2122-ben, valahol a végtelen világűrben a hét tagú legénységet számláló USCSS Nostromo kereskedelmi űrhajó 20,000,000 tonna rakományával megszakítja visszaútját a Föld felé. Dallas kapitány (Tom Skerritt) azt a parancsot kapja a feletteseitől, Weyland-Yutani Társaság vezetőitől, hogy vizsgáljon meg egy kietlen bolygót, ahonnan folyamatosan ismétlődő jelzést észlelnek, állandó időközönként. Miután a Nostromo sikeres landolást hajtott végre a kopár felszínen, a legénység három tagja elindul felkeresni a titokzatos jelforrást, amely legnagyobb döbbenetükre egy óriási űrhajóból érkezik, amely minden kétséget kizáróan nem ember műve. Sajnos a felderítés balszerencsés módon zárul, az egyik férfit, Kane-t (John Hurt) egy idegen életforma támadja meg, rátapadva arcára, kómába juttatva őt. A többiek mindent elkövetnek azért, hogy megmentsék társukat, csupán Ellen Ripley hadnagy (Sigourney Weaver) gondolkodik józanul, aki makacsul tiltakozik az ellen, hogy visszahozzák Kane-t a hajóra. Azonban még ő sem sejti, hogy a férfi testében maga a halál csatlakozik hozzájuk nyolcadikként...

Újító szellem és véresen komoly profizmus. Ezek kellettek ahhoz, hogy Ridley Scott élete második egészestés filmjével több tekintetben is mérföldkövekkel szórja tele nem csak a sci-fi műfaj kanyargós útjait, hanem a filmek világának dicsőséges és szűk ösvényeit, amin csak a legnagyobbak haladhatnak. A nyolcadik utas: a Halállal az angol rendező felrázta a közönséget és a szakmát, olyan újra élettel és ami a legfontosabb, élményszámba menő tartalommal töltve fel a zsánert, amelyről sokan azt hitték, hogy már képtelen lesz kielégíteni azon igényeket, amelyek mást akarnak, mint amit az akkori trendek nyújtottak.
Ridley Scott az elsők között használta ki a női főszereplő ilyetén használatát, belehelyezve Sigourney Weavert egy olyan környezetbe és szituációba, amelyet eleddig szinte csak tesztoszterontól begőzölt férfiakkal vetítettek a nézők elé. Kockázatos lépés volt ez, viszont a siker óriási lett: Ellen Ripley karaktere olyannyira jól lett megírva és életre keltve, hogy talán azóta se lett párja. A védtelen külső mögött oroszlánszívvel létező, és ha kell, küzdő nő maga a megtestesült életben maradási ösztön, a kitartás manifesztációja, ugyanakkor végig emberi és rendkívül befogadható is egyben. Bár a többi szereplő is nagyon jól végezte dolgát, mindenekelőtt a tematikusan és gondosan felépített karakterábrázolásnak és a proli adalék meggyőző és okos használatának okán - amíg meg nem haltak -, Sigourney Weaverrel nem vehették fel a versenyt, de miért is tették volna? Hiszen ez a film róla és az idegenről szól.
No de még milyen idegenről! Ridley Scott újfent őrületesen telibe talált, amikor H.R. Giger festőt bízta meg minden idők egyik legkultikusabb és fantasztikusabb lényének megalkotásával. A savas vérű, nyálkás testű gyilkológép könyörtelen, érzelemmentes és rendkívül halálos szörnyeteg, amely titokzatos mivolta és az őt burkoló ezernyi kérdést felvető homálynak köszönhetően vérfagyasztóan pazar rémisztő, akitől a hideg futkos az ember hátán.
Az idegen azonban csak A nyolcadik utas: a Halál egyik oldala a félelemkeltés terén, ugyanis ami még a bestiánál is hatásosabb és sokkolóbb, az a film velőig ható, az idegekkel pattanásig játszó hangulata. A szinte végig sötét, szűk folyosókon játszódó alkotás az idegen ritka szerepeltetése ellenére is szinte végig a frászt hozza az emberre, a villódzó fények, a fegyvertelen legénység és a kiszámíthatatlanság rendíthetetlen vérnyomáspumpáló erővel uralja a nagyérdeműt.
Az egészre a koronát pedig a lehengerlő zene és a lélegzetelállító díszletek, kellékek helyezik fel. Jerry Goldsmith olyan magas szintű aláfestést adott a filmnek, amely valósággal párját ritkítja, mesterműve nyomasztó és baljóslatú, kiválóan talál egységre a vizuális gyönyörrel Az idegenek űrhajója álleejtően csodálatos, a Nostromo fedélzetét bármelyik sci-fi megirigyelhetné, a trükkök pedig - különösen ahogy a lényt életre keltették az összes "fázisában" - minden elismerést megérdemelnek.
A nyolcadik utas: a Halál kapcsán nem lehet negatívumokról beszélni. Bár vannak hibái, ezek szinte csak porszemek egy olyan gépezetben, amelynek a savas vér sem árthatna. Tökéletes horror, tökéletes sci-fi, tökéletes film, ez Ridley Scott műve, amely egy olyan mozi, amely mellett elmenni valódi vétek és amely könnyűszerrel állítja meg többször is az embert, hiszen egy ilyen csábításnak nem lehet ellenállni.