p.balou

p.balou

Zenei ízlés

Link másolása
Ha más is, én miért ne? :D

Estét!

Kb. az egész 5-6 éves körül kezdődött, egy rokonnál való látogatás során. A srác éppen akkor vett gitárt, és Maidenes pólóban feszített mindenhol, teljesen véletlenül pont mint Blackmetal kollégánál, Fear of the Dark-osban. Persze rögtön összeszartam magam a csontváztól, de amint megmutatta egy koncertfelvételen Eddy-t, azonnal beleszerettem a Maidenbe, jóformán ezen "éltem" pár évig. Ekkor édesapámat megkönnyítettem pár ezer forinttól, amikor kisírtam tőle pár lemezt :D

Ez a szám volt a kedvencem, ne kérdezzétek miért. Lehet az egyiptológia miatt (akkor nem tudtam, csak a hangzás), amit egyébként most is nagyon csípek. Ekkor jött a Tankcsapdás korszak.

Egyébként most már nem nagyon tetszik. Ez is azt bizonyítja, hogy változunk.
Ekkor jött a Fall out boy-os korszak. Most, hogy belegondolok, pár év alatt leszoktattam magam a minőségről :D


Eztán jött a Metallica. Mondanom sem kell, azóta is dzsémsz rajongó vagyok. Azt hiszem, ők inspiráltak, hogy elkezdjek gitározni. Na meg a legelébb említett rokon :D Úgy emlékszem úgy kezdődött a mötallika korszak, hogy megkaptam a Death Magnetic c. albumot.


Eztán még itt GK-n összeismerkedtem, dzoli1011-gyel, aki bemutatta nekem a Sevenfoldot, ami a jelenlegi kedvencem. Valahogy nagyon bejön ez a szövegbe nyúló szóló, amit ők csinálnak, plusz, a hegedű belekeverése is nagyon bejött.


Mostanában pedig az áhétiksz régebbi dalait hallgatom, a Waking the Fallenről, és a Sounding the Seventh trumpetről. Valami eszméletlen fasza ez a duelvocal. Ahogy Shido szokta mondani: még a tepertőspogácsától is jobb.  Valahogy én is így érzek.



Nemrég, pedig Urahara linkelte a "Mit hallgatsz most?" topikba, egy állítása szerint party deathcoret, ami egyébként még sem másabb mint a sima deathcore. Rákerestem a jutyubon az Attila-ra (a neve is tetszik :Đ), és mostanában azt nyomatom.


Sokat változtam az idő során.

6.
6.
givi6
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...