Szép napot sziasztok!

Kezdhetném a kis monológom a TloUS hájpról, imádatról és szeretetről vagy a második rész körül forgó felháborodásról, de inkább (ahogy a megjegyzésben is jeleztem) Kawada tanácsára az élményeimről és érzések kiváltásáról írnék kicsit nektek. Előre szólok, hogy az írás kőkeményen SPOILERES lesz, amit azért nem akartam megírni, mert hátha valaki egyszer feladja az előítéleteit és mégis belekezd a játékba, viszont most még nem érte el ezt a szintet és elolvassa az írásom. Írni erről a játékról, az élményekről csak spoileresen lehet és nem szeretném, ha valaki elolvasná mert úgysem játszik vele, viszont később amikor meggondolja magát, vagy ingyen kapja PS+-ba vagy talál egy példányt az utcán és a "már miért ne?" módon végigjátssza, akkor az én mondataim miatt nem lenne neki semmi meglepetés. Mert bizony a Part Two olyan meglepetéseket tartalmaz, aminél még a spoilerek ismeretében is eltátott szájjal figyeltem. No de kezdjük szépen előröl.

Első rész, első próbálkozás....
Nekem mindig is volt PlayStation konzolom. Az elejétől a mai napig, szinte minden példánnyal rendelkeztem DE már a második generációnál (2003-ban) direkt egy bolti példányt vásároltunk, akkor még édesanyámmal. Tisztelem, amit a Sony elért a konzolvilágba és berobbant egy SEGA és Nintendo uralta világba. Épp ezért esett rosszul, amikor valami Sony exnél lehordtak mindenféle köcsögnek vagy Xbox Defense Force-os majomnak (holott lehet hamarabb volt sony konzolom mint annak aki írta) felhoztam valami negatívumot is vagy épp nem a szám ízére való volt és nem tetszett.
A The Last of US-t én nagyon vártam, de szégyen nem szégyen, anyagi dolgok miatt már jóval a megjelenés után tudtam megvenni. Viszont addig olvastam annyi gyönyörű dolgot róla, hogy még ha kerültem is a spoilereket (sikeresen) minden véleményt elolvastam róla. A lemez megérkezésénél gyerekes módon téptem szét a fóliát (támogatás céljából direkt original verziót vettem) hogy a lehető legtöbb pénz jusson el a fejlesztőkhöz.

Elindítás után nem csalódtam. Joel kislányát irányítva a látvány magával ragadott. Az interakciók és a részletesség lenyűgözött. Eljutva a bevezető végéig, amikor Joel kislánya lőtt sebbel, hörögve halt meg letettem azt a rohadt kontrollert. Néztem a képernyőt és a megállított játék homályos képét majd felálltam és körbejártam a házat. A nejemtől megkezdve a gyerekekig mindenkit megpuszilgattam és közben azon gondolkoztam, milyen jó lenne sírni egy nagyot. Ahogy szinte mindenki én sem szeretném túlélni a gyerekeimet és bár addig mindig arra gondoltam, hogy egy ilyen apokaliptikus világban biztos túlélő lennék, teljesen megváltozott a véleményem mert lehet hogy túlélném, de sosem jutott eszembe az hogy milyen áron. Sosem gondoltam arra, hogy egy szerettem elvesztését hogy dolgoznám fel és sikerülne e.
Tehát a kezdés ennél a játéknál marhajó volt, viszont utána csalódás követett csalódást.
Nagy rajongója vagyok a Romero filmeknek és a klasszikus zombiknak. Nagyon kevés játék van, ami nem tud kizökkenteni a "túlélésből" ha futkorásznak, rakétát köpnek vagy miegymás. Én arra számítottam, hogy ez egy ilyen játék lesz. Ehhejett jöttek a gombafejű majmok akiket utáltam. Civilizált táborban kezdtem, amit szintén nem szerettem és a nyakamra dobtak egy nagyképű, hisztis kis picsát akit ugyancsak utáltam. Persze a játékot végigjátszottam, de akkora csalódás volt az "érzelmi hullámvasút, tökéletes játék stb" hsz-ek után, hogy az valami hihetetlen. Emlékszem, hogy a végét már csak azért toltam, hogy az addig beleölt időm ne vesszen kárba és meglegyen a strigula a #395. végigjátszott játékomként PS3 konzolon. A Left Behind DLC-re már nem is ruháztam be és mindenhol leírtam a véleményem, hogy ez egy felszopott sony cím.

