NemTudomMiLegyen

NemTudomMiLegyen

Modestep - Evolution Theory

Link másolása
Rövid ismertető a Modestep első albumáról

A Modestep egy 2010-ben alakult, főleg dubsteppel és elektronikus zenével foklalkozó együttes. Bár létrejöttük nem mostanra tehető az első album megjelenésének csak most jött el az ideje. Hosszas tologatások, csúsztatások után hétfőn végre megjelent az Evolution Theory.

Az album 17 számot tartalmaz, míg a Delux verzió ennél kicsit többet, 24-et, bár az a plusz 7 főleg a létező számok remixei. Ez mind szép és jó, a probléma mindösssze annyi, hogy a számok egy részét már hónapokkal, sőt van amit majdnem, hogy évekkel ezelőtt már hallhattunk. Itt konkréten a Feel Good, Sunlight, To The Stairs hármasra gondolok melyek 2011-es kiadásúak. Ez azonban nem von le semmit az album értékéből, akik most hallgatnak először Modestep ez a tény édesmindegy.

Nehéz lenne a lemez stílusát csak a dubstep keretei közé sorolni. Ha valakit elijeszt a stílus annak is ajánlom meghallgatni, a Modestep majd összes száma, egyedi, vokállal ellátott darab, teljes mértékben nélkülözi a sok dubstep számra jellemző monotonitást. Nem igazán szerettem volna hosszúra húzni a szöveget, ez egy rövid ismertető mintsem egy kritika, szóval álljon itt néhány szám a kedvenceim közül, kellemes zenehallgatást. 

http://www.modestep.com/news/post/evolution-theory-our-debut-album/

1.
1.
Yetikee
Csápoltam is amikor itthon voltak : )
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...