MadderBanana

MadderBanana

[INDIE] Predynastic Egypt

Link másolása
A Clarus Victoria legújabb játéka Egyiptomba kalauzol el minket, a civilizáció ébredésének korszakába. Körökre osztott, történelem hű és lineáris. Ezekkel a szavakkal lehet legjobban jellemezni a programot.

 

Bevezető

Amikor leültem a Predynastic Egypt elé egy Civilization szerű körökre osztott birodalomépítő stratégiát vártam. Számításom helyes volt a játékban részben kiélhetjük birodalom építése iránti fétisünket, azonban van a játékban valami ami mégis kiemeli a többi hasonló program közül. Ez pedig az hogy lineáris a játékmenet.


Játékmenet

Még sosem játszottam olyan körökre osztott stratégiai játékkal, mely lineáris lett volna. Nekem valahogy nem illett bele a műfaj keretei közé az hogy csak előre meghatározott sorrendben építkezhetek, vagy csak egyfelé tudok hódításaimmal haladni. A Predinastic Egypt mégis ezt a vonalat hozza és egyszerre sikerült ötvöznie a linaritást és a szabad fejlődést is. 

A játékban ahogy a címből is sejteni lehet az ősi Egyiptomban járunk. Még nincsenek piramisok, nincsenek hatalmas kőépületek sőt még viskóink sincsenek. Kezdő területünk Hierakonpolis a folyó melletti kis törzs otthona. Innen fog idővel kinőni a Nílus menti civilizáció annak minden pompájával. Kapunk még néhány alattvalót akikkel elkezdhetünk nyersanyagokat gyűjteni és felfedezni a körülöttünk elterülő ismeretlen földeket. A kezdeti nyersanyagok -élelem, építőanyag - mellé később megjelenik a hit, befolyás és a katonaság is. 

Minden földcella különböző nyersanyagokat ad és változó mennyiségben. Van amelyik csak élelmet ad körönként de akad olyan is ami egyszerre 3 vagy 4 féle nyersanyagot biztosít számunkra. Értelemszerűen ezeket éri meg legjobban kitermeltetni alattvalóinkkal. Ezekre a földcellákra építkezhetünk is és ez az a pontja a játéknak ahol tetten érhetjük a linearitást. Nem dönthetjük el ugyanis saját magunk, hogy egy lakónegyedet melyik földcellára húzunk fel. Minden épületnek legyen az a legutolsó kis viskó vagy egy hatalmas templom meghatározott helye van a térképen. Csak oda építhetjük meg ahova a fejlesztők engedélyezték. Nekem ez első nekifutásra zavaró volt hiszen egy ilyen játéktól azt várnám hogy oda építsek ahova szeretnék és akkor amikor én akarom. De utánaolvastam hogy mi áll a koncepció mögött és teljesen hülyének éreztem magam.

 

 

A fejlesztők ugyanis egy az egyben lemodellezték nekünk az időszámításunk előtti 5000-3000 közötti egyiptomi fejlődést. Ásatási leletek és írások alapján alkották meg a játékot és minden amit építünk, a valóságban is ott épült ahol mi azt a játékban megépítjük. A készítők azonban nem álltak itt meg. A játék fejlesztési fája is olyan technológiákat tartalmaz, melyek a valóságban is léteztek abban az időben. 

A játék célja meghatározott időn belül az egyiptomi civilizáció bölcsőjének létrehozása. Attól függően hogy sikerült-e elérni a játék fő célját pontszámot és egy rangot fogunk kapni a játék végén (nekem első nekifutásra sikerült a rendkívül hangzatos kézműves titulust megszereznem..). 

Külcsín


A játék grafikailag nem egy technikai csoda. Ám ez nem is baj ebben az esetben. A fellelhető grafikai elemek (esők, áradások, stb.) szépen egészítik ki az egyiptomi térképet. Az animációk szépek, a zene pedig autentikusnak hat. Látszik a játékon hogy több figyelmet kapott a korhű tartalom elkészítése mint a grafika, de ez nem rossz dolog. 

 

Hibák

 

Játékmenetbeli hibákat nemigazán találtam. Számomra a legnagyobb hiba a játékban az újrajátszhatóság kérdése. Adott egy stratégiai játék aminek ha bármit csinálsz is mindig ugyanaz lesz a vége. Első nekifutásra nekem nem sikerült a játék végcélját elérnem azonban másodjára már igen. És innentől nem is volt kedvem elővenni a programot. Pedig nekem tetszett. A játék legnagyobb hibája tehát számomra a legnagyobb előnye is. Az hogy a történelemhűség mindennek fölé lett rendelve. És a játék fő célját sem napok alatt érjük el, 5-6 óráról van szó csupán.

Összegzés

Kinek ajánlanám ezt a játékot? Őszinte leszek nem tudom. Talán annak tudom nyugodt szívvel ajánlani aki megszállottja az egyiptomi kultúrának és pár óra erejéig szeretne kikapcsolódni. Ő biztosan jól fog szórakozni. 

 

M.B.

3.
3.
Gykrizsi
#2: Köszi, a Marble Age-vel játszottam, az is tetszett. Viszont itt a dizájn sokat javult.
2.
2.
MadderBanana
Köszönöm! :) Ha esetleg hasonló játékot keresnél akkor a fejlesztők korábbi munkáit tudom ajánlani..mindegyik egy-egy történelmi kort dolgoz fel.
1.
1.
Gykrizsi
Jó bemutató, mindennel egyetértek. Szerintem teljesen rendben van, hogy a történelem hűség állt az előtérben, mivel más esetben ez csak egy olcsó civ lenne, így viszont van egy saját íze. Persze nekem, töri szakos hallgatónak, aki kiskorában mindig ilyen egyiptomos vackokat olvasgatott, annak a dizájn nagyon bejön, de az egész játék rohadt hangulatos. A hangok, a Nílus menti álatok zaja, olyan autentikus, hogy beleborzongok. A linearítás tényleg gond lehet, de az ára sem egetverő, így szerintem teljesen megéri. Én várom az új játékukat, ha lesz, neked meg grat az íráshoz. Remélem sokan kipróbálják ezt a remek kis játékot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...