Borderlands: Game of The Year Edition teszt

Tíz évvel ezelőtt egészen máshogy festett a játékipar, így valószínűleg a kedves olvasó is a Call of Duty: Modern Warfare második részét vagy éppen a Halo 3: ODST-t várta körömrágva. Aztán 2009-ben megjelent az azóta több alkalommal is csalódást és botrányokat keltő Gearbox üdvöskéje, amely előfutára volt a mai looter-shooter játékoknak. A Borderlands ügyesen ötvözte a Diablo-sorozat alapjait a belső nézetű lövöldék sajátosságaival, mindehhez párosult egy baromi abszurd, humoros körítés, szuper karakterek, egy kietlen, de felfedeznivalóban gazdag, a Mad Max kopár, posztapokaliptikus vidékeit idéző helyszín, Pandora, valamint egy sosem öregedő cel-shaded látványvilág.

A Borderlands időközben sorozattá nőtte ki magát, a Gearbox pedig nemrég hivatalosan is lerántotta a leplet a következő számozott epizódról. A legjobban pedig úgy lehet hangolódni a szeptemberi premierre, hogy leporoljuk az első részt, és megnézzük, honnan is indult a sorozat. A fejlesztőcsapat pontosan ezt tette, így a Borderlands: Game of the Year egyszerre szól azoknak, akik ismerik a szériát és nosztalgiázni akarnak kicsit, de közben megszólítja azokat is, akik csak most akarnak belecsöppenni Pandora kegyetlen világába. Aki PC-n már rendelkezett az eredeti kiadással, az ingyen, frissítés formájában megkapta a ráncfelvarrást, míg PlayStation 4-re és Xbox One-re közel 10 ezer forint ellenében szerezhető be a játék. Az árcetli erősen billeg az éppen elfogadható és a pofátlan lehúzás mezsgyéjén, igaz, azt azért nem lehet a fejlesztők fejére olvasni, hogy ne kapott volna több fronton is fontos változásokat a mostani kiadás.

Most jobban megerőltette magát a Gearbox, mert az első alkalommal, valamikor 2010 környékén piacra dobott GOTY-változat nem tartalmazott ennyi mindent. Ennek ellenére úgy érzem, az a legnagyobb baj a mostani próbálkozással, hogy nem több, mint egy megúszós rókabőr, minimális belefektetett munkával. Hiába tartalmazza a csomag az alapjáték mellett a később megjelent összes letölthető bővítményt (The Zombie Island of Dr. Ned, Mad Moxxi's Underdome Riot, The Secret Armory of General Knoxx, Claptrap's New Robot Revolution), a kapott vérfrissítés nem nyúl bele markánsan a játékmenetbe. A gunplay továbbra is élvezhető, de középszerűségén semmit nem módosított a Gearbox, a járművek irányítása sem finomodott, a mesterséges intelligencia nem változott, és sajnos a régi hibák sem lettek orvosolva, miközben azért bőven kaptunk újakat is. A játék első óráit sem sikerült felpörgetni, unalmas fetch quest az egész, miközben a történet nem ad mankót és inspirációt, Pandora pedig hihetetlenül kietlen, az ellenfelek egyhangúak.

Cserébe viszont megkaptuk a Borderlands második részéből átvett minitérképet, ami minőségi javulás az eredeti változat iránytűjéhez képest, mert végre pontosan nyomon lehet követni, hol vagyunk és hova kell eljutnunk. Fejlődött az inventory kezelése is, így végre lakatot tehetünk azokra a dolgainkra, amelyeket véletlenül sem szeretnénk eldobni. (Ellenben egyetlen gombnyomással megszabadulhatunk azoktól a dolgoktól, amelyekre nincs szükségünk). A loot begyűjtése is finomodott, mert bár a ládákból, széfekből felszedhető pénzt, lőszert és egyéb cuccokat még mindig nekünk kell felszednünk, az ellenfelek által eldobott dolgok viszont már automatikusan hozzánk kerülnek. A nagyobb lőszeres ládák tartalmát is könnyebb magunkévá tenni, ez esetben ugyanis egyetlen gomb hosszabb nyomvatartása a kulcs.

Ha szerencsések vagyunk, hat teljesen új legendás fegyver is a miénk lehet, de ezek beszerzése nem könnyű feladat. Szükség nem is igen lesz rájuk, mert amiben a Borderlands most is nagyon erős, az a lootrendszer és a zsákmány változatossága. Elképesztő mennyiségben kapjuk a felszedhető tárgyakat, fegyvereket, ráadásul ahogy fejlődünk, úgy lehet egyre több mordály nálunk, így szinte minden szituációra találunk valamilyen megoldást. Választékban nem lesz hiány, mert ha ismerős is valamelyik fegyver, annak passzív képességei garantáltan egyediek lesznek. De igaz ez a páncélzatunkra vagy éppen gránátjainkra is.

A Borderlands: GOTY legnagyobb erénye, hogy az online négyfős kooperatív mód mellett a lokális, osztott képernyős mókát is támogatja. Utóbbit sajnos társak hiányában nem tudtam kipróbálni, előbbit viszont a technika akadályozta meg, a játék online szekciója ugyanis nem tette lehetővé, hogy ismeretlenekkel szedjük halomra Pandora banditáit, ami elég nagy fiaskó a Gearboxtól. Dicséretes, hogy a látványvilág mostantól HDR-rel, 4K-ban és stabil 60 fps mellett is élvezhető (kooperatív módban sajnos el kell búcsúznunk a 60 képkockától), de az az igazság, hogy a játék cel-shaded látványvilága ezek nélkül is megállná ma a helyét. Még mindig elképesztően jól néz ki a játék, igaz, a stabil framerate csak jót tett neki.

Sajnos a változtatások áldozata lett a játék főgonoszával, a The Destroyerrel folytatott küzdelem is, ami sokkal könnyebb lett. Sokat kritizált pontja volt az eredeti játéknak, hogy az utolsó kihívásban a főellenfél szivacsként nyelte a lőszert, de a Gearbox nem közelítette meg jól a problémát, így most sikerült egy rémesen könnyű, kihívás nélküli harccá zülleszteni az utolsó megmérettetést. Ez megint csak azt sugallja számomra, hogy a Borderlands 3 bejelentése utáni hype-ot meglovagolandó akart újabb gyors, könnyű bőrt lehúzni az első részről a Gearbox. Hiába kapunk nagyon jó újdonságokat, markáns változásokat nem eszközölt a stúdió, legalábbis olyanokat nem, amelyek indokolttá teszik a magasabb árat. Persze ha korábban kimaradt a játék, akkor bátran vállald be, a játéktörténelem egyik fontos darabkáját semmikép ne hagyd ki, de ha volt már szerencséd az első részhez, akkor ezt a pénzt másra is nyugodtan elköltheted, nem olyan élménytől fosztod meg magadat, ami nélkül ne lenne emlékezetes a tíz évvel ezelőtti kalandod.

A Borderlands: Game of the Year PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en jelent meg. Mi a PlayStation 4 Pro-változatot teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

• Borderlands
• Borderlands