A Total War széria számomra mindig is egy olyan sorozat volt, amiről felületes ismereteim és igen kevés személyes tapasztalatom volt. Volt szerencsém a Shogun 2-höz egy ingyenes steam hétvége apropóján, hogy aztán a hirtelen rám zúduló táblázatok és a számomra puritán térkép ábrázolás és számomra érdektelen játszható csoportok igen hamar kedvem szegjék – eleve egy ajándék lónak ne nézd a fogát alapú próbálkozás volt, azokban az években még nem igazán érdekeltek a komolyabb műfajok, és hát nem barátkoztam meg a Total War-al. Aztán jött a Rome 2 ami többször volt hírfolyamokban bugok, crashek és rossz teljesítmény miatt mint a tartalmi érdemei kapcsán, és valahogy éreztem hogy nem ebbe kéne bevásárolni magam jó drágán.

For the WAAAAAGGHHHH!
Aztán jött Games Workshop / Creative Assembly / SEGA trió nagy projectje: a Total War: Warhammer. Ez az, amibe érdemes volt. A sorozat történelmében először a fejlesztők ledobtak magukról mindenféle történelmi hitelességet megkövetelő láncot, és egy egészen új dimenzióba helyezték át a Total War-t ami így képes volt drasztikusan megújulni egyaránt kívül s belül. Nem csak az egymástól alig különböző nemzetek, frakciók sora alakult át összehasonlíthatatlanul különböző, kívül-belül markánsan eltérő, erős, egyedi profilú fajokká, de játékmechanikailag is olyan lehetőségek nyíltak meg amire korábban aligha lett volna lehetőségük: frontvonalak fölött elhúzó repülő sárkányok, denevérrajok, griffek, ostrom elefántokra emlékeztető gigantikus pókok rájuk épített bunkerekből nyílzáport szóró goblinok, a harcmezőt felperzselő pusztító varázslatok, mind-mind megtámogatva a valaha volt talán legjobban kidolgozott háttéranyaggal bíró fantasy univerzummal, amihez – már amennyire szerény véleményem mértékadó lehet – a Creative Assembly művészei felértek, tisztelettel fordulva felé és ami legfontosabb, egy olyan játékot készítettek amivel az elmúlt években kissé megfakult, boldog boldogtalannak osztogatott Warhammer licenc nem tovább fakult, hanem megkapta azt a játékot amire nagyon régóta várt. A Total War: Warhammer roskadozik a Warhammer lore ismert hőseinek, helyszíneinek, az utolsó szegecsig kidolgozott egységeinek robosztus gyűjteményétől, miközben egy kiváló grand strategy is egyben.  Egy rövid ízelítő, mire is lehet számítani:


-----------A videó 360 fokban forgatható kameraállással bír, érdemes kihasználni!-----------

Adott tehát a véget nem érő háborúknak otthon adó Old World, ahol is az egyre bővülő (erről később) fajok sora harcol saját céljaiért, dominanciájáért. Az emberek világát képviselő, sokoldalú Empire egyesítésén fáradozó Karl Franz mellé dukál szomszédsága s természetes ellensége, az élőholtak seregeit vezető Vampire Counts, élén Mannfred von Carstein. A havas hegyek oldalába épített fenséges váraikról, technikai vívmányaikról és végeláthatatlan bányáikról már-már tradicionálisan beazonosítható Drawf (törp) és az esküdt ellenségének számító Orkok szintén megtalálhatóak, akik a déli puszták lakóiként egymás két délutáni öldöklése között előszeretettel vonulnak északra fosztogatni, rabolni, for the waaagh! Mi másért. Illetve ott a mindenki ellenségének számító Chaos, ami egyetlen céllal vonul le északról: elpusztítani minden életet az utolsó fűszálig, amit csak talál, a lista élén az emberek világával.

