F1 2021 teszt

  • Írta: szlav
  • 2021. július 26.
Link másolása
A legutóbbi Forma-1-es szezonok a való életben sem úszták meg a megpróbáltatásokat, de a Codemasters csapata a virtuális aszfalton is fokozza a drámát. Az F1 2021 egy vadiúj sztorimóddal csábítja a motorsport rajongóit.

Mára megtanulhattuk, hogy csalódásra van ítélve az, aki komoly újdonságokat vár az évente érkező sportjátékoktól. Hiába szeretünk rugózni a minden évben futószalagon érkező, sokadjára eladott klónszoftvereken, érdemes emlékeznünk rá, hogy ezeket a játékokat a való élet szabályrendszerei is szűk keretek közé fogják. A felsorakoztatott játékmódok, az irányítás, na meg persze az audiovizuális tálalás természetesen kellő teret enged a fejlesztői kreativitásnak, de azzal ki kell egyeznünk, hogy focilabda minden évben hasonlóan fog gurulni, épp úgy, ahogy a Forma-1-es autók sem hagyják majd ott az aszfaltot, hogy helyette a salakpályán ralizzanak. Éppen ezért megsüvegelendő, hogy a Codemasters idén megtette azt a bizonyos extra lépést, és egy igazán jelentőségteljes újítással tette gazdagabbá a versenyszériája legfrissebb darabját: egy gondosan elkészített sztorimóddal.

Az F1 2021 természetesen megtartotta az eddig ismert játékmódjait is, a főmenüben azonban egyből szembe találhatjuk magunkat a Braking Point nevezetű újdonsággal. A nagyjából 5-6 órás kampány egy feltörekvő fiatal pilóta, Aiden Jackson történetét meséli el, aki a Formula-2-es ligát elhagyva igyekszik helytállni a világ leggyorsabb versenyzői közt. A Forma-1 világa azonban nem bánik kesztyűs kézzel a zöldfülűekkel. A korábbi szezonok nagyképű csodagyereke, Devon Butler hamar Jackson riválisává válik, ráadásul a csapaton belül is érik a dráma, hiszen a fiatal pilóta megütközik a veterán csapattársával, Casper Akkermannel is.

Kissé szkeptikusan álltam neki az F1 2021 sztorimódjához, az első egy-két óra után azonban be kellett látnom, hogy a Codemasters tényleg komolyan vette a dolgát. A Braking Point eseményeinek feszültsége már az első pillanatoktól kezdve kézzel fogható, és habár a pilóták csipkelődése eleinte jobban emlékeztetett néhány középiskolás drámájára, mintsem egy profi csapat mérsékelt rivalizálására, a történet végére érve mégis azon kaptam magam, hogy nyakig elmerültem Jackson és Ackerman párharcában. A színészek munkája és az őket támogató motion capture kifejezetten remek, az egyszerű körversenyekből álló játékmenet pedig mindig bedob valami érdekességet, legyen szó egy váratlan műszaki hibáról, egy szerencsétlen ütközésről vagy éppen egy extra célkitűzésről, amely egy rivális pilóta lehagyására biztat bennünket.

Kifejezetten tetszett, hogy a Braking Point nem a Forma-1 élmezőnyébe hajít bennünket. A történet elején néhány sereghajtó csapat közül kell választanunk egyet, így a 2020-as, majd a 2021-es szezont játszva Hamilton vagy Verstappen helyett a középmezőny pilótái jelentik a reális konkurenciát. Számos esetben fel sem juthatunk a dobogóra, és gyakran jelentős győzelemként kell elkönyvelnünk azt, ha egy nem várt szerencsétlen fordulat után sikerül pontszerző pozícióba felverekednünk magunkat. Habár a megfelelő nehézségi beállítások mellett így is bele kell adnunk apait-anyait, a fentiek egyben azt is jelentik, hogy a sztori egy többé-kevésbé fix forgatókönyv szerint alakul – biztos vagyok benne, hogy ez fájó pont lesz néhány játékos számára, de én bármikor feláldoznám az aranyserleget egy izgalmas történetért.

