A Brian Fargo vezette brigád korábban már többször bebizonyította, hogy vérükben van a CRPG műfaj, így lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy miként képzelik el a Wasteland-sorozat jövőjét. A második rész szép sikereket ért el, ezért szinte borítékolható volt egy újabb epizód érkezése, amire egészen augusztus végéig kellett várnunk. Korábban már többen is kipróbálták a játék bétáját, és az előzetesek mindenképp bizakodásra adtak okot, de amit végül kézhez kaptunk, arra talán a legelvetemültebb rajongók sem készültek fel igazán. Azonban ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején, és hűtsük le a kedélyeket ebben a nagy őszi melegben!
A második rész eseményeit követően a rangerek hívást kapnak Coloradóból, miszerint a várost vezető Patriarch gyermekei nem éppen tisztességes módon szeretnének az apjuk nyomdokába lépni. Ezt követően egy kisebb csapatot küldenek fel északra, hogy a hófödte területen megoldást találjanak az égető problémákra, csakhogy már az odavezető út sem telik eseménytelenül. Egyik pillanatról a másikra egy rajtaütésben találjuk magunkat, amiben a csapat nagyobbik része elvész, az életben maradtak pedig megpróbálnak valahogy továbbhaladni az eredeti cél felé. Miután nagy nehezen kikeveredtünk a halálos csapdából, össze is futunk a város kormányzójával, aki némi ellátmányért cserébe csak azt kéri, hogy élve hozzuk vissza a gyermekeit, az általuk vezetett csoportokat pedig lehetőleg zúzzuk darabokra.
Miután a bevezető képsorok leperegtek, jó szerepjátékhoz híven rögtön a karakterkészítőben találjuk magunkat, és bizony, lehetőségünk az lesz bőven. Akad pár előre elkészített dinamikus duó, de mi magunk is létrehozhatunk nekünk tetsző kombinációkat, és míg a kezdőknek inkább a kész karaktereket ajánlom, addig a veteránok jócskán beleáshatják magukat a skillek és perkek tengerébe, amivel akár órákig el lehet szöszölni. Összesen hét fő tulajdonság, több mint 20 képesség és megannyi egyéb jellemző között oszthatjuk el a véges számú pontokat, melyek között akadnak olyanok is, amelyek valamilyen hátráltatás mellett fejtik ki pozitív hatásukat. Érdemes tehát alaposan meggondolni, hogy kinek mire adunk belőlük, hiszen határtalanul senki sem fejleszthető, és minél erősebb egy adott skill, annál többe fog kerülni, így rá leszünk kényszerítve a körültekintő tervezésre.
Ne ijesszen meg viszont senkit ez a rengeteg lehetőség, mivel a játék nehézségi szintje széles skálán állítható, így akik csak a történetre kíváncsiak, azok akár komolyabb ellenállás nélkül is teljesíthetik a kalandokat. Természetesen nemcsak rangereket alkalmazhatunk majd a csapatunkban, viszont a felfedezés közben mellénk szegődő arcokra érdemes jobban odafigyelni, ugyanis pár szerintük rossz döntés meghozatala után simán faképnél hagyhatnak minket, vagy ellenünk is fordulhatnak. Maximum egyszerre hatan lehetnek a partiban, a helyes taktika pedig az, ha mindenkit specializálunk valamire, mivel a sok mindenhez értő, de semmiben sem profi karakterekkel nehéz lesz az előrehaladás.
Ez utóbbi pedig a harcok mellett a dialógusokra is igaz, hiszen a játékban szereplő bizonyos képességek a beszélgetésekre fejtik ki áldásos hatásukat. Ennek hála keménykedhetünk, vagy akár magunk mellé is állíthatunk valakit, így terelve folyamatosan különböző irányokba az eseményeket. A világ minden egyes döntésünkre és válaszunkra rögtön reagál, így szerezve támogatókat és persze ellenségeket, ráadásul a visszatöltés sem fog mindig megmenteni minket, mivel egyes következmények csak jó pár óra kalandozás után buknak ki. Teszem azt, ha valakinek megkíméljük az életét, kapunk tőle egy remek fegyvert és növekszik a hírnevünk, cserébe viszont három órával később fejbe lő egy számunkra fontosabb karaktert. Ezeknek a szituációknak köszönhetően a játékot érdemes többször végigjátszani, amire csak tovább sarkall a többféle befejezés is.
