az Emerald sword, és a Beyond the gates of infinity is mind kedvenceim voltak. De ott van még a Symphony of enchanted lands, és a Legendary tales is. A komplett első két lemezük favorit.

Stratovarious

Finn "Power metal" zenét játszó zenekar. Az ő számaikat is leginkább '98-99 körül hallgattam sokat. Kedvenceim közül említhetném például a Chasing shadows, vagy a Hold on to your dreams, és a Kiss of Judas számaikat. De hosszan folytathatnám még az olyanokkal, mint pl. a Black Diamond, a Destiny, vagy az SOS, és a Will the sun rise.

Prodigy

Hogy jön ez ide? Nem tudom :) Nem is rock, nem is techno. Már régen sem tudtam hova soroljam a zenéjüket, csak azt tudtam, hogy valamiért libabőrös leszek sok számuktól. Szerintem Névtelenség fogalmazta meg talán a legjobban drat576 szintén zenékkel foglalkozó blogja alatt ezt az érzést, amit ez a zene nyújtott nekem is:

"A Poison nem zene hanem egy kibaszott életérzés!
Mikor elindul a szám a füleiden keresztül belemászik az ereidbe és kitép a valóságból."

Névtelenség ezen hozzászólása azóta is sokszor eszembe jut. Épp a minap hazafele mentem a munkából, és bár elég nagy volt a meleg, mégis végigfutott a hátamon a hideg, amikor a Poison-t hallgattam :) A "Fat fo the land" album amikor megjelent ('97-ben) egy ideig állandóan csak azt hallgattam, rajtuk az olyan "libabőr" számokkal, mint pl. a Breath, vagy a Smack my bitch up, és a Narayan. De az egész album bejött nagyon, ahogy sok korábbi számuk is: Their law, Firestarter, stb. A Commodore Amiga számítógéppel készült Voodoo people c. számuk remixe bömbölt pl. az egyik számítógépes találkozón is az én gépemből, az 1 méter magas házi készítésű óriás hangfalaimból anno. (Ezekről a party-król, és hogy milyen volt C64, majd később Amiga rajongónak lenni, ebben a bejegyzésben írtam bővebben.)

Az ifjú titánok, és a régi motorosok.

Akkoriban volt nagy siker a Guano apes, és a Lord of the boards is, vagy a No Doubt, és a Don't speak is. De a Guns n' Roses és a November rain, vagy a Welcome to the jungle, és a Paradise City is olyanok, amelyeket talán szinte bűn lenne nem megemlíteni azokból a csodálatos 90-es évekből. Azonban sok más remek csapatot, és rengeteg számot lehetne még sorolni, melyek akkoriban születtek, és/vagy a 80-as, 90-es években (is) nagyon sikeresek voltak: Rolling Stones, Doors, Def Leppard, Deep Purple, Led Zeppelin, Judas Priest, Van Halen, Twisted Sisters, KISS, Alice Cooper, Queen, Motörhead, Cannibal Corpse, Saxon, Accept, Helloween, Anthrax, Megadeth, Slayer, Sepultura, Pantera, stb., stb. Légyszi nézzétek el nekem, hogy nem folytatom a felsorolást, és ha kimaradt valami. De én azokkal jól elvoltam akkor, amiket fentebb részleteztem, és azok voltak az igazán nagy kedvenceim akkoriban. Viszont a kommenteknél tessék nyugodtan kibővíteni, kiegészíteni a blogomat a saját kedvenceitekkel :)

A régi, öreg motorosok közül a személyes kedvenceim:

ZZ Top: Ismertem már korábban is az olyan népszerű, populáris, könnyed, rádió sláger számaikat, mint pl. a Gimme all your loving, vagy a Sharp dressed man, és a Sleeping bag. De ezek még a 80-as évek voltak. Persze tudom, hogy amúgy nem akkor kezdték, és hogy az első lemezük pl. 1971-es. Engem azonban komolyabban csak akkor kezdtek el érdekelni, amikor a From Dusk till dawn c. Tarantino-Rodríguez vámpír film hatalmasat robbant, és engem is magába bolondított. A film zenéjének megszerzése elsődleges "objective" lett nálam :) Azon volt a ZZ top-tól a She just killing me szám is, ami nagyon tetszett. (De amúgy az egész filmzene CD nagyon bejött). Ekkor szereztem be az összes ZZ Top lemezt, és rájöttem, hogy nagyon nekem való az ő zenéjük. Egyszerűbben: quuuuurva jók :)))

Azt figyeltem meg, hogy szinte minden évtizedben megújultak, megváltoztak egy kicsit. Nálam az olyanok a favoritok tőlük, mint a Pincushion, vagy a Fuzzbox voodoo, és szinte a teljes One Foot In The Blues albumuk. Mint ahogy egy előző blogomban említettem, imádom a Blues zenét, ezért a nagy szakállasok olyan számai is gyarapítják a kedvenceim listáját, mint pl. a Brown sugar, és a My Head's In Mississippi, vagy a Just Got Back From Baby's. De a '96-os lemezről a Black fly, vagy a Bang, bang, és a Rhythmeen számok is.

AC/DC

"That's the way I wanna Rock 'n' Roll"

Az AC/DC-től a Ballbreaker albumuk 1995-ben, amikor friss volt, akkor egy ideig megállás nélkül azt hallgattam. Nem csoda, hiszen Blues-os hangvételű az egész lemez, végig remek számokkal. Csak például ott van a Whiskey on the rocks, vagy a Boggie man. Nagyon bejöttek ezek a blues-os számok, mint ahogyan a "The Jack" is (imádom ezt a koncertfelvételt, ami nekem megvan bluray-en is). De persze a TNT, vagy a Fire your guns, és a Big Gun is mind a kedvencek listáján van, ahogyan sok más számuk is még.

