A negyvenegyedik millenium borzasztó sötétjében nincsen más, csak háború. Az Istencsászár fáradhatatlan harcosai, az Űrgárdisták félelmetes génorzókkal, vérszomjas orkokkal, kifürkészhetetlen Necron, Eldar vagy Tau frakciókkal akasztják össze a lánckardjaikat, miközben a hitetlen árulók rontása belülről is rohasztja az aranytrónon foszló szent hatalmas birodalmát. A mi jussunk azonban nem a gárdisták, inkvizítorok és legendás hadvezérek szent keresztesháborúja. Tertium halálra ítélt söpredékeként ugyan mi is a Császárt szolgáljuk, a papok azonban nem fognak tömjént és gyertyát gyújtani, ha otthagyjuk a fogunkat az öngyilkos bevetéseink során.
A legsötétebb sci-fi univerzumban is különösen fájdalmas élet jutott nekünk, pláne akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a káosz rontása nem bánt kesztyűs kézzel az elmúlt évben a Darktide játékosaival. Természetesen arra a gyalázatosan optimalizált, bugokkal teli és tátongó lyukaktól szenvedő PC-s kiadásról beszélek, amit a Fatshark brigádja szinte félkész állapotban hajított anno a publikum elé. A Darktide már a megjelenése napján is egy roppant szórakoztató és szörnyen ígéretes játék volt (mást nem is várnánk a Vermintide 2 alkotóitól!), de lássuk be: az elmúlt egy év gyakorlatilag egy hosszúra nyúlt bétaidőszak volt, ezen pedig kár lenne szépíteni.
Most azonban megérkezett az Xbox Series-konzolokra szánt kiadás is, vele pedig a 13-as sorszámú frissítés, ami minden számmisztikai babona ellenére is úgy rendbe szedte a játékot, hogy az még Cadia legszigorúbb komisszárjainak is könnyet csalhat a szemébe. Oké, kezeljük helyén a dolgot: a Darktide továbbra sem nőtt fel a fantasy univerzumban élő nagy elődjéhez, további finomítások pedig sok helyen elférnek még, de a játék most ért abba az állapotba, amikor már meleg szívvel ajánlhatjuk bárkinek, aki szereti a Left 4 Dead-szerű kooperatív hordalövöldéket és nem tántorul el a Warhammer 40.000 kínkeserves világától.
Ezúton pedig emelem a kalapomat azon PC-s játékosok előtt, akik a szörnyű optimalizáció és a harmatgyenge frissítési ciklus alatt is eddig kitartottak a Darktide mellett. Az igazán jó hír az, hogy most végre ők is learathatják a fáradalmaik gyümölcsét, hiszen a második launchként is felfogható gigapatch szinte teljesen átszabta az eddig ismert játékot. Alapos reworköt kaptak a fegyverek, érkeztek új pályák, átvezetők és a végre élesedett cross-play is, de ami a legfontosabb: mind a négy kaszt masszív átalakításon esett át.
A karakterosztályok ugyanis kaptak egy-egy jókora képességfát, ami legalább három, de jellemzően annál is több jól elkülöníthető build-opciót ad a játékosok kezébe. Csak, hogy néhány példát említsünk: a szintlépések után kapott pontokat jól átgondoltan elosztva a hatalmas Ogrynok végre specializálódhatnak a halálos tűzerejű nehézgépfegyverekre, a tankoláshoz elengedhetetlen pajzsokra vagy a véres közelharcra is. A Zealot hasonlóképp elindulhat a közelharc, a csapatbuffolás vagy a magányos farkasok útján, de természetesen a Veteran és a Psyker is megkapja a játékélményt alapjaiban befolyásoló, de minden esetben hasznos aktív- és passzív képességeket.
Korai még ítéletet mondani ezek balanszolása felett (az Psyker Assail képességére például biztosan lecsap majd a nerfkalapács), azt azonban leszögezhetjük, hogy a számos fejlesztési útvonalat megnyitó specializációk a leggyakorlottabb játékosok számára is felpezsdítik a hordák kaszabolását. Az pedig egyáltalán nem baj, ha a veteránoknak van okuk a visszatérésre vagy új karakterek készítésére, hiszen mi lenne a rengeteg új játékossal az ő iránymutatásuk nélkül? Mivel a Darktide az Xbox Series X/S-en exkluzív konzolos release mellett az Xbox Game Pass könyvtárába is bekerült, rengeteg kopasz szabadult egyszerre a Mourningstar fedélzetére. Ó, és micsoda élményben lehet most nekik részük!
A játék végre éppen olyan, mint amilyennek egy évvel ezelőtt lennie kellett volna, a jó hír pedig az, hogy a konzolos port még úgy is egész tisztességesen muzsikál, hogy egy köztudottan CPU-intenzív, a korábbi buildjein a milliós konfigokat is sírba küldő címről beszélünk. Ez a játék ugyanis a tökéletes mintapéldája annak, hogy a parádés művészi megvalósítás a legtöbb esetben sokkal fontosabb, mint a nyers grafikai lóerő. A Darktide alacsony felbontáson, pocsék élsimítással, itt-ott megingadozva röcög még Series X-en is (a részletekért ajánljuk a Digital Foundry videóját), a látvány azonban mindezek mellett is egyenesen lehengerlő.
