1. Fejezet                                                   

                                                         (1)

Négy éves koromban végignéztem ahogy anyám kínok között hal meg-azóta sem tudom milyen betegség vitte el. Egy évvel anyám halála után apám csak pénzért járt haza, minden percét a kocsmában töltötte. Én és a nálam hét évvel idősebb bátyám folyton dolgoztunk-meg loptunk. Elloptunk ruhákat, ételeket, mindent, ami a kezünk ügyébe akadt és aztán drágán eladtuk. A lopott ételből viszont alig ettünk, mivel apánknak kellett a pénz. Tíz éves koromban volt, hogy négy napig nem ettem semmit, mert már a boltosok is odafigyeltek ránk. Apánk egyre kevesebbszer jelentkezett, mígnem tizenkét éves koromra végleg eltűnt az életemből. Azóta sem láttam. A nyomornegyed szélén álló házunk-már ha azt lehetett annak nevezni- állt egy szobából és egy tetőből, ami folyton beázott.Tizenhárom éves koromban odajött hozzám a bátyám, és azt mondta:

-Én most elmegyek, és talán sosem látlak többé-először azt hittem viccel, de belenéztem a szemébe,és láttam hogy nem.

-De..Dee hova?-kérdeztem szomorúan.

-Az mindegy. A lényeg hogy te nem jöhetsz velem. Itt hagyom neked az összes pénzem, menj el Damiano atyához, ő majd talál neked egy szerető családot.

-Te is itt hagysz? -kiáltottam. -Tudod mit? Akkor menj! Nem is akarlak látni! Menj innen, Beppe, minél gyorsabban! Hagyd csak itt a szarban a testvéred! Majd csak elboldogul valahogy!

Giuseppe nem volt az az érzelgős fajta, szó nélkül hátat fordított és elment. Lelépett a térképemről ő is. Egy időre.