warning: konstans fangörcsök és túlzó pozitív jelzők sokasága alant

Eljött az idő.

Alig pár óra, és egy korszak zárul le a tévézés történetében.

Mint ahogy az animék között a Berserk, az élőszereplős sorozatok között is van egy abszolút favoritom, amiért olyan undorító szinteken rajongok, hogy jobb helyeken kezeltetnének miatta. Ez a Breaking Bad, az AMC sikerszériája, Vince Gilligan és a zsenialitás szerelemgyermeke, a széria, ami ,,végre rávette a sznobokat, hogy öt percre kussoljanak a Wireról".

Egy sorozat, aminek forgatókönyveiről tanítani kéne filmiskolákban, egy sorozat, ami ellehetetlenítette a hétfői beszélgetéseket, egy sorozat, ami szinte biztos, hogy a legtöbb benne játszó színész karrierjét új szintre emeli, egy sorozat, amiről az unokáimnak is mesélni fogok.

Ez a Breaking Bad. Történet arról, hogy egy ember milyen magasra juthat, és utána pillanatok alatt mekkorát zuhanhat, ha hagyja, hogy előtörjenek azok az érzések, amiket ötven éven keresztül magában tartott. Történet arról, hogy egy tehetséges fiatal mennyire messze kerülhet a helyes úttól egyetlen rossz döntés miatt. Történet arról, hogy a pénz tényleg nem boldogít.

És most vége lesz.

Ellentétes érzelmek kavarognak bennem a fináléval kapcsolatban. Egyrészt tudom, hogy vége kell lennie, az utolsó dolog, amit látni szeretnék az az, hogy úgy végezze a sorozat, mint a Dexter (surprise, lumberfucker!), és ennek az az egyetlen módja, ha a srácok a csúcson hagyják abba, de másrészt nagyon szeretnék többet, mert a szarukeretes, szódásszifonlencsés fanatika-szemüvegem mögül nézve ez a széria egyszerűen hibátlan. Súlyos spoilerekkel le is írom, hogy miért.

Persze lehet hibát találni, főleg abban az irányban, amit a végkifejlet vett, de nem azért, mert értelmetlen, vagy nem működik, hanem azért, mert ezt biztos, hogy senki nem várta.

Anno a szünet előtt Hankkel búcsúzott a széria, és mint mindenki, énis egyértelműnek tartottam, hogy az utolsó nyolc rész igazi amerikai showdown lesz Hank és Walt között, kemény csavarokkal, eszetlenül kereplő gépfegyverekkel, robbanásokkal és a jó győzelmével.

Mert a Breaking Badtől soha nem állt távol a hatásvadászat, ott voltak az ikrek, akik mintha a Pallas Nagy Lexikona "ice cold killa" bejegyzésének illusztrációjából másztak volna ki, vagy Gus halála, mert nyilván nem robbant fel senkit úgy egy bomba hogy csak a fél arcát kapja le, de azért az öt másodpercért, amikor mindannyian elhittük, hogy ezt is túlélte, megérte.

Ezért is éreztem nagyon elsietettnek az első 2-3 részt a szünet után. Hank és Walt szembesítése már az első rész végén megtörtént, és nem volt akkora súlya, mint vártam, sikerült beszúrni egy elég súlyos one-linert (,,Tread lightly"), de az sem ütött akkorát, mint a ,,I am the danger" vagy a ,,Stay out of my territory" anno.

Aztán persze volt pár fordulat, (Walt hamis vallomása, Jesse benzines akciója) de az egész egyszerűen kicsinek hatott ahhoz, hogy ez legyen a Breaking Bad vége, Walt és Hank harca még a pálfordulaton átesett Jessevel is egyszerűen eltörpült amellett, amit Walt egy évaddal ezelőtt lejátszott Gus ellen. Más fronton hozta a szintet a sorozat (Skylerből már-már majdnem szerethető karaktert csinálni pár rész alatt?), de egyszerűen nem volt elég.

Aztán Waltot gyönyörűen csapdába csalták, és úgy nézett ki, hogy nincs kiút, Heisenberg itt ér véget, és Hank már 3 résszel a vége előtt győz. Szomorú voltam az 5x13 végén, mert hiába futottak be a nácik végszóra, nem voltam benne biztos, hogy az írók meg merik lépni azt, ami kell ahhoz, hogy Waltot kihúzzák ebből.

