„Drága apa... történjék bármi, képed mindig fényesen ragyog majd szívemben.”

Az 1940-es években minden egyes férfi rettegésben élt, míg meg nem kapta a sereg hivatalos felszólítását, miszerint szeretett otthonukat a kiképzőtáborok nyírkos és szürke katonai léte váltja fel. Hosszú hónapok telnek el, mintha csak évek lennének, s idővel rád is a jól kiosztott szerep jut: golyók süvítenek el fejed felett.

Még belegondolni is nehéz, mi játszódhatott le ezen emberek fejében. Gondolataik a túlélést szigonyozták meg, mintha csak egy sérült bálnára vadásznának. Bármelyik perc életed utolsó másodperceit tartalmathatja, egy rossz lépés és minden végleg elsötétül.

A háború immáron Amerika számára sem tabu

Az EA Los Angeles 2004-ben egy igen csak nehéz feladat elé volt állítva, nevezetesen nekik kellett elkészíteniük a valaha volt legdrámaibb történettel bíró második világháborús játékot, téve mindezt a dicső Medal of Honor szalagcím alatt. A fejlesztői gárda szakított a hagyományokkal, s ezúttal nem Németországot vonultatták fel, mint ellenséges haderőt, hanem inkább az ázsiai front felé fordították figyelmüket, célkeresztben a japánokkal.

A nevem Thomas Mitchell Conlin, tengerészgyalogos

Tommy-t is elérte az elkerülhetetlen, besorozták. A kaliforniai San Diego-ba vezénylik, ahol a kiképzőtáborok kegyetlensége fogadja. Példátlan rendre nevelnek, gondolatoknak illetve megjegyzéseknek itt nincs helye, csupán egy feladatod van: csendben maradni és elvégezni az utasításokat. Mivel a háború rohamos ütemben szedi áldozatait, hosszadalmas felkészülési időszakra még csak ne is számíts. Olyan ez, mint az úszás: ha megvannak az alapok, behajítanak a mélyvízbe.

Esetünkben is eme cselekmény sorozat dominál. Főhősünk története 1943-ban veszi kezdetét, a Tarawa-szigetek ostrománál. A partraszállást követően Tommy eszméletét vesztve emlékszik vissza kiképzésére, parancsnoka példátlanul kegyetlen szavaira, s nem utolsó sorban azon emberekre, akik attól a szent pillanattól kezdve bajtársként tekintettek egymásra. Minden itt kezdődött, mindenki számára.

Az égi háború

A csendes éjszaka nyomait a felkelő nap hivatott eltüntetni, Pearl Harbor egy újabb csodás, napsütéssel teli napra ébred. Vagy mégsem? Vadászgépek motorhangja töri meg a csendet, épületek kapnak lángra, hajók süllyednek el. A japánok rajtaütöttek az amerikai hadiflotta fő állomáshelyén, ezzel Roosevelt elnök kénytelen volt elkönyvelni minden idők legnagyobb ember áldozatot követelő „összecsapását”, nemzete szempontjából.

Fiatal tengerészek, öreg veteránok, gyönyörű ápolónők fekszenek a földön saját vértócsájukban megmerevedve. Az  események a másodperc tört része alatt felgyorsulnak. Kapitányunkkal épp a kikőtő felé igyekszünk, járművünk azonban felborul, a további métereket pedig futólépésben kell megtennünk a közelben állomásozó hajók irányába. Végül elérjük a célt, azonban drámai fordulattal szembesülünk. A kapitány, aki kora reggel még mellettünk nevetett, immáron az elesettek számát növeli. Nem ereszthet azonban gyökeret a lábunk, az agy továbrra is diktálja: gyerünk, tovább!

Óceáni pokol

A továbbiakban a nagyobb cirkálók felé vesszük az irányt. Egy apró résen belépünk az egyik acél óriás gyomrába, röviden megfogalmazva magába a pokolba. Mindenütt halott katonák lebegnek a vízen, lángok marják a fémlemezeket, gázcsövek robbannak fel, a hajó süllyed. A lehető leggyorsabban meg kell találnunk a kijáratot, különben könnyen elér bennünket a halál vaskos akarata. Vért izzadva ugyan, de feljutunk a fedélzetre, jóllehet az egyik problémából rögvest a másikba csöppenünk. Több ezer gép szeli a felhőket az égen, légvédelmi lövegeink pedig vajmi kevés védelmet biztosítanak ilyen mértékű támadással szemben. Félelmet nem ismerve tartjuk ujjainkat a ravaszon, végtagjaink már szinte görcsbe rándulnak, de egy pillanatra sem szabad pihenésre adni fejünket.

Végezetül a kitartás meghozza gyümölcsét, a japán gépek hátat fordítanak Pearl Harbor partjainak, hatalmas felfordulást, illetve halott katonák ezreit hagyván maguk mögött.