Első rész, második próbálkozás avagy tévedni emberi dolog...
Éveken keresztül így ment ez. Becsapva éreztem magam a rajongók miatt és míg írták milyen fasza kis játék, addig én írtam a hibákat. Visszavágtam és elégtételt kellett vennem. Ágról-végről igazam volt (akkor) de mégis bosszantott, mi a retkes ... tetszik ezeknek az embereknek ebbe a teljesen átlagos játékba, amibe belelátnak olyan dolgokat, amiket én észre se vettem.
Tisztán emlékszem, hogy a staff tagjaim és barátaim mellett akik bíztattak, hogy adjak még egy esélyt a játéknak az egyik TloUS2 cikk alatt, Kawada hozzászólása volt ami meggyőzött arról, hogy még egyszer végigjátsszam. Kértem egy normális véleményt, mit szeretett ebbe a játékba annyira, és olyanokat írt le, amikre addig nem is figyeltem. Persze a vélemények mellett olvasni nagyon sok túlzó dolgot is, de vannak emberek akiknek a véleményére bizonyos stílusokban adok és őket érzem a legjobb kritikusoknak (Fenrir - Autós játékok, Neotechr szerepjátékok stb) de ez egy olyan hozzászólás volt, ami már bizonyos érzelmeket váltott ki belőlem. Úgy gondoltam, hogy lehet tévedtem és tényleg kellene adni a játéknak még egy esélyt és figyelni is nem csak ledarálni. Megfogadtam Kamgecam tanácsát és neki álltam HARD módon végigszenvedni azt, amit éveken át utáltam a rajongók túlzó kritikája miatt és aminek a második részét már előrendeltük Laci barátommal, csak azért mert kíváncsi voltam, hogy fog megbukni a Naughty Dog.

A második végigjátszásnál, már tudtam hogy semmi világmegváltóra nem kell számítanom. Haragudtam Joelre a döntése miatt, amiért Ellie-t választotta sok ezer ember helyett. Idióta baromnak tartottam és legszívesebben megfojtottam volna. Viszont, most második végigjátszásra, olvastam a történetet és mivel nehéz fokozaton nem volt lehetőségem rohanni, megpróbáltam a játék adta lehetőségeket kihasználni. Hatalmas élmény volt és itt már nem arra figyeltem, hogy a játék megváltsa a világot hanem engedtem neki hogy meséljen és szórakoztasson. A gameplay is teljesen más élmény volt másodjára és a történetet bár ismertem, mégis meglepett mennyire összetett. Ráébredtem, hogy nem én vagyok a föld tengelye és nem körülöttem forog és arra is, hogy nem mindenki lehet hős. A végével még így sem értettem egyet, de nem voltam biztos benne, hogy én nem így döntöttem volna. Élmény volt és nagyjából megértettem, hogy mit szeretnek a rajongók ebbe a játékba amire a második rész számomra sokkal jobban rákontrázott.

Ha magát a történetet nem nézem, akkor is rengeteg pozitívum volt a játékban. Írtam már valahol, hogy a háromszöggel másztál egész játék alatt fel valahová, de egyszer amikor megnyomtam, nem jött Ellie segíteni. Forgolódtam, hogy mi a fene van, vagy mi a francot csinálok rosszul, aztán amikor megláttam csak leült egy padra és ott pihent. Újra megnyomva a háromszöget már odajött és fojtattuk az utunkat tovább, de ez a kis apró és egyébként jelentéktelen cselekménysor annyira feldobta és hihetővé tette az egészet, hogy valójában tapsikoltam volna az ötlet miatt. És amiért tisztelem a Naughtyt, hogy ez egyszer fordul elő a játékban és mégis dolgoztak rajta. Lehet nem nagy cucc, de más fejlesztőnek sem lenne az, akik viszont nem foglalkoznak az ilyen részletekkel.

