Don’t Starve: Giant Edition teszt

Egy szigeten ébredsz. Egy idegen, sötét és veszélyes világban. Nem tudod, hogy mit csinálj, merre menj, kitől kérj segítséget. Csak egy valamiben vagy biztos. Nem akarod a szabad ég alatt, sötétben tölteni az éjszakát.

Wilson fiatal tudós. Csodás dolgok megalkotója volt vidéki birtokán, sikereit ismerték és imádták, egy napon azonban szörnyű tragédia történt. Házát megszállta a gonosz, találmánya, életműve pedig ellene fordult, elrepítve őt egy szörnyekkel teli, lakatlan szigetre. Őt irányítva kell túlélnünk a végtelen vadonban, nappal élelem és erőforrás utána kutatva, éjszaka pedig menekülve a sötétség szolgái elől. 


A Don’t Starve elsőként 2013 tavaszán jelent meg számítógépekre, a fejlesztésért felelős független kis kanadai fejlesztőcsapat, a Klei Entertainment pedig utána sorra készítette el a különböző konzolos átiratokat, és persze kiegészítőket. A PS3-, PS4-, Vita- és Wii U-kiadást követően az Xbox One-változatra idén augusztus végén került sor, a Giant Edition pedig már tartalmazza a Reign of Giants kiegészítőt is. A Don’t Starve egy Tim Burton világát idéző, izometrikus nézetű, kézzel rajzolt, sötét látványvilágú túlélőjáték. A feladatunk életben tartani hősünket ezen a horrorisztikus szigeten, megőrizve egészségét és elméjét, amennyire csak a zord környezet ezt engedi. A játék egy rövid bevezetőt követően egy véletlenszerűen generált szigetre tesz minket, ahol a gonosz felfedi igazi arcát. Egy vékony testalkatú, úri külsejű, különc férfi felelős azért, hogy ide kerültünk, Maxwell azonban célját és indítékait nem fedi fel előttünk, a bemutatkozás után hamar magunkra hagy minket. Hogy boldoguljunk, ahogy tudunk.


A játék nem ad feladatokat és nem kapunk segítséget se. Tanácstalanul kezdjük kalandjainkat a szigeten, bogyókat, rőzsét és kagylókat, köveket gyűjtögetve, hátha hasznunkra lesz valami később, miközben a képernyő sarkában egy óra figyelmeztet rá, hamarosan itt a sötétség. Az este beköszöntével felreppennek a madarak, és bebújnak üregeikbe a nyulak, a fák mögül pedig idegen szempárok kezdenek leskelődni utánunk. Nem akarunk találkozni velük az éjszakában, ezért tüzet gyújtunk, ráérezve a túlélés legfontosabb eszközére - a szörnyek többnyire nem támadnak, csak teljes sötétségben, többnyire. Egy valamire kell nagyon ügyelnünk, a parázs ki ne aludjon, mire felkel a nap.


Az első éjszakák után lassan kezdünk otthonosan mozogni a szigeten. A fűből kötelet fonunk, abból pedig csapda készül, csak bele kell rakni egy répát, és már meg is van a roston sült nyúlvacsora, a fából és a pattintott kövekből pedig fejsze, ásó és csákány építhető, így juttatva magunkat még értékesebb nyersanyagokhoz. Lassan kialakítjuk táborunkat, ahol tűzrakó helynek, szállásnak, villámhárítónak, kerítésnek és később egy kis farmnak is jut hely. Minden nap nyolc igazi percig tart, ennyi időnk van előkészülni az éjszakára, vigyázni kell azonban, mert a távolabbi helyeken vadkanok, óriáspókok, mérges békák, sétáló fák, és más szörnyecskék még nappal is megtámadhatnak minket. 


A magunknál tartható eszközök és összegyűjtött nyersanyagok száma limitált, ezért szinte minden nap újra kell tölteni mindent, illetve oda kell figyelni a felhasználásukra is, az ételek például megromlanak, elfogyasztásukkal pedig csökken az életerőnk, és zuhan a morálunk is. Elménket alvással, virágszedéssel, ruházkodással, borotválkozással és a biztonságunk kiépítésével tudjuk a normális értéken tartani, míg egészségünket úgy őrizhetjük meg, ha rendszeresen étkezünk, jókat főzünk, és kerüljük a romlott ételeket, vagy a döghúst. Hősünk egyébként minden túlélt nap után tapasztalatpontokat kap, amelyek új karaktereket tesznek elérhetővé, a túlélést pedig komolyan kell venni. Ha meghalunk, akkor végleg el kell búcsúznunk a szigettől, nem számít, hogy hány napot éltünk már túl, vagy hányszor mentettünk.


A játékban összesen kilenc karakter kapott helyet. Wilson a főhős, a fiatal tudós, akinek különleges képessége, hogy hatalmas szakállt tud növeszteni, őt Willow követi, a fiatal lány, aki szeret a tűzzel játszani. Van öngyújtója, és immúnis a lángok okozta sérülésre, egy igazi kis piromániás, újabb tapasztalatpontokért cserébe pedig Wolfgang válik elérhetővé. A német izomember, aki egyébként retteg a sötétségtől és a szörnyektől, tehát amennyire hasznos napközben, annyira para éjszakánként. Wendy vele szemben már komfortosabban tölti az éjszakákat, amit annak is köszönhet, hogy halott nővére kísérti őt már régóta, míg WX-78 személyében egy robotot köszönhetünk, aki nem eszik, akkumulátorát viszont villámok befogásával kell töltenünk. És messze elkerülni vele az esőt, be ne rozsdásodjon. A sor pedig még nem ért itt véget, Wickerbottom egy házsártos tanárnő, aki mindig éhes, Woodie egy sötét titkokat őrző erős favágó, Wes egy túlélésre teljesen képtelen fiatal, néma fiú, míg Maxwell maga a főgonosz. 


