Need for Speed: Undercover

Az EA hánytatott sorsú gyermekére idén úgy tekintettünk, hogy majd ő lesz az, aki ráncba szedi a sorozatot, melynek minősége az utóbbi években meredeken lejtett lefelé. Az Undercover arra hivatott, hogy megtartson minden olyan elemet a dicső múltból, amiért szerettük, valamint hangzatos, küldetésalapú autóversenyzést hirdessen, filmszerű tálalásban. A Black Box akarta az új utakat, melyen elindulhatnak, hogy a megtépázott hírnév újra ragyogjon – csak túl bátortalanul tették meg a lépéseiket, s mintha el is felejtették volna, hogy mit ígértek. Az új Need for Speed túl egyszerű ahhoz, hogy komolyan vegyük.
Az immáron 12. epizódjához érkezett széria nem biz semmit a véletlenre. A Pro Street csalódás volt, a legális pályaversenyek nem igazán jöttek be sem a rajongóknak, sem maguknak a fejlesztőknek, noha inkább a szimulációt szerették volna erőltetni, de a túlságosan egyhangú versenyhétvégékkel nem lehetett kielégíteni még azokat sem, akik a legelső részt istenítették. Bár a verdák már törtek, melyeket soha nem látott menettulajdonságokkal ruházták fel, az egyhangú körözgetés miatt nem várt ellenségeskedésekbe ütközött. John Riccitello elnökúr pedig kimondta a szentírást: vissza oda, ahol még jelentett valamit a név, dupla annyi fejlesztési időt, hogy ne legyen összecsapva. Nos azért ez kicsit túlzás, hiszen elvégre a tavalyi félresikerült rész miatt változtattak a koncepción, pedig akkor már jóideje készülnie kellett az Undercovernek. A 2005-ös Most Wantednél húzták meg a követendő mércét, mert utoljára az ért el hallatlan sikereket. Ennek tükrében ezúttal a rendőrök is visszatérnek, a manapság divatos élőszereplős átvezetőkkel tarkított történetmesélést nézve még a külsőségekkel sem lesz gond. De nem rugaszkodtak el olyan merészen tőle, hogy ne úgy tekintsünk rá, mint a régi lemez leporolása.


Ami pedig a tálalást illeti, erre mindig is adtak a készítők: pörgős üldözések, szín kavalkád, bögyös bigék és zene. Ezen a téren meglátszik a magas költségvetés a játékon, de sajnos a sablonosság gödrébe már az elején, a történet megismerésekkor beleesnek és onnan már nem is tudnak kiszállni. Filmszerűséggel nincs baj, inkább az alkalmazott csavarokkal. Egy beépített rendőrt alakítunk, olyannyira beépített, hogy még az utcán szolgálatot teljesítő társai sem sejtik, hogy az illegális futamok királya valójában közülük való. Feladatunk az, hogy Tri-Cityben hozzácsapódjunk az utcai versenyzéssel és autótolvajlással foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezethez, amit aztán a későbbiekben lebuktassunk. Ehhez előbb viszont fel kell mutatnunk valamit. A nulláról indulunk, egyszerű piti versenyzőként, szép számú versenyt kell megnyerjünk ahhoz, hogy felfigyeljenek ránk. Közben folyamatosan fejleszthetjük 10 tulajdonságunkból álló vezetési tudományunkat, valamint Wheelman Levelünket is. Komolyabb megbízatásokhoz magasabb szint kell, de szó sincs róla, hogy a sorozat elmenne a szerepjátékok felé.