A kevesebb néha több
A Total War-ok tradicionálisan rengeteg irányítható népcsoportot ajánlanak, amihez képest ez az öt (illetve bővül a lista, ahogy már mondtam, lásd alább) nevetségesen karcsúnak hathat. Az eltérések köztük azonban mindjárt árnyalják ezt a képet: a birodalom a szokásos "mindenből egy kicsit" kiegyensúlyozott és ajánlott kezdő frakció, a vámpírurak seregének élőholt jellegéből adódóan nem rendelkezik távolsági egységekkel, ám a még közepes számokban is szinte hasznavehetetlennek tűnő rothadó, járkáló holtak végeláthatatlan serege szinte szó szerint tengerként ömlenek előre, a páncélozott gyalogos csontvázak és lovasságnak időt nyerve hogy oldalról és hátulról bedarálják ellenségeiket míg elölről a feláldozható zombik hullámaival egyszerűen muszáj számolniuk, a folyamatosan gyógyuló, feltámadó egységek pedig sokkal veszélyesebbek mint elsőre gondolnánk megtámogatva a halál mágiájával. A törpék technikai tudásuk miatt a legsokszínűbb tűzerővel, ágyukkal, katapultokkal, rövid és hosszútávú lőfegyverekkel, helikopterekkel (!) bírnak, kompenzálván hogy természetükből adódóan rövid távon veszélyesek: lovasságot ne is keressünk. Az orkok az emberekhez hasonlóan sokszínűek – esetükben a szó szoros értelmében is – viszont lételemük a háború, a szervezetlen háttérországot, lázadozó katonáik és az alig létező infrastruktúrát folyamatos fosztogatással váltják ki, míg a Chaos nem is rendelkezik városokkal, maga a horda a mozgó, lordhoz kötött fejleszthető város, ami a folyamatos mozgásban maradással, pusztításból tartja el magát: szabályosan a többi civilizációt kell "managelni" velük, mert a felperzselt városokból elrabolt lelkek bár gyorsítják a sereg növekedését, fenntartását saját gazdaság nélkül csak fosztogatással lehet megoldani, egy kiirtott vidéken pedig nincs aki újratermelje amit mi később elvehetnénk.

De hogy még egy példát említsek, kicsit visszatérjünk személyes kedvencemhez, a vámpírokhoz. Ők például folyamatos veszteségeket szenvednek el saját határaikon kívül, és kénytelenek raid (fosztogató) módban mozogni más területein hogy ettől megóvják magukat - egészen addig míg a vampiric corruption, a hozzájuk tartozó egyik egyedi kampány feature amiből minden faj magáénak tudhat párat, szépen át nem terjed a határaikkal szomszédos régiókba. Ahogy elszürkülnek az egykor zöldellő mezők, elsorvadnak a fák, ahogy a vámpírok halálmágiája elszívja az életet a környezetből, úgy erősödnek általa a kontrollált élőholtak, míg nem biztonságos terület lesz számunkra minél több föld, amin mindenki más kezd el szép lassan elhalni, veszteségeket szenvedni. Jól látható tehát, hogy a karakteres frakciók minduntalan kihangsúlyozása nem véletlen a cikkben, hiszen a Total War: Warhammer esszenciáját jelentik.

Danse Macabre
Ami ma is érdekessé teszi az amúgy mára fantasy standard-nek számító fajokat, az többek között a Warhammer lore és a sajátos német / francia nyelvterületről származó megnevezései, ahol is például egykor elegáns vámpírokat mágiával szörnnyé degradált óriási "denevér-tank" a Devils of Swartzhafen néven ismeretesek. Azért hasonló nyelvezettel nem nagyon találkozni más játékokban, ahogy a törp várak nevei szinte kattogó fogaskerekekként hagyják el az ember száját, Karaz-a-Karak és Karak Azgaraz, és a többi. A másik, hogy mindegyik faj nyerhet kampányt, nem feltétlenül a mindenki más kárára: Karl Franz a vámpírokat törölné el és egyesítené a birodalmat – von Carstein szintén, pedig az Empire trónjára ülne fel. A törpék haragtartóak, minden ellenük valaha elkövetett sérelmet a Great Book of Grudges-ben írnak össze és addig nincs nyugtuk míg mindenért be nem nyújtják a számlát, így az induló célok mellett folyamatosan változó új grand campaign célokat kapnak, az orkok pedig a törzseket összeverbuválva Ork megy, Ork üt, mer' az Ork lenni boldog ha ember feje loccsanni.