Bachelhez vagytok közelebb, vagy Tubához?.. - A kettő közt
Az első rész újrajátszása és a második rész megjelenése között volt még az utálat bennem, amikor megjelentek a spoilerek. Nagyon spoilerfóbiás vagyok, révén hogy igen ingatag az ízlésem és van hogy évek múlva kapok rá valami játékra, ami addig nem is érdekelt. Épp ezért nem olvasok semmiről ami nem érdekel vagy direkt módon kerülöm, ami érdekelne csak nincs meg vagy még nincs idő rá. Itt viszont más volt a helyzet, mert volt egy játék amit technikailag elismertem de a történet és karakterek miatt utáltam és biztos voltam benne, hogy nem csak hogy nem veszem meg de játszani se fogok vele. Épp ezért, előszeretettel olvastam a szivárogtatásokat és bár a videókat nem néztem épp eleget tudtam meg a történetről ami először felháborított majd egyre kíváncsibbá tett. Meg lehet ölni benne Joelt? aki az emberiség pusztulását okozta, csak azért mert egy érzelmileg gyenge, önző barom volt? Szuper! El lehet kenni Ellie száját, aki annyira önző hogy a hordozott ellenanyag titkolása mellett még leszbikus is és utódokat sem akar? Szuper! Haver meg akarja venni, de ha ketten vesszük akkor mellette még egy játékot is meg tudunk venni majd? Szuper. Minden adott volt, hogy bosszút álljak a mocskokon az első részből és bár akivel ezt megtehetem egy undorító asszonyember, elnézek ennyit a játéknak. Tudom, hogy ezek mind bunkó és idióta gondolatok, de akkor is én vagyok ez, aki így gondolta így nem fogok mázaskodni. Szóval, eldöntöttem hogy benne vagyok a vásárlásba, de mivel Kawada hsz-e meggyőzött és a memóriám sem a régi már, gondoltam újrajátszom az első részt. Ennek az eredményét olvashatjátok fentebb és onnantól jött a második rész.

Part Two
Az első rész felénél becsatlakozott a nejem és úgy játszottuk végig, majd a DLC-t is. Ő nagyon meglepődött olyan dolgokon, hogy Ellie leszbikus stb de tetszett neki így örömmel mutogatta, amikor postán megérkezett a második. Volt még egy kis dolga, így úgy gondoltam, hogy nem ugrok neki szabadidőmben, hanem majd este sorozat vagy film nézés helyett ezt fogjuk elkezdeni, aztán ha érdekli akkor együtt folytatjuk, ha pedig nem akkor majd nyomom hajnalba és késő este, ahogyan azt szoktam. Mivel az első rész is tetszett neki és a második pedig (szerintünk) mérföldkövekkel jobb, így több hétbe telt mire egyeztetett időben "közösen" tudtunk játszani, de minden pillanata megérte.

Belefutottam elég sok komoly spoilerbe, amit részben magamnak és az idiótaságomnak köszönhetek. Ilyen Joel halála, Ellie leszbikus szeretőjének zsidó származása valamint a terhes nő lemészárlása és természetesen a vége, amikor Ellie megkíméli Abs életét. Olvasva ezeket olyan faszságnak tűnt, hogy számomra érthetetlen volt, hogy képes ilyen forgatókönyvet írni egy olyan ember, aki az első résznél ilyen magasra tette a lécet. Itt már újrajátszottam ugye az első részt és megtanultam vagy csúnyán mondva felnőttem ezeknek az értékeit értékelni, így még hihetetlenebb volt, miért kellenek ezek a baromságok bele. Na megsúgok valamit, mégpedig hogy ezek mind csak vitakeltő információk és bár igazságalapjuk van mégis félrevezető tények.

Kezdjük az elején Joel halálával. Ahogy írtam fentebb én nagyon haragudtam rá, de második végigjátszásnál elkezdtem együttérezni a döntésével. NEM! nem értettem vele egyet, de az ember egyik gyengesége a szeretet bármit is mond bárki. És mivel Joel ember, a játék pedig egy embert akart bemutatni, nem egy hőst és nem egy mártírt, ez volt a döntése.
Elég komoly vitát folytattam (inkább eszmecserét) Nyarlakoval és el kell ismernem, hogy igaza volt. Egyáltalán nem volt biztos, hogy Ellie halála megmentette volna az emberiséget és bár senki nem fogja tudni eldönteni, hogy Joel jól vagy rosszul döntött, érthető a döntése. Ellenben, olyan dolog ez mint Schrödinger macskája. Szóval 50-50% hogy lett volna ellenszer vagy nem. Ilyen esetben viszont meg lehet érteni az ellentábort is, mert míg engem Nyarlako meg tudott győzni, hogy nem biztos hogy lett volna értelme így teljesen érhető (szerintem) az ellenkezője is. Abby nagyobb patrióta mint Ellie. A játék során kiderült hogy bár Ellie sem közvetlen az emberek és sorsuk iránt, Abs sokkal jobban. Viszont, ahogy a játék elkezdte Joel történetével és utána halálával, olyan jól mesélt, hogy addig a kívánt halálát bárcsak visszaszívhattam volna.