Nem voltam benne biztos, hogy egy tollvonással megölik a széria egyetlen tényleg jó karakterét, akinek semmiben nem volt benne a keze az öt évad alatt. Nem hittem volna, hogy ilyen egyszerűen megölik Hanket.

Aztán jött az Ozymandias, és megölték. És ez volt a pillanat, amikor üvöltve sírtam a gép előtt, együtt Walttal. Egyszerűen gyönyörű volt, hogy mennyire nem volt túldramatizálva, bumm és kész. Kapott egy badass beszólást még Hank a végére (,,I am ASAC Schrader and you can go fuck yourself"), és ennyi. Akiről azt hittük, hogy Walt nemezise, az ember, aki megállíthatja pár percre rá már jelöletlen sírban feküdt a semmi közepén.

Aztán még ugyanott, a semmi közepén az utolsó kapcsot is elszakították Jesse és Walt között, így Waltnak a családján kívül már senkije sem maradt, épp ezért a rá következő jelenetben őket is ellene fordították.

És miután Walt egy utolsó telefonnal megpróbálta menteni a menthetőt (ha azért a jelenetért Cranston nem kap jövőre Emmyt, akkor nincs igazság) menekült, a megkeresett pénzének töredékével, a visszatérő rákjával és semmi mással.

Itt éreztem, hogy miért volt annyira sietős és pici a Hank-szál. Egyszerűen azért, mert igazából sosem volt lényeges, Hank sosem volt az az ember, aki Heisenberget megállíthatja, ezt igazából már akkor éreznünk kellett volna, amikor még korábban Waltnak mesél arról, mennyire megijesztik Heisenberg tettei, mennyire nem akarja őt üldözni (,,Tagging trees is better than chasing monsters").

A nácik, bár nem ismerjük őket annyira, viszont képesek lehetnek rá, mint ahogy a sivatagban is agyonlőhették volna minden további nélkül, ha nincs Todd.

Todd viszont egy féreg, és erre több szót nem is érdemes vesztegetni.

Amire viszont igen, az az, hogy Waltot milyen gyönyörűen törték darabokra az írók két rész alatt.

Az egész széria arról szólt, hogy egy hallgatag kémiatanárból hogyan lesz kegyetlen drogbáró, és ez mindaddig rendben is volt, amíg ez a drogbáró minden megmozdulásában maga volt a capital BADASS, de már rég nem ez a helyzet. Walt már rég nem egy szerethető karakter, miután végzett Gusszal, az egója minden mást elnyomott, megalomán lett, kapzsi és már-már meggondolatlan. Nagyon sokáig szurkoltam neki, de amikor a sivatagba versenyzett (bele Hank és Jesse csapdájába), mint valami eszeveszett őrült, már semmi szimpátiát nem éreztem iránta.

Egyszerűen nem érdemelte meg.

De aztán jött a Granite State, ami az egyik legszomorúbb sorozatepizód, amit valaha láttam szerintem. Látjuk, ahogy Waltot hatalmába keríti a rákja, és a rész közepe felé úgy tűnik, mintha el is fogadná ezt. Látjuk, hogy mennyire magányos, és érezzük, hogy Heisenberg már sehol. Amikor a rész végén Walt Jrral beszél telefonon, talán el is hisszük neki, hogy mindent a családjáért tett, és amikor Jr közli vele, hogy a legjobb lenne, ha szimplán meghalna, akkor akárhogy is próbálkozunk, egyszerűen nem tudunk nem együttérezni vele.

És aztán jön az egyik legbrilliánsabb húzás a sorozat történetében, visszatér két mellékkarakter, akikre talán már nem is emlékezett az ember és pár szóval berobbantják Walt egóját. A Granite State zárása igazi asztalcsapkodós jelenet volt, az egyik a sok közül a szériában. Nagyon örültem, hogy az írók hűek maradtak Walt karakteréhez, és valami olyannal bírták újra mozgásra, ami illik is hozzá.

Nem a családját megy kimenteni, ugyan már. A sértett egóját akarja rendbetenni, erről szól az egész.

És mi lesz most? Találgatni is nehéz. Walt halála egyrészről biztos, nem maradhat életben azok után, amit öt évad alatt leművelt, de hogy a többiek sorsa mi lesz? Rejtély.

És épp ez a jó.

Pár óra és vége mindennek. Legalább amíg ezt a bejegyzést megírtam, addig is telt az idő.