Witchfire próbakör

Link másolása
A Painkiller egykori fejlesztőiből alakult The Astronauts csapata ismét megpróbálja felrázni a belsőnézetes lövöldék világát, azonban, aki a karóvetős kultjátékhoz hasonló pörgést vár, az ezúttal lehet, hogy csalódni fog.

Ez leginkább annak köszönhető, mert a korai hozzáférésben megjelent Witchfire egyáltalán nem egy tipikus csőlövölde, ahol az egyetlen feladatunk kimerül annyiban, hogy ép bőrrel eljussunk az adott pályaszakasz végére. Ugyan az akció itt is jelen van, viszont mindezt sokkal kimértebb és taktikusabb formában kapjuk meg, ami - főleg a játék kezdeti óráiban - nem kevés homlokráncolásra adhat okot, ellenben kellő mennyiségű idő elteltével kinyílnak a lehetőségeink és végre kezdetét veheti a valódi haláltánc. Az már csak üröm az örömben, hogy amint elérjük ezt a pontot szomorúan konstatálhatjuk, hogy az egyelőre elérhető két pálya piszkosul kevés, és ezen sajnos a nyitottabb megvalósítás, valamint a minimális véletlenszerűség sem tud érdemben változtatni.

Ez utóbbi, azaz a néminemű roguelite elemek kölcsönvétele az egyik olyan pont, amivel a fejlesztők igyekezték feldobni a folyamatos gyilokpornót. A központi hubból indított próbálkozásainknál ugyanis minden esetben változik kissé az éppen aktuálisan kipécézett pálya felépítése. Bár maga a helyszín ugyanaz marad, a rajta található ládák, események és szörnycsapatok véletlenszerűen oszlanak el, amit szerencsére nem vakon kell állandóan kitapasztalnunk, hiszen a térképet megnyitva már rögtön a féreglyukakból való kilépésünk után tisztában lehetünk velük. Csupán pár fix pont van, amiket sosem variál a rendszer, melyek közül az egyik a pályán található főellenfél helyzete, a másik pedig az utazásként szolgáló portálok, amiket használva be-, illetve kiteleportálhatunk a központi hub területére.

Ezek felkutatása kardinális pont, mivel a beérkezésünkön található csak rövid ideig marad nyitva, azaz, ha felfedezőútra indulnánk – amire az előrehaladásunk érdekében rá leszünk kényszerítve –, akkor bizony nem árt majd jó előre megtervezni, hogy merre is szeretnénk kijutni a pokoli édenkertekből. Természetesen ez halálunk esetén automatikusan megtörténik, ekkor azonban a féltve összegyűjtött Witchfire pontjaink, amikkel a karakterünket erősíthetjük, elvesznek, és csupán egyetlen lehetőségünk nyílik azok összeszedésre, a sírkövünk felkutatásával. Ha közben elbukunk, akkor azok is odavesznek, ami később igencsak fájdalmas lesz, mert a szintlépés összege rohamtempóban növekszik, az ellenfelek öléséért kapott adagok pedig nem igazán fogják átlépni az ezres határértéket, még a combosabb fajtájuk esetében sem.   

Pontosan ezek miatt rá leszünk kényszerítve, főleg a játék elején, hogy lassan és óvatosan haladjunk, hiszen, ha elpatkolunk, akkor könnyedén elveszíthetünk mindent. Szerencsére több lehetőségünk is nyílik majd arra, hogy erősítsük magunkat, melyek közül az egyik legfontosabb, az a karakterünk alaptulajdonságainak növelése lesz. Több kategóriában oszthatjuk el a nehezen összegyűjtött pontjainkat, ezáltal növelve életünket, staminánkat, varázserőnket, esetleg a Witchfire gyűlésének gyorsaságát. Minden egyes fejlesztés egy szintnek felel meg, ami azért fontos, mert így nyithatunk ki új extrákat a központi hubban, ahol például később kotyvaszthatunk magunknak gyógyitalokat a begyűjtött növényekből, vagy épp kikutathatunk fegyvereket és őrületes pusztításra képes varázsigéket.