A kampány egyedisége abból fakad, hogy attól függően ki merre terjeszkedne, milyen stratégiailag fontos területen fekvő földeket szeretne megszerezni, milyen szövetségeket köt vagy épp árul el, egészen más kampányt eredményezhet. Ha úgy tetszik az egész egy Civilization-re hajazó sandbox, azzal a különbséggel hogy egyetlen hatalmas, irdatlanul kidolgozott világtérkép van több véletlenszerűen generált helyett. Eleinte úgy gondoltam hogy ez eléggé bántja az újrajátszhatósági faktort, de ez ellen szól hogy opcionális küldetéseket is kapunk ami a Civ-ek sokszor céltalan homogén jellegében kissé elveszett lelkeknek egy olyan biztos kapaszkodó ami több kis rövidtávú célt, motivációt tűz ki eléjük. Ahelyett hogy kizárólag egy szabad de üres relatíve kampányt ajánlana vagy mindig megmondaná mit tegyél, a kettő ideális keveréke a teljes szabadság, változó mellékküldetések és tetszőleges időpontban lejátszható nagy küldetések triumvirátusának. A körökre osztott nagy térképes stratégia legalább annyira központi eleme a játéknak mint a valós időben vívott összecsapások, hiszen az itt hozott döntéseink határozzák meg hol és milyen seregek esnek egymásnak.

Görögország monnyon' le
Mondok egy példát: szeretnék a térkép nagyjából közepén elhelyezkedő Empire-el északra terjeszkedni. Délről biztonságban érzem magam a törp szövetségeseim miatt, keleten visszaszorítottam a holtakat egy medencébe aminek felém vezető szorosát elállom egy kisebb haderővel, nyugatra más emberi királyságokkal legalább egy egymást meg nem támadó paktumot sikerült aláírni. Északról tudom hogy előbb vagy utóbb megindulnak a káosz légiói és nem igazán bízok a tőlem északra lévő tesze-tosza királyban: én akarom útját állni a káosznak, lehetőleg szorosoknál hogy ne terítsék szét a földet, közrendet mérgező korrupciójukat – drága szóban forgó királyunk azonban se nem szeretne idegen erőket a földjén, se nem hajlandó katonai szövetségre lépni, beolvadni a birodalomba aztán végképp nem.

Mit teszel?

Bízol benne hogy útját állja a káosznak? Ajándékokkal halmozod el, kapcsolatotok javítása érdekében, hátha meggondolja magát? De mi van az idővel, mint tényezővel, s egyáltalán megengedheted magadnak hogy csak úgy elszórt a pénzt? Meghódítod, erővel vonod be a birodalmadba? Ha igen, milyen következményei lehetnek – például a nyugaton megnemtámadási szerződéssel helyben tartott, azért fél szemmel figyelt királyság aki az északon lévő nagy barátja, mit fog szólni hozzá? Ha háborút hirdet, az északon lévő harc után sebeit nyalogató csapataid viszed-e nyugatra védekezni, vagy a keleti szorosnál a holtak útját elálló sereget, akik időközben ki tudja mennyire erősödtek meg a hegy árnyékában, felderítetlen területeken. S megint ott az idő, mint tényező – van-e időd letudni a nyugati konfliktust katonai úton, mielőtt az egymással marakodás közepette megérkezik a káosz és porig éget mindkettőtöket? Számíthatsz-e törp szövetségeseidre, vagy ők ugyanúgy barátai a nyugatni embereknek mint nekünk és egyik oldalon sem szállnak csatába? Ha segítenének, tudnak-e egyáltalán, vagy épp az orkokkal vannak elfoglalva?

