A Disney a #metoo-ra hivatkozva törli Li Shang karakterét a Mulanból

A mozgalom elérte az első rajzolt áldozatát is

A Mulan egyik producere azt nyilatkozta hogy a "hashtag me too" mozgalomra hatására Li Shang karakterét kitörlik a filmből. Első látásra igazi WOKE, „Yaaaaas queeeen” pillanat ez, hiszen a Disney producerei mindig a társadalmi és szociális érzékenységükről voltak híresek, igaz? Érkeztek is a szokott reakciók az internet neckbeard megmondó embereitől, és a két „oldal” leróhatta a szokott köreit, begyűjthették a like-okat, a felháborodást folyton meglovagló youtuberek pedig dörzsölték a tenyerüket, megint egy téma amit lehet a végtelenségig fejni, egészen addig amíg meg nem érkezik a következő „hír” amin fel lehet háborodni. Én mégis azt gondolom tökéletes alkalom ez arra hogy mögé nézzünk mi is áll ez, és az ehhez hasonló döntések mögött. Valóban „progresszív” haladást és a bántalmazott nők lelki világát védi a Disney ezzel a döntéssel vagy valami más, esetleg ennek az ellenkezője van a háttérben?

Mi is az a #metoo?

A me too ha most valóban csak magát a mozgalom mögött meglévő eredeti gondolatot vesszük figyelembe- és most csak ezt veszem figyelembe, hiszen csak ez releváns a téma szempontjából, az hogy mivé vált, vagy a média mire használta fel, és hogy bizonyos emberek csak a saját anyagi vagy egyéb érdekeik szolgálatába állították, ez esetben mindegy. Tehát a #metoo az eredeti elgondolás szerint arról szól(t volna) hogy a hatalmi pozícióban lévő embereket, igen, többnyire férfiakat, de nőket is, felelősségre vonjuk a beosztottaik vagy más hozzájuk képes alárendelt személyek kárára elkövetett szexuális visszaélések miatt.

 

(A kíméletlen szexuális ragadozó Li Shang)

Röviden elevenítsük fel mi is történik a rajzfilmben. Közeleg a mongol invázió ezért minden családból egy férfinek be kell vonulni a seregbe, így van ez Mulan családjában is, a lány azonban félti idős édesapját ezért fogja a a behívót, és inkább maga vonul be férfinek kiadva magát Ping álnév alatt. A seregben pocsékul szerepel a kiképzésen ami miatt a kiképző Li Shang meg is neheztel rá ráadásul a többi katona se fogadja be. Később azonban egy feladatot csak ő tud megoldani ezért a parancsnok is megenyhül és a tárasaik is elfogadják. Azonban végül kiderül hogy Ping valójában nő és a halálbüntetést ugyan megússza, de a seregből kirúgják. Rövidre zárva, végül mégis Mulan menti meg a birodalmat és híressé válik majd hazatért a családjához, a film legvégén megjelenik Li Shang és „összejönnek” Mulannal.


Hol van a probléma? Elsőre nem egyszerű rájönni de segítek. Az állítólagos problémás rész az, hogy Li Shang Mulan felettese volt a hadseregben és nyilván a a hatalmával visszaélve kényszerítette Mulant arra hogy összejöjjenek és ez bizony nagyon rosszul néz ki a #metoo utáni világban. Aki látta a rajzfilmet az tudja hogy ez egy hatalmas baromság és még csak nem is igaz.

(Áldozat és a Zaklató)

Amikor a film végén „összejönnek” Mulan a birodalom legnagyobb hőse Li Shang meg egy jelentéktelen tiszt a hadseregben, tehát ha már ilyen állatságokba bele akarunk menni akkor az erő és hatalom fölény egész konkrétan szélsőségesen Mulan felé billen. Abszolút gusztustalan, aljas húzás és pofátlan hazugság a zaklatás és erőszak áldozatait felhasználni erre az elterelésre. Mert az hogy ennek a döntéshez semmi köze nincs az egyértelmű. Ha valami problémás lehet a kapcsolatukban akkor az az hogy Mulan 16 éves. Mi is áll a háttérben akkor?


(Mulan és Li Shang meglepve értesülnek róla hogy problemaitkus kapcsolatuk nem felel meg a Disney erkölcsi elvárásainak)

 Nem más, mint a kínai állampárt homofóbiája. A filmben ugyanis Mulan mikor még Ping néven tagja a seregnek, Li Shang és közte már akkor látszódik, hogy kicsit más kapcsolat ez mint ami a többi katonához fűzi a parancsnokot, és ebbe (szerintem nagyon erőltetetten) van aki homoszexualitást vél felfedezni, sőt egyesek szerint Li Shang az első biszexuális Disney herceg (röhejes, semmi ilyesmi utalás nincs a filmben), a Disney pedig előre menekült nehogy probléma legyen a dologból.