Érdekesség: Pearl Harbor kikötője még ma is több ezer katona sírhelye, azóta sem sikerült az áldozatokat a felszínre hozni. Jóllehet, eme katasztrofális vérfürdő könnyedén elkerülhető lett volna, ha az emberi lustaság nem játszik szerepet a cselekményekben. Az egyik tiszt nem vett tudomást több arra utaló jelentésről, hogy a japánok támadást terveznek Pearl Harbor ellen. Teljes mértékben valószínűtlennek tartotta, hogy ekkora légvonalbeli távolságból az ellenséges haderők megtámadnák az amerikai hadiflotta fő állomáshelyét.

S kitörvén az óceán mélységéből, ismeretlen szigetek felé veszem az irányt

Pearl Harbor és több ezer ember élet meggyalázását követően Amerika belépett a háborúba. Osztagunkat tengeralattjárón szállítják japán fennhatóság alatt lévő szigetek irányába. Az éjszaka leple alatt csónakokra szállunk, feladatunk légvédelmi ütegek, valamint kommunikációs központok hatástalanítása. A sűrű dzsungel minden egyes négyzetmétere magában hordozza a veszélyt, sosem tudhatod, mikor bukkan fel a semmiből egy húzott szemű rosszakaró. Éles szuronyaik bármelyik pillanatban kiolthatják életed, itt még a fáknak is füle van. Terepszínű öltözetük kiváló álcaként szolgál, ennek tekintetében pedig mindig egy lépéssel előttünk járnak taktikai szempontból.

A továbbiakban a játék próbál változatos maradni, így különféle feladatokat állít elénk. Néha üzemanyagtartályokat robbantunk fel, ezzel elvágva a japánokat a járművek használatától. Ha forró a helyzet és menekülőre kell fogni a dolgot, irány a legközelebbi dzsip és már kezdődhet is az őrült sebességű hajsza. Az ellenség tökéletesen rendszerezett védelmi vonalait is könnyen összezavarhatjuk néhány fontosabb támaszpont áttörésével, majd miután már kellőképp felingereltük ellenségünket jobb odébb állni a szigetről. Óriási szerencsével el is érjük a partot, viszont az értünk küldött tengeralattjáró konvoj indokolatlanul késik, így azonnal vissza kell húzódnunk a növényzet nyújtotta fedezék rendszerbe, főképp hogy a japánok Mortar-ral lövik a partot. Elsődleges feladatunk innentől kezdve nem is lehet más, mint a nehézségi tüzérség kiiktatása, majd iszkiri módon villámsebességgel visszarohanni a partra a csónakokhoz, s őrült módjára evezve végül „kabbet” mutatni a japánoknak.

Szemet szemért

Következő utunk minő meglepő egy újabb szigetre vezényel bennünket, ahol egy repülőtér védelme lesz a feladatunk, ám a japánok meghiúsítják tervünket, pergőtűz alá véve a készülő létesítményt. Nincs más választás, a dzsungelbe kell menekülnünk, nyílt terepen nem tartózkodhatunk tovább. Természetesen ezúttal is japánok százai várnak ránk a bozótban, egyetlen egy elképzeléssel: hogy a túlvilágra küldjenek minden egyes amerikai közlegényt. Magától értetődően rácáfolunk hiú ábrándjaikra,s lépésről lépésre haladunk előre minden egyes nappal és éjszaka alatt. Abban az esetben pedig, ha elég ügyesek vagyunk, akár a saját védelmi fegyvereiket is ellenük fordíthatjuk.

A későbbiekben, miután sikerül rendezni sorainkat, a többi hadosztállyal együtt újra a repülőtér felé vesszük az irányt, dacára annak, hogy azt ellenséges repülőgépek bombázzák. Küldetésünk ekkortól fogva az ég megtisztítása lesz, ha pedig ez nem lenne elég, a tetejébe még tankokkal és a gyalogsággal is viaskodhatunk.

Értelemszerűen ezúttal is a mi ármádiánk diadalmaskodik, ismételten megalázva japán „barátainkat”.

Haragosaink ellenben korántsem arról híresek, hogy ilyen könnyen feladják a harcot. Visszavonulnak, felfegyverkeznek és hihetetlen mértékű létszámmal csapnak le újra. Nyilvánvalóan ezzel mi magunk is tisztában vagyunk, ezért beássuk magunkat, különálló védelmi gyűrűket alkotva. Macerás dolog lőszer hiányában megtartani egy állást, ugyanakkor kénytelenek vagyunk az utolsó emberig kitartani. Erőfeszítéseink újfent meghozzák gyümölcsét, az ellenség hátrál, a kocka megfordul, ezek után első alkalommal a játék folyamán, de miénk a kezdeményezés és a meglepetés ereje!