Ha megvan a csapat, és saját szánk ízére formáltuk őket kívül-belül, akkor már huppanhatunk is bele a frissen megszerzett páncélozott járművünkbe, a Kodiakba, amellyel a települések között utazgathatunk. Amint kinyílik a világtérkép, időnként véletlenszerű események szegélyezik majd utunkat, amik száma egy képességnek hála ugyan csökkenthető, de ezt nem ajánlom, mert úgy rengeteg tapasztalati ponttól és utánpótlástól eshetünk el. Ezek legtöbbször egyébként harcokat jelentenek, amelyek körökre osztva zajlanak le, viszont más játékokkal ellentétben a lépések sorrendje nincs kőbe vésve, azaz bárkit előrevehetünk a többiekkel szemben. Miután végeztünk a saját körünkkel, az ellenfél következik, majd pedig ismét mi, egészen addig, amíg az egyik csapat el nem fogy. Nálunk azonban nem jár vereséggel, ha páran megfekszenek, sőt, őket akár menet közben is felsegíthetjük, cserébe viszont számolnunk kell azzal, hogy olyan negatív módosítókat kapnak, amiket csak egyedi cuccokkal, vagy egy doktorral tudunk kikúrálni.
Ahhoz, hogy mi maradjunk életben, akciópontokból gazdálkodva kell megterveznünk a következő lépésünket, miközben érdemes olykor néhány masszívabb fedezék mögött kuporogva kivárni a folytatást. Ilyenkor a megmaradt pontok sem vesznek el, hiszen vagy a páncélunkat tolhatjuk fel velük egy kicsit, vagy beléphetünk overwatch üzemmódba, esetleg átvihetünk belőlük egy keveset a következő körre. Mindenképp ki kell még emelni az úgynevezett Strike Metert, ami fegyverenként változó és a sikeres megmozdulásaink után töltődik, majd végül egy jóval erősebb támadásban ölt testet, így még egy vesztes helyzetet is a javunkra fordíthatunk. Szerencsére a rendszer jól működik, a 80-90 százalék körüli lövések ritkán hiúsulnak meg, ha pedig valakinek beleállunk az arcába, ott szinte mindig garantált a sebzés.
A harcok menete tehát ismerős lesz a korábbi részből, ellenben akad pár olyan dolog a pályán, amivel a fejlesztők igyekeztek kicsit felkavarni az állóvizet. Először is a csaták nem automatikusan indulnak el, hanem csak akkor, ha észrevesznek minket, azaz sokszor lesz időnk felkészülni és felmérni a terepet. Utóbbi különösen fontos, ugyanis egyes helyeken benzines hordók tarkítják az összképet, amiket felrobbantva meleg fogadtatásban részesíthetjük az ellenségeinket. Azt sem szabad elfelejteni, hogy pár technikai zsenivel robotokat, míg egy idomár segítségével akár a vadállományt is a gazdáik ellen fordíthatjuk. Az így szerzett extra segítők egészen a halálukig velünk maradhatnak, ráadásul a csapatunk létszámát sem gyarapítják. A járműves kóborlás alatt pedig, ha megtámadnak minket, akkor a tankként funkcionáló Kodiakot is bevethetjük, így okozva hatalmas pusztítást. Természetesen később a kicsike sem marad fejlesztések nélkül, aminek hála a jóval sugárzóbb zónák is megnyílnak majd előttünk.
Érdemes tehát a lehető legtöbb dolgot felfedezni, hiszen ha csak átrohanunk a helyzeteken, akkor megannyi érdekes karakter és küldetés kimaradhat, amelyek nemcsak a csapatunk fejlődéséhez járulnak hozzá, hanem könnyedén mosolyt is csalhatnak az arcunkra. A szövegkönyv ugyanis elképesztően jól lett megírva, ráadásul minden egyes szereplő saját szinkront kapott, ami csak tovább fokozza a beleélést. A fejlesztőknek pedig sikerült ebbe a meglehetősen kilátástalan és halálos miliőbe egy jó adag humort is belecsempészni, ami elsőre ugyan kissé furcsán hathat, de pár órával később már vigyorogva küldjük rá a robotcsirkéinket és a westernkalapos kiscicánkat az ellenségre, vagy épp utasítunk el egy meglehetősen rámenős robotot.