Ez csak az én személyes célkitűzésem az adott helyzetben, ami már önmagában egy tucat kérdést, megfontolandó változót és lehetőséget vet fel. Minden új kampány során más és más, bár faji alapú szimpátia vagy gyűlölet által azért egészséges határozok között mozgó politikai felállással fogad a játék (értsd: a vámpírok nem lesznek véletlenül legjobb haverok az emberekkel kezdéskor), és ráadásul ahogy Old World bővül, minden új kampány vele bővül. S még említést sem tettem a lordok RPG rendszeréről amivel valakiből egyszemélyes hadsereg, varázslataival, átkaival a harc menetét megfordító mágus, vagy a csapatai élén katonáit erősítő vezető lehet, a technológiai fejlesztések és tapasztalatszerzés útján egész frakciónk működését specializálhatjuk akár gazdasági, akár harci szempontból.

Magas DLC hegyek mögött hol a tenger hupikék
Itt szeretnék visszakanyarodni kicsit a játszható fajok számához. A korábban említett Chaos például előrendelői bónusznak kivágott tartalom, amiért közutálat tárgya mint fizetős DLC. Egy darabig jogosan, holott tartalmilag abszolút minőségi anyag, fair árazással, csak ugye a tény hogy kész volt megjelenés előtt és még is külön árulják, nem talált épp pozitív fogadtatásra. Ez ma már ennyi idő távlatából igazából teljesen irreleváns, különösen azért mert a napokban indult el a 2017 márciusi Humble Monthly csomag aminek nyitócíme ezen cikk tárgya, az eddig igen csak borsos árú Total War: Warhammer ami potom 12$-ért beszerezhető, az összes DLC-vel együtt pedig még mindig egy teljes árú játék ára jön ki annak aki még tudhatja magának, plusz minikampányokkal megtámogatva.

Elérhető továbbá a Realm of the Wood Elves, ami - dobpergés - az elfeket adja a játékhoz. A többi fajhoz hasonlóan sok egymást megtűrő frakcióból állnak, ám összeköti őket az otthonukat, kultúrájukat, teljes civilizációjuk életét adó világfa gyógyítása, ami csak a városokból megszerezhető, elfek számára egyedi kampánymechanikaként funkcionáló borostyán segítségével sikerülhet. Szövetségesektől automatikusan kapott míg a baráti viszony tart, elfoglalt területekről szintén begyűjtött amíg miénk a terület: minden faj bizonyos szinten korlátozott, hogy mely területeket építheti át saját civilizációjának képére - például a vámpírok nem tudnak mit kezdeni a hegyoldalba épített várakkal és csak földig rombolhatják azt - míg a wood elf-ek bármit visszahódíthatnak a természet számára, hatalmas erdőkkel átfestve a térképet melyekbe azonban csak apró helyőrségeket építhetnek ki. A törékeny, gerilla harcmodort folytató elfek mellé az erdő szellemei, sárkányai és élő fái is csatlakoznak mint keményebb egységek, őket azonban szintén borostyánnal kell ellátni. Egy rossz mozdulattal megtört szövetség vagy elveszített régió ezáltal kihat a seregekre is, összetételüktől függően feloszlanak vagy egyszerűen nem kapnak utánpótlást a megtizedelt csapatok, ismét csavarva egyet a kampány működésén, egyedi ízt kölcsönözve neki s biztosítva hogy egy faj sem érződik egy másik átszínezett másolatának. Esküdt ellenségük a káosz isteneit követő Beastmen, akik a Call of the Beastmen kiegészítővel kerültek be a képbe. Minden ilyen plusz tartalom mindenki számára teljesen ingyen bekerül a játékba AI formájában, minden, a megjelenését követően indított kampányban szerepelnek, mindegyik tovább bonyolítva az alap civilizációk közötti politikai viszonyokat, szövetségeket, háborúkat indító átmeneti közös érdekeket.