Félelmet nem ismerve nyomulunk előre a sűrű növénytakaróban, megtizedelve a japánok, illetve azok állásainak és felszereléseinek számát. Balcanal szigete a miénk!

Mennyei sivatag

A játék következő szakasza szolgált a legnagyobb meglepetéssel. Vadászgépekre szállva, ezúttal a felhők rengetege közt folytattunk elkeserítő küzdelmeket a hófehér gépek ellen. Először maga a játékos is megkönnyebbül, hogy nem kell terelgetnie a gépet, csupán annak hátsó gépfegyverét kell kezelnie. A felszabadultság azonban izgalommá fokozódik, pilótánkat ugyanis kilövik, a teljes gép kezelése mostantól ránk van bízva. Az irányítással el lehet bíbelődni, de pár perc alatt hozzászokik az ember, onnantól kezdve pedig élvezi az összes percet, melyet eme csodálatos gép kormányzata mögött tölthet. Miután leszedtük a „zérókat” az égről, az anyahajóik irányába fordulunk, célunk pedig nem más, mint azok elsüllyesztése. Nem eget rengető feladat, viszonylag gyorsan végzünk vele, s a repkedő mókának sacc 30 perc alatt vége is.

Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért

Befejezésképp az emlék sorozatnak vége szakad, s ismételten a Tarawa-szigeti partraszállás ad helyszínt mesénknek. Túlságosan is távol a parttól, szállító hajónk zátonyra fut, így kénytelenek leszünk a vízben mozogni, méghozzá a lehető leggyorsabban, tétovázásnak itt ugyanis nincs helye. Egyetlen egy másodpercre állsz meg, vagy botlasz el és halott vagy. Fedezékből fedezékbe haladva végezetül elérjük a partszakaszt, innentől kezdve pedig  a japánok vesztes helyzetbe sodródnak.

Hihetetlen látvány tárul elénk, lerombolt épületek, valamint holttestek ezrei elevenednek meg képernyőnkön, már-már rosszullétet keltve a játékosban. Tommy és cimborái folyamatosan zakatolnak előre az ellenséges vonalakat fellazítva, az utolsó hátramaradt japánok pedig elkeseredett „banzai” akciókba kezdenek, csúfos végkifejlettel. Végül, de nem utolsó sorban az amerikai zászló is felvonásra kerül, az utolsó bejátszással pedig búcsút intünk az olyannyira hozzánk nőtt karaktereknek és magának a játék kampányának is.

Körítés, illetve észrevételek

Karakterek

A Medal of Honor: Pacific Asssault többek közt azért nevezhető a valaha készült legjobb második világháborús játéknak, mert zseniálisan tálalja az osztagunk valamennyi tagjának egyéniségét. Egyszerűen annyira hozzád nőnek ezek az „emberek”, hogy szinte sírhatnékod van, amiért a játéknak vége szakad.

Zene és szinkron

Talán a csodálatos, lenyűgöző, megható, inspiráló szavak lehetnek azok, amelyeket a szinkron, illetve zenei alkotásak mellett fel lehet vonultatni. A muzsika egyszerűen minden egyes porcikádat átjárja, a választott szinkron színészek pedig díjazandó munkát tettek le az asztalra. Csillagos ötös!

Látványvilág, grafika

Volt szerencsém még a megjelenést követő pár napban, azaz 2004-ben hozzájutni a Medal of Honor: Pacific Assault-hoz, s akkoriban ez a látványvilág valami elképesztő volt. Talán Pearl Harbor-nél érezhető ez a legjobban, tulajdonképpen még ma is megállná a helyét egy kis ráncfelvarrással. Viszont úgy egyébként is teljesen kidolgozott pályákkal találjuk szembe magunkat, tehát a level designerek munkáját sem érheti panasz. Újabb csillagos ötös!

Bejátszások

A játék rengeteg archív felvételt tartalmaz a második világháborúból, melyeket rendszerint a küldetések elkezdése előtt vetítenek le számunkra, de akadnak olyanok is, amelyeket csak bizonyos misszió célkitűzésekkel nyithatunk meg.

Szívmelengető értékelés

A Medal of Honor: Pacific Assault kétségkívül a valaha készült legjobb játékbeli feldolgozása a második világháborúnak, németek hiánya ide, vagy oda. Találkozhatunk néhány kisebb hibával is, de ezek annyira elenyészőek, hogy manapság bizony példát lehetne venni az EA Los Angeles fejlesztőiről.

Értékelés: 9,5/10

Ellenben, ha figyelembe vesszük, hogy napjainkban olyan játékok, mint a Call of Duty és társai 9 pont feletti értékeléseket kapnak, akkor ez bőven lehetne akár 100/10 is, viccen kívül.

Köszönöm, hogy megtiszteltél jelenléteddel és elolvastad a blogot!