A Braking Point tehát számomra kifejezetten pozitív csalódást okozott. Amellett, hogy az új játékmód kiváló beszállópont lehet az újabb játékosoknak, néhány óra izgalmas szórakozást garantáltan biztosít a széria veteránjainak is. Nyilvánvaló, hogy nem ez a játékmód az F1 2021 valódi húzóereje, hiszen egyetlen végigjátszás után valószínűleg senki nem fog visszatérni rá, de mégis remélem, hogy a Codemasters új tradíciót kezd ezzel a történetközpontú élménnyel. Ha a Braking Point következő iterációiban nagyobb behatásunk lehetne a szezonvégi eredményekre, és talán itt is belekóstolhatnánk a csapatmenedzsmentbe, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy a sztorimód is az F1-széria maradandó alappillérévé válhatna.

Persze az is meglehet, hogy minden a helyén van így, hiszen aki a versenyzés minden aspektusát szeretné a kezében tartani, az úgyis a hagyományos Career Mode-ot választja. A széria favorit játékmódja természetesen idén sem hagy minket cserben, ráadásul nem csak pilótaként, de csapatmenedzserként is helytállhatunk, hála az idén is visszatérő My Teamnek. Igazán komoly, életbevágó újításokat egyébként nem kapott idén a karrier, leszámítva persze azt, hogy ezúttal ez a játékmód is támogatja a kétfős játékot interneten vagy osztott képernyőn. Csapattagokként vagy rivális gyártók versenyzőiként is téphetjük fej-fej mellett az aszfaltot, úgyhogy mindenképp ideje lesz leporolni a második kontrollert.

Érdemes megemlíteni, hogy néhány kényelmi újítást azért idén is becsempészett a karriermódba a Codemasters csapata. Ha szeretnénk kizárólag a versenyekre fókuszálni, akkor automatizálhatjuk a kutatást és a fejlesztést, ráadásul átugorhatjuk az időmérőt megelőző gyakorlóköröket is. Az így kihagyott fejlesztési pontok egy részét továbbra is megszerezhetjük, hála a számítógép szimulációinak, de természetesen akik minden téren maximalizálni szeretnék a teljesítményüket, azok továbbra is jobban járnak, ha önmaguk végzik az autók tesztvezetését. Világos, hogy a brit fejlesztőcsapat az elmúlt években mindent megtett azért, hogy a hétvégi sétapilóták és a keményvonalas szimulátorőrültek is megtalálhassák a számításukat a kormány mögött – a karriermód kényelmi opciói mellett erről tesz tanúbizonyságot a részletesen személyre szabható irányítás, a választható segédletek tárháza és az aprólékosan bekalibrálható nehézségi mérce is.

Miután magunk mögött hagytuk a Braking Pointot, és a hagyományos karriermód sem jelent már elég kihívást, akkor eljött az ideje, hogy kipróbáljuk magunkat az online versenypályákon is. Ezen a fronton nem sok újdonság érte az F1 2021-et – a Codies egy nagyszerű keretrendszert épített fel az elmúlt évek során, így láthatóan idén sem törekedtek arra, hogy megjavítsák azt, ami idáig is remekül működött. A baráti futamok és a rangsorolt mérkőzések már az első napról hibátlanul száguldanak, legalábbis én egy tucatnyi versenyt magam mögött tudva nem ütköztem semmiféle hálózati problémába. Természetesen az online játék valódi szeszélyei rendszerint inkább az esportligákban résztvevő, nálam jóval komolyabb játékosok keze alatt mutatkoznak meg, az eddig tapasztaltak alapján azonban az F1 2021 kompetitív oldala is ígéretesnek tűnik. 

Kissé talán közhelyesnek hangzik, de a F1 2021 nyújtja az eddigi legteljesebb élményt, amire egy Forma-1 rajongó vágyhat. Az újgenerációs konzolokon 4K és 60 fps vagy 1440p és 120 fps mellett vehetjük a kanyarokat, a látvány pedig ezúttal sem okoz csalódást. Igen, a valós időben renderelt karakteranimációkon lassan tényleg ideje lenne faragni egy kicsit, de a bokszutcából kigördülve úgyis egy pillanat alatt elfelejtjük a jármű körül tébláboló, figurák élettelen mozgását. Összességében az egész játék ontja magából a versenyhétvégék atmoszféráját – na de nem reklámokkal és műanyagmosolyokkal átitatott fesztiválhangulattal, hanem az utolsó lóerőért és a velejáró századmásodpercért küzdő versenyzők és műszerészek elegáns profizmusával.