Ahogy növekszik hírnevünk, úgy kerülünk egyre közelebb a maffiózók lefüleléséhez, persze ásítozós véletlenekkel és csavarokkal tarkított történet kerekedik belőle, gyakorlatilag vagy túljátszott szerepekkel az ismeretlen színészek tolmácsolásában, vagy minimális átéléssel. Egyedül a segítőnk, Chase Linh ügynök által alakított Maggie Q domborítása megmosolyogtató, ő hasznos tippekkel bombáz mindvégig, ezáltal folyton tudni fogjuk, hogy éppen min kell ügyködnünk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy teljesítünk egy célkitűzést, utána egy filmbejátszás következik, amiben a perszóna ecseteli nekünk, hogy most mi következik. Nem lesz módunk elveszni a városban, GPS-ünkön ott fognak virítani az új kihívások, amire vagy rákattintunk, és máris belevágunk, vagy egyszerűen odakocsikázunk a színhelyre. Tri-City pedig elég hatalmas ahhoz, hogy elismerően nyilatkozzunk róla – a négy városrész változatos, Palm Harbor a zeg-zugos kikötő és ipartelep, Port Cresent a monumentális belváros, Gold Coast Mountains a kacskaringós kanyonokkal tarkított hegyvidék, a Sunset Hills pedig a napfényes külváros. A másik véglet, hogy túl üres, semmi élet nincs benne, bár a városrészeket összekötő autópályák hosszúak, érdemi levágásokkal és kiszorításokkal nem operálhatunk, itt csak a sebesség az úr, ergo vezetői tudás nemigen szükségeltetik a versenyekhez.


Maguk az alap versenymódok is képviseltetik magukat, a driftelős farolgatás és a gyorsulás kivételével. Ugyanúgy ismerősként üdvözölhetjük a kör és sprintfutamokat, a checkpoint megmérettetéseket. Ezekben semmi új nincs, a régi szisztéma szerint zajlanak, jó pénzt hoznak a házhoz, amit egyrészt az új járművekre fogunk elverni, másrészt a tuning alkatrészekre. Bár én továbbra sem éreztem azt, hogy lenne értelme új autókra beruházni, mivel az ún. Pink Slip futamokon elnyerhetjük más versenyzők verdáit, persze ezzel a miénket is kockára tesszük, de a nehézség ismeretlen fogalom a játékban, pláne ha élünk a futamok újrakezdésével is. Így tehát gyűjtse csak mindenki szépen a lét, mivel a teljesítmény felpiszkálásához szükséges kiegészítők ára meglehetősen borsos, de utóbbi taktikával nem elérhetetlen számunkra egyik sem. S így megint ott állunk, hogy nincs semmi kihívás, nem elképzelhetetlen, hogy több tíz másodperccel hamarabb érjünk be a célba, mint az ellenfeleink, pláne, hogy később mindinkább könnyű dolgunk lesz, köszönhetően a mesteri fokra feltornászott vezetői képességeinknek. Törekedjünk inkább a Dominanciára, azaz az abszolút győzelemre, semmilyen sérüléssel és behozhatatlan előnyökre, mivel hangzatos extrákhoz jutunk mint plusz motorerő és tapadás, mindig látni fogjuk, hogy milyen időn belül kell megnyernünk az adott versenyt. A ráfordítás megéri.


Ámbár a rendőrök is beleszólhatnak a végeredménybe, de talán csak akkor, ha valami nagyobb bakot lőnénk, mivel az ígéretekkel ellentétben a zsernyákok jelenléte – némi túlzással olyan – mint ha ott sem lennének. Ha véletlenszerűen ránk tapadnának, mert pl. egy lopott kocsit kell leszállítanunk A pontból B-be, ez a rosszabb, mert ilyenkor vigyázni kell a benzinfaló épségére – akkor sincs felétlen baj, mivel az intelligenciájuk messziről súrolja a mocsári zsurlóét. Amikor pedig nem is kell figyelnünk a gumiszörnyek küllemére, akkor pedig mehet az Most Wantedes örökség, tehát a folytonos kicseszés, lökdösődés. Bár az előddel szemben ez nem macska-egér játék, sokkal hamarabb lerázhatóak, sőt a dinamikus mesterkedéseikkel sem találkoztam, ellenben érdekes, hogy terepjáróval rendre elém tudtak férkőzni, szemben azzal, amikor sportkocsival üldöztek.


