Hol is kezdjem... hiányzik mindenki. Mindenki akivel eddig jól éreztem magam, most távol van. Belevetettem magam ebbe az őrületbe és még csak szabadulni sem tudok belőle. A teher a vállamon egyre csak nagyobb és nagyobb, de talán ezen valamelyest könnyíteni fog a decemberi hazautazásom.

Noh, de hogy ne legyen ilyen depresszív 'mindjártmeghalokmertszarnekem' összhatású ez a bejegyzés azért idefirkantok valamit az itteni dolgokról. Hát... más minden. Vannak pozitív és negatív dolgok is... például nincs túró. Se túrórudi. Jah igen erről jut eszembe nem küldene nekem valaki 1 csomaggal? Na jó mindegy. Az olaszok rendkívül barátságosak bár ezt gondolom tudjátok. De azért hihetetlen mennyire lelkesek tudnak lenni. Ha már csak 2-3 szót is eltudsz nekik dadogni olaszul, akkor felcsillan a szemükben az az egyedülálló temperamentumos segítőkészség és egyszerűen nem hagynak békén amíg meg nem értetik magukat veled. Ezt nagyon szeretem bennük. De azért egy-egy társalgásnál jobb megtartani a 3 lépés távolságot, mert a gesztikulácójuk olyan hihetetlenül intenzív, hogy van amikor szószerint majdnem szájbavágnak.

Az időjárás... Nah ezt viszont nem szeretem. Tél van. Essen hó. De itt baszik esni. (Már elnézést a vulgáris kifejezésért.) Hihetetlenül hideg van, de ez nem a levegő hőmérsékletének köszönhető, hanem annak a rendkívül csípős szélnek, ami egyszerűen nem akarja abbahagyni a fújdogálást. Most is be van borulva és körülbelül bármikor leszakadhat az ég. Van hogy egy-egy napra kisüt a nap, de utána egy éjszaka alatt ismét beborul. Úgylátszik itt ilyen 'őszies' a tél.

Nos, most valahogy ennyi.