Mert talán egyetlen játék sem adta még át úgy a Warhammer 40.000-univerzum csupán “grimdark” néven emlegetett stílusát, mint ahogy azt most a Darktide teszi. A hatalmas kaptárváros szörnyű és sötét gyártelepei, bűzlő csatornarendszerei, árnyékba borult gótikus katedrálisai minden négyzetméterükben ontják magukból azt a teljes reményvesztettséget, amely ellen csakis tűzzel, ólommal és szüntelen fohászkodással harcolhatnak a Császár fanatikus hívei. Ha pedig mindezt megfejeljük még Jesper Kyd templomi orgonazenébe oltott EDM őrületével, ami a Darktide lehengerlő soundtrackje, akkor egyből el is felejthetjük minden panaszunkat a nyers grafikával kapcsolatban. Igen, tükörsima élekkel a 4K felbontással egész biztosan otthagynánk az állunkat (PC-n ugyebár ez a megfelelő konfiggal adott lehet), de a látvány - főleg mozgás közben - így is nagyszerű, hála a részletgazdag művészi megvalósításnak és a pazarul festő fény-árnyék játéknak.
Sirdani PC-s beszámolója:
A Darktide a tavalyi hivatalos megjelenésekor olyan technológiai és optimalizációs problémákkal rendelkezett, melyek gyakorlatilag a játszhatatlan kategória szélére sorolták az alkotást, alig akadt olyan high-end PC, ami képes lett volna végig folyékony játékélményt biztosítani. Az elmúlt közel egy év során viszont a helyzet szerencsére nagyon sokat javult. Ugyan a játék gépigénye még jelenleg is párját ritkítóan magas, de azért pár kompromisszummal a középkategóriás gépeken is élvezhető teljesítményt lehet kicsikarni.
Egy RTX 2060-nal a DLSS-t teljesítmény üzemmódba kapcsolva 1440p-ben például könnyen elérhető a 100fps is, a problémák csak akkor rúgják ránk a gépház oldalát, amikor megjelennek a 40-50 fős hordák, melyeknél a másodpercenkénti képkockák száma akár a harmadára is csökkenhet. Ha viszont rászánjuk az időt, akkor találhatunk olyan beállításokat, amikkel ez az ingadozás jelentősen mérsékelhető.
A sugárkövetésről például RTX 3070 alatt érdemes kapásból lemondani, a DLSS (vagy a FidelityFX) bekapcsolása pedig szinte kötelező. Ha kapásból mindent a legalacsonyabb értékre állítunk, akkor nagyjából folyékony lesz az élmény, viszont az álleejtő látványvilágnak is sajnos búcsút mondhatunk. A csutkára húzott minimumból pár beállítás feljebb tornázható minimális teljesítménycsökkenéssel. Az Ambient Occlusion kikapcsolása helyett a Low az arany középút, a Volumetric Fogot és a Screen Space Reflections-t Mediumra, míg a Light Quality-t nyugodtan felcsavarhatjuk High-ra, így alig 2-3fps-t veszítünk csak velük, a grafika viszont már teljesen elfogadhatóvá válik.
A Steam, Microsoft Store és Xbox Series-konzolok közt is kifogástalanul működő cross-playnek köszönhetően végre bármely platformon magunkkal vihetjük a barátainkat, ez pedig nem hátrány egy kooperatív játék esetében. Mert habár egyedül, az egészen kompetens botokkal is szórakoztató tud lenni a Darktide, az igazi móka akkor kezdődik, ha egy jól összeszokott csapattal, a barátaink erősségeire támaszkodva és egymás gyengeségeit kiegészítve szállunk szembe a sötétség hordáival. Ahogy korábban említettem, a távoli jövőben játszódó FPS még sem a tartalmát, sem pedig a kifinomultságát tekintve nem ért fel egészen a Vermintide 2-höz, azonban nagyon jó úton halad afelé, hogy a kooperatív hordalövöldék új királyává váljon.
Érdemes tehát fohászkodjuk a Fatshark csapatához, hogy a szokásaikkal ellentétben alaposan pörgessék fel a live service-támogatást - aki ismeri a stúdió munkásságát, az tudhatja, hogy egy-egy hosszabb rádiószünet alatt néha képesek nagyon ellustulni a svédek. Habár én jobban értékelném, ha a küldetések struktúrája a Vermintide-hoz hasonló koherens kampányokat követné, valójában csak néhány új pálya, egy-két alternatív játékmód, egy mélyebb craftingrendszer és esetleg egy-két új játszható kaszt kellene ahhoz, hogy legalább fél évtizedig a Darktide lehessen a zsáner alfája és ómegája. Oké, ez talán mégsem olyan apró kérés, de többéves távlatban egyáltalán nem tűnik lehetetlennek.
A vereség beismerése egyet jelentene a Császár káromlásával, ezt pedig a Warhammer 40.000: Darktide sem engedhette volna meg magának. Szerencsére a konzolos megjelenés és a játék rendszereit átszabó, második launchnak is felfogható frissítés csodákat tett a Fatshark tavalyi alkotásával. Ha eddig a gyötrelmes rajt miatt hagytátok ki a játékot, akkor most érdemes újra bevetésre indulnotok a Birodalom nevében, az újoncoknak pedig egyszerűen csak jó szórakozást kívánok ehhez a látványos, izgalmas, jól összerakott játékhoz. És ne feledjétek: a Császár védelmez, de sosem árt, ha kéznél van a lánckard is!
A Warhammer 40.000: Darktide PC-n és Xbox Series X/S-en jelent meg. Mi Xbox Series X-en és PC-n teszteltük a játékot.
Kapcsolódó cikkek
Akik természetesen szartak az emberre és nem élesztettek fel... ezért az ilyet inkább ismerősőkkel érdemes csapatni
Pedig annyiféle ellenség lehetne, orkok, génorzók, alvilági bandák, 4 féle káoszdémon, helyette generic nurgle zombik...
Majd azért végigmegyek rajta ,de nem fogom elkapkodni
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.