10 perc pre-alpha gameplay fejlesztői kommentárral - említik hogy az egységek egymásba rohanásán, annak fizikai súlyának éreztetésén még dolgoznak ezen a ponton. Tanúsíthatom hogy sikerrel vették az akadályt, ami itt a videóban még nem mutatkozik meg.

Mindennek ára van
Akármilyen jól is hangzik mindez, sajnos elmondható, a SEGA elég undorító módját választotta a DLC-k reklámozásának, minden új kampánynál ott világít a játékos arcába hogy nézd, még ezt a fajt is megveheted, de őszintén szólva teljesen ignorálható a dolog, ha nem érdekel az adott faj. Én például az életben nem szándékozok a beastmen vezetését elvállalni, így aztán mivel a kampányomban mint AI irányította erők ingyen szerepelnek, kvázi "meg is van", fairnek érzem ezt a megoldást ezért cserébe, de hát bántja a szemem akkor is. De amihez vastag bőr kell, igazi szégyentelenség, az az hogy ahelyett hogy az options-ben egy pipával állítható lenne a vér és a humanoid karakterek felkoncolása ami azért lássuk be, a Warhammer mítosz szerves része, külön 2,5 eurós DLC, az egy új üzletpolitikai morális mélypont. Nekem nem hiányzik hogy irreális módon 80 liter vér spricceljen szét egy óriás által leharapott fej helyéről, mivel az esetek nagy részében amúgy is madártávlatból figyeljük az eseményeket, teljesen jó ha "csak kicsit megrágom majd eldobom" hozzáállású a "barátságos óriás", de az elvi része a dolognak, hogy 2,5 euróért particle effekt-eket árulnak, vért külön egy Warhammer játékhoz... olyan alacsonyan van a léc, hogy James Cameron a mélység vándora sem találná meg. De lendüljünk túl rajta, végül is nem tartalmi DLC, és őszintén szólva a létezéséről is megfeledkeztem amíg most rá nem néztem a steam store-ban, hiányát pedig sosem éreztem.

Ami igazán drágává teszi a játékot az a mostani brutális és valószínűleg permanens piaci áresés (ld. link fent) után az a technikai oldala: na nem a gépigény, de hiába tartják úgy számon mint az eddigi legjobb formában kiadott Total War - értsd: tradicionálisan bugos széria csodával határos módon kiváló állapotú darabja, lekopogom, se egy CTD, se semmi bajom nem volt vele - , a töltési idők embertelen hosszúak. Van hogy kétszer annyit kell várni míg betölt egy real time harc, majd annak végeztével visszatölt a világtérkép, mint ameddig maga a harc tartott. Én hónapokon át próbálkoztam mindenféle trükkel csökkenteni ezt a töltési időt (unlimited video memory-t kapcsoljátok ki ha netán be van, sokat segít), de állítom hogy 50 órából szerintem egy jó 5-6 órát töltőképernyők bámulásával töltöttem el. Hiába a fantasztikus körökre osztott grand campaign sandbox, hiába a Gyűrűk Urát szégyenben hagyó valós idejű csaták végeláthatatlan sora, a gyönyörű részletgazdag grafika, a Warhammer lore, ha a kampány ritmusát széttörve unalmában az ember a telefonja után nyúl állandóan az az egészet megöli ahol van. Ezen pedig csak egy SSD segít, ami vagy van és ez az egész nem érint téged, vagy nincs, és amellett hogy erősen ajánlott beszerezni általános felhasználásra is, sajnos odaírható az ajánlott hardverkövetelmények listájára.

