Pagan Online teszt

A manapság kiadóként is funkcionáló Wargaming és az egészen más zsánereken edződött Mad Head Games a kaszabolós akció-szerepjátékok babérjaira tör. Vajon tud újat mutatni a Pagan Online?

A World of Tanks sikerein felfutott Wargaming valami újdonságba vágta a fejszéjét: nem henyélnek alvó sárkányként a felhalmozott kincseken, ehelyett külső stúdiók játékainak kiadására adták a fejüket. Itt jön a képbe a point and click kalandjátékok tucatjaiért felelős Mad Head Games, akik egy vadiúj ARPG-t küldenek versenybe, hogy ezzel rabolják el a Diablóba és Path of Exile-ba belefáradt játékosok szívét. Kétségtelen, hogy messze ez a szerb csapat eddigi legnagyszabásúbb projektje, s habár az említett két öreg titán mellett túl sok konkurenciájuk jelenleg nincs a piacon, mégis egy olyan zsánerről van szó, ahol nehéz igazán maradandót alkotni. Lássuk tehát, hogy mit nyújt a Pagan Online!

Már a bétateszt során evidenssé vált, hogy van az anyagban potenciál, hiszen az akció izgalmas és látványos, a hősök érdekesek, a szláv mondavilág köré felhúzott világ pedig üdítően friss lehet az ezerszer körbejárt bibliai teremtéstörténet, a high fantasy, vagy az északi mitológia toposzai helyett. A játékkal töltött huszonegynéhány órám során azonban mégis végig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy valami bizony innen hiányzik. Bármerre néztem, végig az üresség benyomása kerülgetett; hiába élveztem a pillanatnyi játékmenetet, mégis úgy éreztem, hogy kizárt dolog, hogy ez huzamosabb ideig a monitorhoz láncoljon. De ne szaladjunk ennyire előre, fussunk át előbb a történeten!

A letűnt korok istenei köddé váltak. Senki sem tudja, hogy mi pontosan történhetett velük, de egy biztos: nélkülük felborult a világ egyensúlya, utat engedve a gonosz seregeinek. A mélységben szörnyű erők kelnek életre, hogy végleg porba taszítsák mindazt, ami jó, de egy dologgal ők sem számoltak: egy csatatéren elbukott hőssel, aki ismét visszatér - ezúttal az istenek bajnokaként -, hogy helyreállítsa az egyensúlyt ebben a kietlen, rohamosan pusztuló világban. Természetesen mi képviseljük ezt a legendás hőst, aki démonok és szörnyetegek ezrein vágja át magát, hogy a recsegő csontok és a repkedő végtagok közt teljesítse feladatát (közben pedig teletömje a hátizsákját fényesen csillogó loottal).

Habár a Pagan Online büszkén viseli a kevésbé reprezentált szláv mitológia vértjét, ez az inspiráció számomra valahogy javarészt mégis kiesett. Nem véletlenül említettem korábban az jól körbejárt ókeresztény, hagyományos fantasy vagy viking elemeket, ugyanis végső soron itt is ennek a rendezetlen kombinációjával találkoztam. Persze itt-ott feltűnnek a kelet-európai pogány mondavilág alakjai (vagy legalábbis a rájuk emlékeztető lények), de mégsem találkoztam táltosokkal, sámánokkal, vagy éppen a Baba Yagával, északi berzerkerekből, kelta druidákból, hagyományos sárkányokból, démonokból vagy zombikból viszont akad bőven. A határozatlan célirány nélkül összefoltozott világ így gyakorlatilag egy olvasztótégely lett, teledobálva mindenféle lénnyel, bármiféle egységes vízió nélkül. Az viszont mindenképp a játék javára szóljon, hogy minden párbeszéd és átvezető teljes szinkront kapott, ráadásul ennek minőségére nem lehet egy rossz szavam sem, így habár maga az univerzum és az abban játszódó sztori nem láncolt különösképpen magához, legalább volt pár egysoros, amin el tudtam mosolyodni.

Mindez azonban mellékes, ha egy efféle hack and slash akciójátékban nincs meg az a flow, ami sok-sok órányi pusztítás után is visszahúz „még egy utolsó körre”. Szerencsére ezt, vagyis az akció-szerepjátékok talán legfontosabb elemét remekül eltalálta a Mad Head Games csapata. Az ellenfelek tucatjával esnek térdre a lábunk előtt, a hatalmas lökéshullámokat idéző csapások nyomán csak úgy repkednek az elhullott rosszfiúk, a képességeink látványosak, jól passzolnak egymáshoz, a missziók során pedig kellemes ütemben váltják egymást a féktelen hentelésbe fulladó csaták és az odafigyelést igénylő bossharcok. Ráadásul az „online” szócska sem véletlenül került a játék címébe: ketten is nekivághatunk a vadászatnak, a Mad Head ígéretei szerint pedig a későbbiekben négyszemélyessé bővítik a kooperációt.