Amiket eddig nem üdvözölhettünk NFS-ekben azok az autópályás száguldások, ami igencsak feelinges, ahogy kerülgetjük a libasorban haladó passzív járműveket. A cél az, hogy 300 métert verjünk rá ellenfelünkre, vagy a visszaszámláló letelte előtt az első helyen álljunk. A kiszámíthatatlan és felemás MI miatt ez szintén kihívás nélkül teljesíthető, olykor mögöttünk halad, mint ha vontatnánk, máskor meg amatőr hibákat vét és akár egy 50 km-es sebességgel is beroboghatunk a célba, leeresztett ablakkal. Nem teljesen ismeretlen az a mód, amikor az Underground 2-ben levillantottunk egy utcákon kóricáló versenyzőt és elhívtuk egy körre, na, ez most különálló játékmódként került a palettába, az elől haladó diktálja az irányt, mi pedig igyekszünk elébe férkőzni. Az autólopást már említettem, itt ugye sértetlenül kell leszállítanunk a négykerekűt időre. Másik újítás, hogy a rendőrök aszfaltszaggatóiba is beszállhatunk némi bűnüldözői feladatok elvégzése céljából. Némi Burnoutos utóíze van a dolognak, azaz le kell amortizálnunk a kiszemelt verdáját. Ennyi. Tulajdonképpen más formában már ismerősök ezek az elfoglaltságok, üdvözítő forradalmaknak híre hamva sincs. Nem titkoltan a Szállító c. Stathames mozi ihlette a fejlesztőket, nos egy ismeretlen tárgy leszállítása az adott helyre az óra szűkös ketyegésének figyelembevételével elintézve ezt a dolgot, még ha az autós akciókkal is számolunk, unalmas és vérszegény tisztelgés a film előtt, pláne hogy egyértelműen a Time Trial Undercoveres kivetüléséről beszélünk.


Be volt harangozva rendesen a Heroic Driving Engine, melynek segítségével látványos manővereket mutathatunk be az utcákon, már-már a fizika határait átlépve. Szó ami szó, beválik és jól néz ki, ahogy ormótlan pördüléseket produkálunk és szinte nincs semmi ami megállíthatna, sem lámpaoszlop, sem szembejövő forgalom, probléma nélkül lepattanunk mindenről. Az irányítás ennek tükrében a végletekig leegyszerűsített, néha olyan érzésem volt, hogy sínen kocsikáznánk, és irreálisan vennénk be a kanyarokat, sebességvesztés nélkül, a féket se sűrűn kell nyomkodnunk. Nem hittem volna, hogy egyszer még visszasírom a Pro Street kis szimulációval átitatott terelgetését, hiszen amit most kapunk az arcunkba, olyan mint ha az oviban tologatnánk a Matchboxokat. Szépen a kukába került a tavaly bevezetett törésmodell is: a kasztni egy-egy ütközésnél ugyan kopik és be is horpad, néha egy-egy darab is leválik belőle, de ez csupán az optika rovására megy, a menetteljesítmény nem csökken, nem válik irányíthatatlanná a technika. Hogy miért? Azért mert így állítólag csak a vezetésre koncentrálhatunk. Hát pont nem így nem érzünk majd késztetést, hogy óvjuk az autót, mivel semmi kárunk nem származik a figyelmetlenségeinkből.


Nem mondhatni, hogy a tuningőrültek tobzódhatnak a lehetőségekben. Továbbmegyek, ilyen gyér belepiszkálásban évekkel ezelőtt volt részünk. Ugye a játék három géposztályba sorolja be a járműveket. Ezekre egyenként szintén három-három, fokozatosan erősödő teljesítménybeli kittet vásárolhatunk, a megszokott utcai, verseny és professzionális csomagokat. Ha valaki az erőre és a sebességre pályázik, akkor annak megfelelőt választja, ha inkább a kezelhetőségre, akkor azt. Jól elkülönülnek a kontrasztok és azért észrevehetőek a különbségek. Lehetőség van az alkatrészenkénti fejlesztésekre is, de nem éreztem identitást, hogy apránként essek neki a verda felvirágoztatásának, mivel sűrűn váltogatjuk négykerekűinket. Optikai tuning területén színre, mintákra-matricákra térhetünk ki, ha sűrűn cserélünk festést, akkor a körözöttségi szintünk is csökken – a kasztni finomhangolásának kapcsolói radikálisan visszaestek tavaly óta, hasonlóan a tapadás, felfüggesztésre gyakorolt kísérletezéshez, mely a menetteljesítményünket tudtuk volna az adott versenytípushoz hangolni. Pár csúszka és ki is merült az Autosculpt. Más kérdés, hogy az irányítás gyerekessége miatt gyakorlatilag felesleges a finomításokkal foglalkozni. Casualoknak bejön biztos.