A Codemasters idei Forma-1-es játéka tehát sok mindent piszkosul jól csinál, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a legújabb felvonás szépséghibák nélkül került volna a boltokba. Kifejezetten kiábrándító például, hogy jelenleg egyszerűen nem játszhatjuk végig a való élet 2021-es versenykalendáriumát, a játékból ugyanis hiányzik három kulcsfontosságú helyszín. Úgy tűnik, hogy a britek kifutottak az időből, hiszen Imola, Portimao és Jeddah körpályái csak későbbi (szerencsére ingyenes) DLC-k formájában érkeznek majd, egyelőre azonban azt sem tudni, hogy erre mikor kerül sor.

Az igazán cinikusok akár azt is állíthatnák, hogy a Codies ezzel próbálja lefedni a játék éves live service-ciklusát, de a stúdió ennél egy fokkal jövedelmezőbb forgatókönyv szerint dolgozik. Idén is visszatért ugyanis a fizetős Podium Pass, amely a manapság oly népszerű battle pass-rendszer honosított változatával csinál pénzt az izgalmasabb festésekből és ruhadarabokból. Egy viszonylag ártalmatlan, kizárólag kozmetikai extrákat kínáló bérletről van szó, amely semmi behatással nem lesz a teljesítményünkre, de kissé mégiscsak bűzlik a dolog, elvégre a britek egy teljes árú játékra aggatták rá ezt a rendszert. 

A legnagyobb fanatikusoknak ez nyilván teljes szentségtörést jelent, de én mindig is úgy éreztem, hogy elég három-négy évente rácsekkolni a Codemasters Forma-1-es szériájára – kivéve persze, ha az ember az online játékért veszi a legújabb verziót. Ezzel együtt mégis úgy gondolom, hogy az F1 2021 akkor is megérheti a befektetést, ha a polcon ott figyel a tavalyi felvonás, akár önmagában a sztorimódja miatt is. Ez pedig hatványozottan érvényes azokra a fotelpilótákra, akik Xbox Series X/S-en vagy PlayStation 5-ön tapossák a gázpedált, hiszen ez az első olyan epizód, amely már kompromisszumok nélkül célozta meg a kilencedik konzolgenerációt.

Az F1 2021 PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön jelent meg. Mi a játék PlayStation 5-ös verzióját teszteltük.

4.
4.
delphijos
#3: Nem beszélve a highlights-ról ahol jó ha 15 fps van , 3-ból 2x kifagy, ( és pl. a logók eltűnnek a kocsiról ). Ez a rész nagyon gáz.
3.
3.
davidferi
Csapnivaló a játék. Karrier módban összekeveri az időmérős időket. Gyorsabb kört mentem mint a csapattársam és ő kapta meg az én időmet én pedig az övét. Az autók olyan mintha a pálya fölött mennének. Az aszfalt grafikai minősége egy nagy rakás szar. Egybefüggő szürkeség. Guminyom egy kettő van az egész pályán úgy hogy high grafikai beállításokkal játszom de ultrán sincs különbség. Az AI erőssége annyira pályaspecifikus hogy ha állandó AI erősséggel mennék akkor egyik pályán szarrá vernék mindenkit másik pályán meg tök utolsó lennék így állandóan állítgatni kell. A pályákat a 2020-as játékból invertálták át semmi különbség. Az új pályákat teljes egészében kihagyták, a spanyol pálya is a 2020-as nincs benne a módosított 2021-es vonalvezetés.2021-ben hogy mernek ilyen szart kiadni? Ez kb 5 évvel ezelőtti szint. Nem ajánlom senkinek. Pénzkidobás!!!
2.
2.
logic5
Ez az alsó videó szánalmas :D
1.
1.
Caleon
Pontosan mi a lehúzás a podium passon, ha teljesen opcionális és vannak benne ingyenes tartalmak is?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...