Akkoriban a suli gondnokának volt egy kis lepukkant nyaralója a várostól nem messze. Kiadta nekem, és a haveromnak 3 napra, hogy bulizhassunk gondtalanul, hiszen a semmi közepén volt. Cserébe csak ki kellett gazolni, és fel kellett ásni a kertet, meg kicsit rendbe tenni a portát. Egy-két rekesz sörrel készültem az eseményre. De persze csak az estékre, munka után :) Kapálás közben igencsak sok erőt adott, hogy közben a magnóból bömbölt a Thunderstruck, és a Who made who, vagy a Highway to Hell, és a többi remek számuk is, ami a 92-es koncertjük kazettáján volt nekem.

Scorpions

'97-ben, 18 évesen találtunk egymásra a nejemmel, és dúlt a nagy szerelem. Így tehát a kedvenc zenéim (közös kedvenceink) sorába becsatlakoztak a Scorpions érzelgősebb dalai közül páran, mint pl. a Still loving you, és az Under the same sun. Az akkor legutóbbi, friss albumuk kazettáját együtt vettük meg és hallgattuk sokat (Pure instinct). Főleg a "When you came into my life", és a "You and I" számokat. Persze már sokkal korábban a kedvenceim között volt a csapat, és az olyan számaik, mint pl. a No one like you, vagy a Holiday, és a Rock you like hurricane. De persze a Wind of change, vagy a Big City nights, és a Walking on the edge is mind favoritok nálam. A legendás csapat az elmúlt évtizedekben rengeteg jó dalt készített, így igencsak hosszú a kedvencek listája. Emlékszem pl. amikor a Face the Heat CD-t szülinapomra megkaptam. Akkor még úgy gondoltam, hogy ha a tökéletes nőre rátalálok, akkor megszűnik minden problémám... "Woman, you can change my world".

MagyaRock

Nem mintha nem lenne sok jó magyar rock csapat, ami minden tiszteletet, és elismerést megérdemel, de valahogy én a magyaRock közül csak egy csapatnak voltam igazán nagy rajongója. Ez pedig az EDDA volt. Zeneileg is, énekhangra is, és szövegeikben is az ő dalaik, albumaik álltak hozzám a legközelebb. Ma már nem annyira hallgatom őket, de kamaszként tökéletesen illett hozzám a zenéjük, és sok daluk szövege is. Reménytelenül, mindig valakibe szerelmesként sokszor én is éjjel érkeztem. De a 2000 év, és a Nostradamus, vagy a Magányos tömeg és a Nincs visszaút szövegei is mind a szívemből szóltak. Szellemvilág volt, ahol éltem, de a valóság utolért. Elérzékenyülve hallgattam néha a Vágyom haza dalt, mert annak szövege is a szívem legmélyéből szólt... Ahogyan a Fohász is, és sok más dal is az EDDA-tól, ami a Lelkünkből szólt akkor. Habár büszke sziklaszív voltam, de a kemény szikla szívem sokszor megtört... Kerestem a helyem a Sátán asztalánál, de közben ott volt bennem a hit, és hívott a fény is. A jó, és a rossz csatája dúlt lelkemben akkor.

Millenium

Érzékeny lelkű, naiv, romantikus álmodozó voltam. Kerestem a "földi paradicsomot", amelyhez azt hittem akkor, hogy a kulcs a tökéletes szerelem megtalálása. Sokáig kerestem, de nem találtam. Aztán mikor már teljesen feladtam, akkor rám talált. Megismertem a nejem, és dúlt a nagy szerelem, de mégsem voltunk teljesen boldogok. Őt megtaláltam ugyan, de akkoriban szinte mindenki mást el is veszítettem. Sok számomra kedves, hozzám nagyon közel álló rokonunkat temettünk el akkoriban... ezek után sok más közeli rokonokkal, és barátokkal sorba megromlott a kapcsolat. Sokan elköltöztek, míg mások nagyon megváltoztak, megtagadtak, becsaptak, hátba támadtak... A szüleimmel is csak tovább romlott az amúgy sem rózsás kapcsolatom. Főleg mert ellenezték a kapcsolatomat a szerelmemmel. Így tehát csak mi maradtunk, ketten egymásnak... Egyedül maradtunk... Mivel hadat üzentem az egész világnak, és mindenkivel harcoltam, mindenkivel összevesztem, ezért végül egyedül maradtam... Az asszony tudta, hogy értelmetlen, és reménytelen szélmalomharc, amit vívok, ezért akkoriban sokat mondogatta nekem azt, ami egy Horváth Charlie dal szövegében is van: "Ne légy kemény, nem úgy vagy erős..." Sokat hallgatta Ő ezt a dalt akkoriban... és sokat sírt is, mert velem együtt szenvedett Ő is... Sok idő kellett, míg beláttam, hogy a dal szövegét meg kéne fogadnom... Így lettünk mi "felnőttek".

"felnőtt leszel és sebzett és fáradt és nem tudod már, aki elmegy az miért megy el?"

"Menni kéne már"

Az ezredfordulóra tehát már csak mi maradtunk egymásnak, ketten... Mindketten tele keserűséggel, sok csalódással, és gyásszal. Volt egy dal, amit szintén sokat hallgattunk akkoriban, mert minden egyes szava tökéletesen illett ránk akkor: "menni kéne már"... és mi mentünk... új életet kezdtünk, mindent, és mindenkit magunk mögött hagyva... de ez már egy másik történet...

Köszönöm a figyelmet.

Free Counter