Itt kell megjegyezni, hogy Kínában történelmileg teljesen másként kezelték a homoszexualitást, bizonyos időszakokban általánosan elfogadott volt de még a legrosszabb időszakokban is maximum a közömbösség volt a jellemző az egynemű kapcsolatok irányába, a homofóbia és a melegek elleni intézkedések nyugati hatásra kerültek be az országba a 19. és 20. században. A kommunisták hatalomra jutásával a helyzetük még rosszabbra fordult, egészen a közelmúltig mikor is elindult egy enyhülés a hatalom részéről, legalizálták 1997-ben, 2001-óta pedig nem számít betegségnek, de még mindig nagyon szigorúan nem lehet semmi nyugati médiát forgalmazni Kínában ami nyílt vagy nyíltnak vélt homoszexualitást tartalmaz.


Hiába a kedvenc Disney filmem a Mulan és nyilván vártam már az új filmet is , mivel elítélem a cenzúrát én biztos nem fogok pénzt adni a Disney-nek. A Disney és úgy egyáltalán a nagy vállalatokat abszolút nem érdeklik sem az erőszak áldozatai sem az elnyomott kisebbségek (sőt egyáltalán bárki)sorsa, sőt ha az az érdeke, mint most, kiárusítja és elárulja őket a pénz érdekében.

12 komment - szólj hozzá!

A Codemasters gyártja az új WRC-játékokat

A Codies csapata öt évre szóló szerződést írt alá a rali-világbajnokság szervezőivel, így 2023-től ők gyárthatják a FIA World Rally Championship hivatalos játékait. Ennek ellenére nem szenved majd kárt a DiRT-széria sem.

Ghost Recon: Breakpoint - úton a gépi csapattársak

A Ubisoft eredetileg júniusra ígérte az AI által irányított bajtársakat, ez a frissítés azonban a koronavírus miatt csúszik egy kicsit. A várva várt opciót a következő nagy frissítéssel egybegyűrva, július közepén kapjuk meg.

Henry Cavill újra Superman lehet

Lapértesülések szerint Henry Cavill újra magára öltheti Superman vörös alsónadrágját, igaz, valószínűleg csak egy cameó erejéig láthatjuk újra valamelyik készülőfélben lévő DC-filmben.

Desperados III - Kate O'Hara is bemutatkozik

Nagyon közel járunk már a Desperados III megjelenéséhez, így időszerű volt, hogy John Cooper ötösfogatából mindenki megkapja a maga bemutatkozóvideóját. A sort a veszélyesen szexi Kate O'Hara zárja.

TESO: Greymoor - látványos CGI-előzetes érkezett

A mai naptól elérhető PC-n a The Elder Scrolls Online következő nagyobb kiegészítője, a Greymoor, amellyel Skyrim sötét szívébe látogathatunk el - már ha persze nem félünk az ott tartózkodó rémségektől.

Videón a Spiritfarer dinamikus pályái

Egy újabb rövidke videón leshetünk be a Thunder Lotus Games legújabb játékának rajzfilmes világába. Az új kedvcsináló a látványon túl azt is bemutatja, hogy a cselekedeteink hatására átalakulnak a pályák a Spiritfarerben.

Kanadában nyit új stúdiót a Life is Strange csapata

A francia Dontnod Entertainment hazai ajkú, de mégis észak-amerikai stúdiót nyit. A csapat második irodája Kanadában, Montréal városában fekszik majd, ezzel a fejlesztők még közelebb kerülhetnek a fő célközönségükhöz.

Rendkívül népszerű volt a Valorant bétája

Jövő héten válik elérhetővé a Valorant végleges változata, a Riot pedig úgy gondolta, ennek apropóján összegzi a bétateszt számait. Ezzel párhuzamosan az FPS egyik új karaktere is bemutatkozott.

A No Man's Sky is bekerül az Xbox Game Passbe

Hamarosan nagyon olcsón felfedezhetjük a világűr végtelen tájait a No Man's Skyban, a hányatott sorsú játék ugyanis nemsokára bekerül az Xbox Game Pass könyvtárába.

Hamarosan folytatódhat a The Witcher forgatása

Ahogy a legtöbb filmes produkció, úgy a Netflix Vaják-sorozatának második évada is takaréklángra került a koronavírus-járvány miatt. A hatóságok most enyhítenek a korlátozásokon, így hamarosan folytatódhat a forgatás is.