Utóbbiakhoz egyébként nem kell majd további extra, amint megvan a szükséges szint máris kezdhetjük a műveletet, viszont arra érdemes felkészülni, hogy mindegyikhez idő kell, ami csak akkor telik, ha mi éppen a pályákon tartózkodunk. Ezen a téren rengeteg lehetőségünk lesz, hiszen gyengébb és erősebb varázslatok mellett számos közelre és távolra ható mordályt is szerezhetünk, amiket aztán a használatukkal tovább is fejleszthetünk. Itt szeretnék kitérni arra, hogy a gunplay elképesztően élvezetes, minden egyes fegyver forgatása élményszámba megy, legyen az shotgun, revolver, vagy éppen egy démoni íjpuska. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor a pályákon további erősítéseket is szerezhetünk magunknak a különféle események teljesítése után, amik ugyan kizárólag csak az adott próbálkozásra hatnak, viszont alapjaiban változtathatják meg az addigi játékstílusunkat.

Látszik tehát, hogy a játék számtalan mankót igyekszik nyújtani a kezdeti szenvedés legyűrése után, ettől függetlenül sosem szabad magunkat teljesen elbízni. Az ellenfelek konstans túlerőben lesznek, ráadásul a sima, kevés élettel rendelkező szerencsétleneket hamar leváltják a combosabb kiadásaik, sőt, az sem ritka, hogy az összecsapások közben további dögök is becsatlakoznak a buliba. Emiatt a szituációk felmérése különösen fontos lesz, amiben némi segítséget nyújt nekünk a minitérkép, ezáltal kerülve el a kellemetlen hátbatámadásokat, bár a mögénk beteleportáló egyénektől ez sem véd meg minket maradéktalanul. A lassú és kimért haladás tehát nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező és bizony a farmolás lehetősége sem elvetendő gondolat, főleg, ha az adott pálya főellenfelében gondolkozunk.

És itt az a pont, vagyis a tartalom, ahol igencsak érződik, hogy a Witchfire korai hozzáférésben jelent meg. Ugyan a fejlődési rendszer, valamint a kutatási fa már most is eléggé terebélyes, minden más igencsak foghíjas, és pár óra után kifullad az egész. Persze, később érkeznek majd további ellenfelek, fegyverek és pályák, de ezek megjelenése a ködbe vész, akárcsak a hivatalos start. A fejlesztők elmondása alapján jövőre szeretnének kilépni az early access okozta jótékony homályból, addig pedig tartalmi bővítésekkel és a játékmenet, valamint a megvalósítás tökéletesre csiszolásával igyekeznek kedvezni a bizalmat szavazó játékosoknak. Előbbit várjuk szeretettel, utóbbiak viszont már most rendben vannak, szóval akit nem riaszt el a kezdeti, kissé lomhább akciózás, az nyugodtan benevezhet egy kis boszorkányüldözésre, mert nagyon úgy néz ki, hogy a lengyel csapatnak ezúttal is sikerülni fog maradandót alkotnia.

A Witchfire egyelőre kizárólag korai hozzáférésben érhető el az Epic Games Store-on keresztül.

4.
4.
crytek
#3: Single-t bármilyen game-be lehet tenni csak hát ugye ahhoz kéne story meg minden más amit a crytek már láthatóan nem igen akar. Meglett nekik is a GTA 5jük azt sajnos ezt nyúzzák évekig...Titkon azért valahol remélem hogy az egyszer valaha elkészülő Crysis 4 marad a single vonalon...
3.
3.
almaspite
#2: Huntnak semmilyen formában nem tenne jót egy kapány. Nincs is benne értelme hogy legyen benne.
2.
2.
crytek
#1: Szerencsére single. Huntnak is jót tenne ha a Crytek képes lenne egy kampányt belerakni ,de nem képesek
1.
1.
markoci555
azt hittem valami hunt showdown copy, de ha single, akkor a leírtak alapján egész jónak tűnik, majd szóljanak, ha jönnek steamre és megy is a kívánságlistára (vagyis ha valami early aces, akkor csak a követést szoktam benyomni, mert elég sok játékot félbehagynak)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...