A játék minden nap után 20 tapasztalatpontot ad nekünk, Wendy 160 pont után lesz elérhető, míg az utolsó karakterhez már 1600 kell, a kalandokat pedig a véletlenszerűen generált helyszínek és események mellett a különböző kihívást nyújtó, egymástól teljesen eltérő karakterek miatt érdemes újra és újra elkezdeni. A szigeten pedig várnak ránk misztikus dolgok is. Én találtam például egy áldozati oltárt, amit rendbe szedtem, pár nappal később pedig halálom után itt születtem újjá, nem kellett mindent újrakezdenem. A sírokból az ásó segítségével ásható ki különböző amulett és ékszer, illetve az állatokon és a szörnyeken kívül laknak még a szigeten őslakosok is. A bölények és a malacképű idegenek zárt közösséget alkotnak, és nem bántanak minket, ha mi is békén hagyjuk őket, viselkedésünktől függően pedig lehetnek belőlük később barátok, vagy ellenségek is. Én mondjuk folyton elmentem a malacfaluba lopni ezt-azt, és szerencsére nem is vették észre.
 

A nehézségi szintet nagyon jól eltalálták a játékban, bár módosítani nem lehet, így mindenki egyenlő feltételekkel indul neki a kalandoknak, az egész pedig nem is működhetne, ha nem lenne meg a játékban a folyamatos felfedezés, és fejlődés élménye. Minél többet játszunk, annál többféle nyersanyag, szerszám, eszköz és találmány érhető el, ezzel párhuzamosan pedig annál több veszély, és kihívás is vár ránk. Egy idő után kezd hűlni a levegő, a tikkasztó nyarat a szeles, esős ősz követi benne, aztán következik a hosszú, sötét éjszakákat rejtő, fagyos tél. Teljes a testi és lelki összeroppanás tehát, még szerencse, hogy az azt követő tavasz kiváló időt, és rengeteg természeti kincset rejt, megéri hát soha nem feladni a reményt.


A sziget hangulatát a fantasztikusan kitalált és prezentált látványvilág alapozza meg. A karakterek, a világ, az ellenségek, és azok megrajzolása elképesztően jól sikerült, a stílusra az egész a Bátor, a gyáva kutya és a Halott menyasszony keveréke, a folyamatosan felfedezhető sziget, a rengeteg tennivaló, és a játékmenet előttünk kibontakozó összefüggései pedig mindehhez még adnak egy kis Minecraft-hangulatot is. Bár lehet, hogy tévedek, nekem mindenesetre ezek ugrottak be először. A karneváli, mégis kicsit sejtelmes, horrorisztikus aláfestő zene magába szippant minket az első pillanattól fogva, a teremtmények elképesztőek, nálam a Don't Starve az első pillanattól fogva kedvenc lett.


A Giant Edition részét képező Reign of Giants kiegészítő egy tucat újdonságot aktivál az alapjátékhoz. Az első és legfontosabb, hogy négy óriás lesz szigetünk lakója neki köszönhetően. A Deerclops egy téli hónapokban pusztító egyszemű óriásszarvas, a Bearger egy ősszel agresszívvá váló, mézimádó hódmedve, a MooseGoose egy libatestű, jávorszarvas fejű különös lény, aki a táborunkra pályázik egész tavasszal, míg a Dragonfly egy sárkány méretű nyári döglégy. Az óriások egyébként a játék elején, a menüben kikapcsolhatóak, kezdőként egyébként nem is érdemes megadni az esélyt nekik, hogy összeakadjanak velünk. Rajtuk kívül a kiegészítő egyébként aktiválja az évszakváltozást, van benne két új környék, egy sivatagos és egy újabb erdei szigetrész, két új karakter, Wigrid és Webber, illetve számtalan új állat, növény, nyersanyag, eszköz és játékmenetbeli változtatás is. De ez utóbbi inkább azoknak fontos csak, akik tolták az eredetit is, nem kezdek hosszas felsorolásba, akit érdekel, a készítők honlapján mindent megtalál.


A Don’t Starve: Giant Edition összességében egy fantasztikusan összerakott, kihívásokkal teli és rendkívül addiktív túlélőjáték lett, rengeteg összefüggéssel és szerethető aprósággal. A karakterek imádnivalóak benne, még a szörnyek is, a hangulat telitalálat, nekem csak egy valami nem tetszett benne. Csak céltalanul bolyongunk a szigeten, és fogalmunk sincs, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, nem is tudjuk igazán, hogy miért játszunk. Ennek köszönhetően pedig nincs igazán motivációnk a túlélésre, így a sokadik halál után egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már nincs is kedvünk többé újrakezdeni a játékot. Megint az elejéről, a nulladik napról, üres kézzel. Ezt leszámítva viszont panaszkodni tényleg nem tudok, érdemes kipróbálni a cuccot, ha máskor nem, hát az Xbox One-kiadás friss megjelenése alkalmából. A LIVE-on csak 2990 forint, ennyit pedig nagyon is megér az egész!

8.5

Don’t Starve: Giant Edition teszt értékelés 8.5

Pozitívumok:

  • Fantasztikus hangulat
  • Aranyos karakterek
  • Tim Burton látványvilág, karneváli zenékkel
  • Összetett, kellemesen nehéz és kiszámíthatatlan játékmenet

Negatívumok:

  • Az egészből egy kicsit hiányzik a motiváció
11 komment - szólj hozzá!