Rászántam két napot hogy összehasonlítsam az automatikus harcokkal játszott grand campaign-t amivel kikerülöm a töltőképernyőket, és a manuálisan játszott csatákat egy szintén elölről kezdett kampányban, utóbbi pedig ~40 körig futott. Ugyan ez autoresolve-al (ahol a gép a két sereg összeállítása alapján kiszámolja a győztest és a valószínű veszteségeket) 140 kör. Három és fél valódi nappal tovább tartana manuális harcokkal ide eljutni SSD nélkül, ám ha van SSD-nk, a 140 simán hozható egy délután alatt úgy hogy nem kell lemondani a fele játékot jelentő összecsapások levezényléséről.

Még, még blood for the blood god, skulls for the skull throne, még több kiegészítőt!
A Total War: Warhammer, ahogy a bevezetőben előre le is szögeztem, számomra az első Total War játék amibe igazán beleástam magam, és visszanézve elmondhatom, minden percét megérte. Mit beszélek itt múlt időben! Hiszen koránt sem tervezem otthagyni 55 óra után, még egyszer ennyit minimum bele fogok rakni, s ki tudja még mennyit az eljövendő évek alatt. Nem mellékes hogy Steam Workshop támogatást élvez, így aztán a modderek kiélhetik magukat, a mod fogyasztók pedig könnyedén telepíthetnek olyan kiegészítőket mint pl. változatosabb páncélzat egy szakaszon belül, vagy még több alfrakció megjelenése mondjuk pajzsokon, címerek helyén, az ilyen apróságoktól kezdve a nagyobb felbontású textúrákon át a teljes értékű új karakterekig minden van.

Nagyon régóta kerestem már "a" birodalomépítős játékom, és ezzel végre megtaláltam. Megvan benne a Civilization sandbox jellege és diplomáciai komplexitása, ugyanakkor sokkal céltudatosabb, háború orientáltabb, miközben ugyanúgy hozza a rövid és hosszútávú komplex tervezést, politikai machinációkat, ennek tetejébe pedig nem egy társasjáték hanem egy földhözragadt, brutális fantasy mészárszék valós idejű Gyűrk Ura háborúszimulátor. Két sorban felállított sereg összerohanásakor zoomoljatok csak be és ússzatok végig a kamerával az összeérő sorok között, a Helm szurdok olyat még nem látott. Ehhez a díszletet a Warhammer adja, amit még nekem is sikerült megkedvelnem akit egyébként a világból ki lehet űzni a germán nyelvek hangzásával. Én még is megszerettem, az pedig már eredmény.

Érdekesség, hogy dataminerek kiszedték egy azóta patch-el törölt állományt a játék file-ai közül, ami szerint összesen 15 DLC-re számíthatunk - eddig megjelent több ingyenes kisebb, pár teljesen figyelmen kívül hagyható fizetős ami 1-2 hőst ad az adott frakcióhoz (undorító a SEGA, de szerencsére tényleg semmi érdekes vagy fontos tartalom nincs e téren), és két nagy kiegészítő, a fent linkelt elf és beastmen fajokkal és saját extra mini kampányukkal. Ha követik a kiszivárgott tervezetet, a Vermintide-ból ismerős patkányemberek és a számomra teljesen idegen lizardmen is bekerül majd valamilyen formában (előbbi egyébként más városok csatornáiban él, kíváncsi vagyok hogy ez milyen formában valósul meg a Total War nagytérképes játékmenetében), szóval el leszünk látva tartalommal. Más kérdés hogy ha valaki végignéz a játék steam adatlapján, sok és borsos árú DLC-vel fogja szembetalálni magát, ami tagadhatatlan hogy egy elriasztó tényező lehet. A Total War széria sosem a fire and forget sorozat volt, egy évvel a megjelenése után megérzésre ~felénél tart a játék tartalmi frissítéseinek támogatása igen nagy részt ingyen, tehát aki belevág, az hosszú távra tervezzen. Vagy ne, mert 12$ most egy hónapig Humble Monthly-ban, amiért bűn otthagyni.