Manapság mindezt el is várjuk egy magára valamit is adó ARPG-től, de van néhány olyan elem, amivel a Pagan Online jócskán megkülönbözteti magát a konkurenciától. Ezek közül a legszembetűnőbb az irányítás lesz, ugyanis a konkurens címekben megszokott jobbklikkes mozgást ez a játék lecserélte a twin-stick shooterek jóval kényelmesebb megoldására. Így a hagyományos PC-s felállásban a WASD és az egér kombinációval mozoghatunk és célozhatunk egyszerre, kontrollerre váltva pedig a két analóg karral helyettesíthetjük mindezt; le sem tudom írni, hogy ez mekkora életminőségi javulást eredményez, főleg, ha inkább a távolsági karaktereket szívleljük. Mindig lesz persze olyan, aki a végletekig köti az ebet a karóhoz, de szerencsére a megjelenés napján eszközölt frissítésben ők megkapták az öregsulis irányítási sémát is.

A másik nagy kuriózumot a küldetéseknél, egész pontosan azok felépítésénél kell keresni. Adott ugyebár a hagyományos, lineáris sztorimód, amely a későbbiekben kiegészül másféle missziókkal is, de ezek valójában nem sokban térnek el egymástól. A pályákon (amelyek egyébként meglepően zártak és kötöttek) barangolva időről időre meg kell állnunk, hogy az éppen aktuális helyszínen kipusztítsunk mindent, ami él és mozog. Ilyenkor a Devil May Cry ismerős megoldásával az aréna ki- és bejárata lezárul, mi pedig egyből úgy érezhetjük magunkat, mint a Watchmen Rorschachja a börtön menzáján. Gyakorlatilag tehát arról van szó, hogy a küzdelem a hullámokban érkező ellenfelek sémájára épül. Nem szaladhatunk előre, hogy az egész környéket magunkra haragítva egyszerre vágjunk át a gonosztevőkön – a játék diktálja a tempót, nem pedig a játékos.

Emiatt a remek harcrendszer nyújtotta flow időről időre leül, egy-egy pálya között pedig teljesen meg is szakad. Küldetéseink ugyanis alig hosszabbak néhány percnél, az aktuális feladatunk teljesítésével pedig akarva-akaratlanul, visszakényszerülünk a Pantheonba, a játék központi várótermébe. Itt találjuk az árusokat, a komolyabb felszerelés kraftolásához szükséges kohót, fejleszthetjük hősünket, vagy pár gombnyomással le is válthatjuk azt. Itt érdemes kitérni a Pagan Online játszható karaktereire, akik létszáma a megjelenéskor tíz főt számlál. Megtaláljuk majd a harcos, mágus és íjász hagyományos archetípusait (némi egyedi stílussal megspékelve), de az olyan különösebb arcokat is, mint az ostoros vérszívó, a legyezőkkel táncoló jósnő, vagy a lőtornyokat és patkányokat hajigáló steampunk figura.

Én a kalandjaim oroszlánrészét egy bumerángokat dobáló vak fiúval töltöttem, aki egy medvével és egyéb erdei állatokkal az oldalán aprítja a rosszarcúakat. Az egyedi stílus szempontjából és a képességeiket nézve is vitathatatlan, hogy egészen unikális, jól összerakott karakterek közül válogathatunk, de sajnos itt sem mehetek el a szörnyen evidens negatívumok mellett, amelyek általában csak akkor mutatkoznak meg, ha már jó néhány órát beleöltünk a játékba. Kezdetben egy igen szegényes, kétféle támadásból és egy védekező mozdulatból álló eszköztárat kapunk, de ahogy gyűrjük a szinteket, úgy oldhatjuk fel az újabb képességeket és azok fejlesztéseit. A bibi csupán az, hogy egy hőshöz négy, legfeljebb öt további képesség társul - körülbelül pont annyi, amennyit egyszerre kirakhatunk a gyorsbillentyűkre. Végérvényben tehát arról van szó, hogy nem lesznek különösebb build-opcióink, pusztán azt visszük harcba, amit lehet. Ezen tovább rondítanak a képességek további fejlesztései, amik végtelenül unalmas, néhány százaléknyi bónuszokkal toldják meg azokat.