A lehetőségek tárháza tehát szinte végtelen, amit csak tovább növel a játék elején megnyíló bázisunk, ami ugyan kissé ütött-kopott, de ha felfejlesztjük, akkor további extrákkal gyarapodhatunk. A rangerek toborzása mellett ugyanis érkezhetnek ide felbérelhető karakterek, de különféle alkatrészekkel is gazdagodhatunk, amikkel a már meglévő mordályokat és páncélokat erősíthetjük tovább, feltéve, ha van olyan emberünk, aki ért hozzájuk. Ezek minden más megszerzett javunkkal együtt a tárgylistánkba kerülnek, ami azonban inkább kaotikus, mintsem praktikus. Ugyan a különféle kategóriákra lehet szűrni, de például a tulajdonságokra, vagy sebzésre nem, ahogy az sem egyértelmű, melyik cuccokhoz érhető el újabb fejlesztés. Ez azért kellemetlen, mert az akár 40-60 órás végigjátszás alatt rengeteget fogunk piszmogni a feneketlen zsebeinkben, ami így hosszú percekig is eltarthat, megakasztva a játék érdemi részeit.
Amit még mindenképp ki kell emelnem, az a játékban végre helyet kapott kooperatív mód, amelyben egyszerre ketten kalandozhatunk Colorado hólepte területein. Természetesen a döntések ilyenkor is nagy szerephez jutnak, viszont az beállítható, hogy kié legyen a végső szó. Hatalmasat dob a hangulaton egy másik játékossal vállvetve harcolni a jobbnak hitt ügyek érdekében, szóval mindenképp érdemes kipróbálni.
Szerencsére nemcsak a tartalom van a helyén, hanem a megvalósítás is, bár utóbbiba azért becsúszott pár kisebb hiba. Maga a látványvilág kellően egyedire sikeredett, ellenben a néhol elnagyolt grafika nem indokolja azt a rengeteg akadást, ami megkeserítheti a játékos életét. Szintén ezért küzd a megannyi töltési idő, ami a kisebb területeknek hála elég sokszor csúszik be a képbe, és tovább is van ott a kelleténél. Ezeket és pár bugot leszámítva azonban minden kifogástalan, a hangulat a helyén, ebben pedig hatalmas szerepet játszanak a zenék és a hangok. Ahogy már korábban említettem, minden karakter egyedi szinkronnal rendelkezik, ami hatalmas plusz pont a készítőknek, látszik tehát, hogy a Microsoft pénze jó helyre került. A zenék szintén remekül sikerültek, külön kiemelném az utazások közben hallható rádióbetéteket, amelyek egymagukban remekül hozzák a posztapokaliptikus életérzést, ha létezik egyáltalán ilyen.
A Wasteland 3 tehát tipikusan az a folytatás, amiről már az előzetes információk alapján lehetett sejteni, hogy nem lesz rossz, de a végeredmény minden várakozásomat felülmúlta. Ugyan akad pár kisebb homokszem a jeges felvágottban, de még azokkal együtt is bőven „must have” kategória, főleg annak tudatában, hogy posztapokaliptikus szerepjátékokkal mostanság nincs tele az óvóhely padlása. Egyébként a mai felgyorsult és pénzorientált világban valahol elképesztő, hogy egy ilyen játék egyáltalán elkészülhet, ugyanis se lootbox, se mikrotranzakció nincs benne, csak rengeteg lehetőség, felfoghatatlan mennyiségű tartalom és szinte végtelen újrajátszhatóság. A Microsoft jóvoltából pedig akár töredékáron beszerezhető, hiszen már a megjelenés napján egyből bekerült a Game Pass szolgáltatásba. Brian Fargo és csapata tehát ismét megcsinálta és egy olyan gyöngyszemet tett le az asztalra, amely méltó emléket állít a régmúlt ikonikus szerepjátékai előtt, sőt bizonyos tekintetben még túl is szárnyalja azokat.
A Wasteland 3-at mi PC-n teszteltük, de emellett megjelent még PlayStation 4-re és Xbox One-ra is.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.