A multi területéről már érdekesebb szellő fújdogál, a megszokott sprint és körpályás megmérettetéseken felül az igazi sláger az ún. Cops and Robbers mód melyben kétszer négyfős csapatban a rendőrök és a bűnözők csapatában versenyezhetünk. A cél az, hogy az utóbbiak egy táska pénzt szállítsanak le egy megadott helyszínre, míg a bűnvadászoknak ezt meg kell akadályozniuk. A kör végén aztán felcserélődnek a szerepek és kezdődik minden előröl. Érezhetően a Burnout befolyására került be a Cost of State mód, melyben az az egyszerű feladatunk, hogy minél több kárt okozzunk a környezetben és más versenyzőben. Vitathatatlanul nagyobb potenciált érzek szavatosság területén a többjátékos lehetőségekben, mint a rókabőrös single-ben.


A grafikai motor marad ugyanaz mint tavaly, csak nekem úgy tűnt, mintha pár látványos effektet kihagytak volna a végső kódból, persze az EA mindig is adott a küllemre, összességében itt nem róhatunk fel különösebb hiányosságokat. A város színei élénkek, a részecskeeffektek a füsttel és a szikrákkal pazarok, ám minden túl mesterkélt és sivár, valamint a nyálkás úttest elcsépelt megvalósítása újfent visszaköszön. A járgányok száma félszáz, immáron a Ferrarikba is visszaülhetünk, de Nissan 370Z szimulátorban itt debütál elsőként, megalkotásukra odafigyeltek. A hangok és zenék továbbra is a magas minőséget képviselik, igaz utóbbiak között igazi hírességek licenszét sikerült megspórolni.


Mint hogy az Undercover reformokra törekedett dicséretes, a visszaváltás érezhető volt, ám igazi egyediséget és továbblendülést nyomokban sem találhatunk benne. A lényeges ígéreteket nem sikerült pont úgy megvalósítani, ahogy szerettük volna, mindinkább a régi elcsépelt elemeket erőltették le a torkunkon, némi filmszerűséggel nyakonöntve. Érthetetlenül állok szembe a program memóriakezeléséből fakadó bugjaival is, azért ez nem volt jellemző a Black Boxra. Nem ez a helyes út, amit választottak az EA-nél, az új Need for Speed már most vitákat gerjeszt, az ellentábor erősödött, nem véletlen: az idei év már egyértelműen a GRiD-é. Nem mondom, hogy az Undercover rossz fejezet lenne, de sok unalmas szélsőséget tartalmaz ahhoz, hogy semmi maradandót ne keltsen bennünk.

7.7

Need for Speed: Undercover értékelés 7.7

Pozitívumok:

  • Ismét csak a külsőségek viszik a pálmát az élőszereplős átvezetőkkel és a látványos üldözésekkel
  • a járművek száma és kidolgozottsága elismerésre méltó
  • hosszú karriermód
  • Tri-City hatalmas bejárható úthálózattal rendelkezik, eddig a legnagyobbal
  • a multis lehetőségek erősek

Negatívumok:

  • végletekig leegyszerűsített irányítás
  • a régi elemeket nyomják le újra és felkeverve a torkunkon
  • élettelen város
  • a törésmodell olyan, mint ha nem is lenne
  • a rendőrök MI-je szánalmas, az ellenfeleké felemás
  • nagyon kötött tuning-lehetőségek
  • monoton megmérettetések
53 komment - szólj hozzá!