Bármennyire is szimpatikus az általunk kiválasztott hős, a limitált személyre szabási lehetőségeknek hála előbb-utóbb úgyis ráfanyalodunk a többiekre is. Ezzel pedig nincs is semmi gond, kifejezetten értékelem, ha egy játék változatosságra ösztönöz, a karakterváltás azonban ismét egy olyan kétélű kard lett, amire feltétlenül ki kell térnem. A Pagan Online ugyanis kétféle szintrendszerrel operál: egyesével fejlődnek a karaktereink, illetve külön szinteket lép a profilunk is – ez az utóbbi a Legacy Rank nevet kapta. Kissé leegyszerűsítve a dolgot, a Legacy Rank rendszere a megszerzett hőseink összesített progressziója, ami megkönnyíti az azok közti váltogatást, hiszen a játék nem az aktuális karakterünk szintjéhez, hanem ehhez az összesített statisztikához köti azt, hogy használhatjuk-e a magasabb szintű felszereléseket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogyha Dameer, a 20-as szintű druida összeszed egy saját szintjének megfelelő nyakláncot, akkor azt Lukian, az 1-es szintű mágus is gond nélkül felveheti. A varázsló ilyenkor még csak egy-két képességgel rendelkezik, a felszerelésnek hála viszont csak úgy végigszalad majd az alacsonyabb szintű zónákon, vagy akár teljes egészében ki is hagyhatja azokat.

Mindez leírva remekül hangzik, de a karakterek közti ugrálásra mégsem lesz túl sok lehetőségünk. A történet elején három kezdőhős közül választhatunk egyet, mindenki mást pedig a Hero Soul nevezetű valutával oldhatunk fel. Ezek megszerzése kőkemény grindhoz kötött (itt lépnek a képbe a kampány mellett található Hunt és Assassination missziók), és szükségünk lesz egy jó adag szerencsére is. Elsőre furcsa lehet, hogy a hősök feloldása és azok alternatív kinézetei is ilyen-olyan csillogó in-game valutákhoz vannak kötve, de a látszat félrevezető. Semmiféle mikrotranzakciós opciót nem találunk a Pagan Online-ban, mindent a játékon belül szerezhetünk meg, ezt a felépítést látva azonban csak azt a következtetést vonhattam le, hogy ez bizony egy biztosítókötél. Nem lepődnék meg, ha egyszer a Wargaming úgy látná, hogy rosszul megy a szekér, akkor egy nem kimondottan páli fordulattal visszatérne a jól bevált free-to-play üzleti modellhez.

A verdikt az, hogy a Pagan Online hiánypótlásra jó, de trónfosztásra nem kell számítani. Hiába szuper a harcrendszer, ha hiányzik a Path of Exile híres-hírhedt mélysége, vagy a Diablo III szinte tökélyre csiszolt küldetésfelépítése, ami a szezonális rendszerrel párosítva végtelenül addiktívvá teszi a játékot. Kár érte, hiszen az időzítés remek volt. A Warhammer: Chaosbane-t leszámítva épp a vihar előtti csendet éli az ARPG-k piaca, hiszen ott van már a láthatáron a Torchlight Frontiers, a Darksiders: Genesis, a Minecraft Dungeons, és ősszel talán még egy olyan Diablót is bejelentenek, amihez még mobiltelefon sem kell. A 20 dolláros árcímke szerencsére teljesen baráti, de ha igazán tartalmas, hosszú távon is minőségi szórakozásra vágytok, akkor jobb, ha más ajtón kopogtattok.

A Pagan Online kizárólag PC-n jelent meg.

6.5

Pagan Online teszt értékelés 6.5

Pozitívumok:

  • Kellemes, nem túl sötét vagy komor látványvilág
  • Pörgős, izgalmas harc, amihez remek irányítás párosul
  • Változatos, a megszokott fantasy kasztoktól eltérő hősök
  • Gondosan összeállított hangdizájn és jó szinkronmunka
  • A kelet-európai mondavilágra építő univerzum...

Negatívumok:

  • ...ami mégis inkább más kultúrákból merít ihletet
  • Sablonos, érdektelen történet
  • A játék pár percenként kiránt az akcióból
  • Hőseink személyre szabása teljesen felületes
  • Feloldásukért pedig vért kell izzadni
  • Még mindig hemzsegnek a bugok
0 komment - szólj hozzá!