Ja, talán lehet mondani, hogy ömlengés következik, de akkor is... Szerintem ez az igazság.

Mindezt a Star Wars című frencsájzra értem. Itt most a dízniről nem ejtenék szót, most csak annyit írnék: ez számomra (és nem csak számomra) nem csak egy film. Ráadásul, ennek a filmnek van megannyi hibája. Ja, és ez tehet Hollywood elüzletiesedéről. Fuck it!

Mindazonáltal, mind a kritikusok, mind a rajongók elsiklana e felett. A Star Wars mese, és nem akar ennél többnek látszani. Egy generációnak (sőt, minden generációnak) ez jelenti a szabadságot, mondásai, szereplői szállóigévé lettek, mondhatni, számukra ez jelenti a szabadságot. Hogy egy példát említsek, a romantika korában a sötét középkor, illetve az egzotikus kelet jelentette ugyanezt, efelé fordultak. Ugyanúgy, ahogy nekik Homérosz, vagy az ókori utalások, nekünk lassacskán már a Star Wars jelenti ugyanezt. Ki ne érezte volna magát Luke Skywalkernek a tükör előtt, egy bottal (vagy távirányítóval, vagy fésűvel is) a kezében? Jó, nem mindenki, de nagyon sokan. Hány embernek fonódott össze a "gonosz" szó Darth Vader nevével? Ehhez hasonló példákat lehetne sorolni (például a munkahelyi főnök sokaknak csak Jabba), miket adott a sztárvársz az emberiségnek.

Azonban, mint film, a Star Wars kiemelkedő, ami a látványt és a zenét illeti. Ha megkérdeznék tőlem, de akár nagyon sokaktól, mi volt az évtized (vagy akár évszázad) filmélménye, biztosan a Star Wars. A zenéjét akárki biztos felismerné, a különleges effektek fotorealisztikusan, és remekül megállják a kort. Persze azért nem mondom, hogy egy mai CGI-orgazmus nem élethűbb, de azért gondoljunk bele, mekkora megdöbbenést és csodálatot válthatott ki a 4. rész végi űrcsata, vagy a birodalmi lépegetők? És igen, talán itt is folytathatnánk nagyon sokáig a sort, de én most nem teszem, hiszen mindenki tudja jól, akárhonnan fel tudna ilyen példát hozni (bölcs, mint Yoda, ügyetlen, mint Thripio stb.).

Sajnos az új részek nem lettek valami jók - az olyanoknak, akik az első trilógián nőttek fel. Elárulom, én még tervbe sem voltam, mikor a 4. rész megjelent, de mégis jobban szeretem a régit, mint az újat. Van bennük valami régimódi ártatlanság... De mindegy is! A mai kisgyerekeknek a Klónok háborúja animációs sorozat jelentheti ugyanezt, mint anno a régi trilógia. Ha őket kérdeznénk, legalábbis biztos ez ugrana be nekik... Mindazonáltal, nekem csak az a gondom az újabban megjelenő termékekkel, hogy elrugaszkodnak a "mese" fogalmától. Nem azt mondom, nem kell nekik egy kis komolyság, de mind az új trilógiában, mind az az utániakban valami nagyon nagy, monumentális dolgot akarnak kihozni belőle, ami egyszerűen nem illik ide.

A Star Wars valós dolgokból merít. Minden fénykorát élő birodalom megbukik egyszer. A Köztársaság fénykorát élte a béke őreivel, a Jedikkel, de mint minden fénykor, ez is véget ért. Ahogyan megbukott a sumér, a római és még sorolhatnánk, mennyi birodalom. Persze mondhatnánk, hogy akkor most ez is komoly, és nem mesébe illő, de ezt a Star Wars mind észrevétlenül meséli el.

A Star Warsban van a filmtörténet egyik legnagyobb csavara.

Lehet szeretni, nem szeretni a Star Warst, de kijelenthetjük: nélküle más lenne a világ. Hogy soványabb? Lehet, hogy nem. De mindenképpen más. Ráadásul neki köszönhetünk egy remek színészt, aki egy másik remek filmlegendát alakít...

Még egyszer mondom, nem akartam ömlengeni, csupán elmondani, számomra miért tetszik/nem tetszik ez az univerzum, és miért része mind az én, mind a mindannyiunk életének része. Rengeteg könyvet olvastam ebben a témában, de tán ott még nem tartok, hogy Jedi-köpenybe beöltözve járjak-keljek Budapesten... Ti mit gondoltok? Hülyeséget az, ha valaki egy nem létező világnak szenteli az életét, konkrétan "benne él", vagy az ilyen ember örökké gyerek marad, sosem nő fel, és ez negatívum?