A második dolog amit sokan sérelmeztek, hogy belehozták a zsidókat. Jelen esetben ez Ellie barátnője, aki nekem teljesen semleges volt egész játék alatt és pont ez volt a legszimpatikusabb benne. Semmi szívhez szóló monológ, semmi epikus jelenet. Egy ember, egy nő aki néha jó néha pedig rossz döntéseket hoz. A zsidózás pedig kimerül annyiban, hogy ismeri a szokásokat de (ahogy nekem lejött) ő sem hisz igazán bennük és nem is nagyon szereti. Informált, és mesél dolgokat de én közel sem éreztem nyomulósnak, inkább volt számomra informatív amit mondott, révén hogy sose érdekelt a kultúrájuk vagy szokásaik. Ettől független viszont szívesen olvastam ezt, minthogy Thor-ról és a vikingekről olvassak amivel bár nincs bajom, lerágott csontnak számít részemről.

Amin nagyon sokan kibuktak, az egy terhes csaj megölése volt. Ez volt az egyik legnagyobb "becsapás" azok részére, akik csak olvasták a spoilereket és nem játszottak a játékkal. Nagyjából sejtettem ki lesz ez a csaj, de úgy be volt öltözve és olyan szinten fenyegette az életem (mint játékos) hogy én is biztos belemártottam volna a kést. És aztán én is biztos hánytam volna és nekem is biztos bűntudatom lett volna, ahogyan azt láthattuk Ellie-nél a játékban. Persze te kedves olvasó, aki most a blogot olvasod de a játékkal nem játszottál, erről eddig nem tudtál de most megtudtad. Ismét egy emberi hiba, amit szerintem nagyon sokan elkövettünk volna és nagyon sokan sajnálnánk a dolgot, de sajnos ilyen az élet. Ezt dobja a gép néha.

A legnagyobb felháborodás a vége volt, amire én is nagyon kíváncsi voltam mert a történet előrehaladtával el nem tudtam képzelni, hogy mégis hogy lehet ilyen idióta döntést hozni. Leegyszerűsítve amit olvastam: Ellie megkíméli Abs életét majd mégis meg akarja ölni. Nos, ez közel sem ilyen egyszerű. Abby elkeni Ellie száját mint az állat. Mindezt azért, mert Ellie lemészárolja Abs barátait. És itt van az a furcsa fondorlatos dolog, mert Ellieval egyszerűen jogosnak érzed, míg Abby-vel játszva, megismerve a történetüket és barátaikat szó szerint bűntudatod lesz.
Nekem a "barátaimmal" beszélgetve a játék azt érte el, hogy nem a mosolygó, segítőkész arcukat lássam hanem azt a szétvert, megkínzott, élettelen fejet amit órákkal ezelőtt én vittem véghez és akkor még jogosnak éreztem. Értitek ti ezt? Pár óra alatt nem csak elérte a játék, hogy más szemszögből döntést változtassak de egyenesen szégyelltem magam a döntéseim miatt. Igazából viszont két teljesen különálló történetet kaptunk, amiben a két főszereplő csak háromszor találkozik évek alatt és bár a spoilereket ismeri az ember, annyira körmönfont a történet, hogy elképzelni sem tudod hogy fognak összefutni, majd újra és újra.

Abby elengedése sem annyira egyszerű, ahogyan olvassa az ember. Mögöttes tartalom van, amit a játék szépen elmesél ha játszol vele. Ha nem játszottál, hát akkor nem is fogod érteni.
Erről a spoilerről nem olvastam, de most leszek annyira mocsok hogy leírom. Abby megkíméli Ellie életét, aki végül évek múlva csak rátalál. Viszont ekkor már Abs egy rabszolga, keresztre feszítve akiben nem sok élet van. Én megsajnálnám, hiába azért indultam, hogy megöljem. Megmenti, megpróbálja elengedni de nem sikerül. A játékot játszva, közben sokszor Joel szétvert feje, nyüszítése és haldoklásának bejátszása látható. Ezért mondja Ellie, hogy nem engedhetlek el. Kísérti a múlt és bár a végén legyőzi Abs-et mégis elengedi.
Nekem a nejem is csapkodta a kezem, hogy engedjem már el szerencsétlent és le kellett raknom a kontrollert, hogy elhiggye hogy nem én akarom megfojtani.

Szerintem kifejezetten jó lezárása volt a játéknak. Az első rész után, a második is megmutatta hogy nem minden fenékig tejfel. Vannak olyan döntéseink, ami több kárt okoz mint hasznot. (Ezért is tetszett legutóbb a Gears5.-is) bár közel sem ilyen mélyen, de tapogatózik megmutatni ezt a részét a dolognak. Ez egy olyan történet, ahol nincsen jó vagy rossz. Nincs hős vagy gonosz és bár nincs happy end azért nem is olyan vészes a vége. Nekem nagyon tetszett.

Tommyról egyezkedtünk még Kawadával. Szerinte nem volt méltó a karakterhez a "lezárás". Szerintem épp olyan emberi volt, amilyennek kellett lennie.
Annó "rettegésbe tartottuk a falut". Kemények voltunk, verekedtünk és akár kötekedtünk is. Viszont míg az egyik haverom, aki kétszer akkora volt mint én, mindenkit elnáspángolt, addig én próbáltam azokat akik megérdemlik. Ha láttam, hogy egy ismeretlen de gyengébb srácot pofozgatnak, akkor odamentem akkor is ha többen voltak vagy nagyobb darabok voltak. Mindig próbáltam a tiszteletet igazságossággal kivívni és nem erővel, bár azért azt is megmutattam hogy van, de tényleg csak azon aki megérdemelte. Haverom tök jó fej, de izomagy így mindenkinél próbálta ezt a tiszteletet kivívni erővel. Mára ha nem is megöregedtünk, de eljárt felettünk az idő. Haverom most sokkal kevesebb dologért, beszólásért sokkal kisebb emberektől eltűr dolgokat mint annó. Nekem nincs ilyen dolgom, mert aki régen tisztelt az most is, mivel régen sem "csak" az erőm miatt, hanem amiatt mert próbáltam közös nevezőre jutni.
Tudtam akkor is, hogy egyszer meg fogok öregedni és mindenki ismeri a bejáratott "várj csak ha egyszer megnövök" szöveget és én bizony nem akartam azt, hogy évek múlva jól elverjenek csak mert az aranykorban vagánykodtam. Most, azok akiket haverom terrorizált képesek lennének megvédeni (bár hála istennek nem vagyok "még") rászorulva. Ellenben haverommal, akivel nem beszélnek olyan szépen amit meg is érdemel. Döntések......következmények.
Épp ezért tudom megérteni Tommy karakterét is. Mint egy IGAZI ember, fogta magát és visszakotort a táborba. Elfogadta, hogy eljárt felette az idő, elkenték a száját és akármennyire szeretne, nem tud mit csinálni hisz a bátorságot csak egy hajszál választja el a baromságtól.
Láttuk (aki játszott a játékkal) hogy milyen kemény tud lenni, milyen kemény volt. Volt. Elmúlt. Ez a fajta beletörődés, amit egyszer mindenkinek el kell fogadni. Nincs mese, öregszünk és jön jobb, gyorsabb, erősebb. Aki azt hiszi hogy ez nem így van, az bolond :)

No, kicsit hosszú lett de Kawada bíztatott. Rá haragudjatok xD

UI: Senkit nem szeretnék meggyőzni, senkire nem akarok kényszeríteni semmit de higyjétek el hogy a Naughty sem.
Elolvasva a blogot, remélem átjön nekem mennyire tetszett pedig mennyire utáltam. Mindenki érdemel esélyt, ez a játék pedig főleg.
Persze ha nem adsz neki, az a szíved joga de itt érzem azt teljesen igazságosnak, ha nem csak felületesen ismerve alkotsz vagy nyilvánítasz véleményt.
Márpedig ez a program, maga a csoda szóval ha egy kicsit is nyitott vagy nem megszeretni de befogadni olyan dolgokat, amik nem érdekelnek de érdeklődve figyeled vagy szereted ha egy kicsit a játék is játszik veled és nem csak te vele, akkor egy esélyt adj a cuccosnak.
További szép napot :)