Ennek több oka is van, melyek közül az egyik legszembetűnőbb az maga a pályatervezés, a helyszínek kialakítása ugyanis egyenesen alkalmatlan arra, hogy szélsebes iramban keresztülrohanjunk rajtuk. A fejlesztők jóvoltából szinte méterenként kapunk az arcunkba valamilyen kiszögellést, idegesítő akadályt, vagy épp egy ellenfelet, amik folyton-folyvást megakasztanak minket. Ha sikerélményre vágyunk, akkor bizony memorizálnunk kell, de egyrészt ahogy fentebb már írtam, ezekből rengeteg van, másrészt pedig maguk a pályák sem kicsik, ráadásul megannyi elágazással vannak megspékelve, ezáltal növelve meg az újrajátszhatósági faktort, valamint a frusztrációnkat. A mesterséges időhúzás egyébként a főgonosz harcoknál érhető a leginkább tetten, mivel ezek a szerencsétlenek egytől-egyig csigalassúsággal mozognak, ha pedig belehibázunk, akkor ismét várhatjuk végig a sokszor 15-20 másodperces szegmenseket egyetlen bevitt sebzésért cserébe.
Ezeken a kellemetlenségeken segítenének valamicskét a pályákon megszerezhető extra képességek, amiket egy 3D-s környezetbe oltott lasszózással tehetünk magunkévá. Ha megszereztük őket, akkor egy körmenüből kiválasztva lőhetjük el a kívánt trükköt, de szakaszonként csak egyetlen egyszer, azaz valódi előnyt nem igazán tudunk belőlük szerezni. Pedig a megkaparintható hét Emerald Power között akad egy-kettő egész hasznos, mint például a magunkat megsokszorozó sebzésnövelés, az időlassítás, a láthatatlan platformok felfedése, vagy épp a vizeken való közlekedés. Ezeket használva sokszor korábban elérhetetlen helyekre is eljuthatunk a pályákon, feltéve persze, hogy amikor odakerülünk a cél közelébe, még nem használtuk el feleslegesen a kiszemelt képességet.
Nem ez azonban az egyetlen trükk a tarsolyunkban, ugyanis Sonic mellett akár Tails, Knuckles, Amy Rose és egy titkos szereplő felett is átvehetjük az irányítást, akik mindegyike rendelkezik valamilyen extrával, amit kihasználhatunk a száguldozásaink közepette. Mondanom sem kell, hogy a farokpörgetés által repülni tudó Tails az, akivel a legkönnyebb érvényesülni a labirintusszerű pályákon, hiszen bárhová játszi könnyedséggel el tud jutni, miközben a többiek csak lemaradva vergődnek valahol. Ez utóbbi annyira igaz, hogy a beépített kooperatív módnak hála valóban le tudjuk hagyni a társainkat, akik aztán egy gombnyomás után csatlakozhatnak ismét hozzánk. Ez, vagyis a négyfős játék lenne a Sonic Superstars legnagyobb durranása, hiszen ezáltal akár három barátunkkal együtt is végigjátszhatjuk a sztorimódot, sajnos azonban erre kizárólag offline, helyileg van lehetőségünk, online egyáltalán nem.
Ezt a döntést azért sem értem, mert amúgy a Sonic Superstars-ban kapunk többjátékos opciókat, az egyik ilyen a Time Attack végeztével megkapott ranglista, ahol az időeredményeinket mérhetjük össze másokkal, a másik pedig a 8 fős Battle mód, ahol különféle minijátékokban vehetünk részt. Utóbbi sajnos egyáltalán nem olyan izgalmas, mint az elsőre hangzik, általában versenyezni, gyűjtögetni, vagy túlélni kell, és aki három egymást követő esemény után a legtöbb pontot gyűjtötte, az győz. A helyezésünk függvényében egyébként növekszik a rangunk, illetve kapunk pénzt is, amit a helyi boltban költhetünk el mindenféle skinekre. Ezek ára igencsak borsos, szóval a maximalisták jobban teszik, ha felkészülnek a végeláthatatlan farmfesztiválra. Persze, a különféle kiegészítők megszerzésével el lehet lenni ideig-óráig, de akkor sem fogom megérteni, hogy a beépített négy fős kooperatív lehetőség miért nem kapott online támogatást is, főleg annak fényében, hogy a jelenlegi többjátékos felhozatal mennyire szegényes.
Amibe viszont nem igazán lehet belekötni, az a Sonic Superstars látványvilága, remekül hozza vissza a klasszikus címek hangulatát. Mindezt a színorgiát pedig megtámogatták egy teljesen korrekt 3D-s környezettel, aminek hála szinte életre kel a kék süni és kompániája. Néhol azért akadnak kisebb grafikai bugok és egyes ellenfelek dizájnja is túl puritán lett, ezektől függetlenül azonban kifejezetten kellemes az összkép és jó ránézni a különféle helyszínekre. Mindezt remekül támogatják meg a rajzfilmes átvezetők, amik akár egy teljes estés mesének is elmennének, feltéve, hogy süketek vagyunk és nem vesszük észre a hangszekció hiányosságait. Utóbbi ugyanis közel sincs annyira egyben, mint a külcsín, példának okáért nincs szinkron, a környezeti hangok röhejesek, a pályák alatt felcsendülő dallamok pedig inkább idegesítőek, mintsem emlékezetesek, bár ezeket legalább ki lehet kapcsolni.
Ez az egyszer fent, egyszer lent érzés pedig az egész játékon végigvonul, hiszen hiába vannak benne jó ötletek, ha minden egyes pozitívumra jut valami orbitális hülyeség. A legrosszabb az egészben viszont kétségkívül a négy fős kooperatív mód online lehetőségének teljes mellőzése, ami szerintem a Sonic Superstars legrosszabb tervezői döntése. Ehelyett kaptunk egy szimpla ranglistát, na meg persze egy nagyon lapos Battle módot, amikbe beleunva nem marad más lehetőségünk, csak a sztori pályáinak újbóli végigjátszása. Ezt még leírva is piszkosul kevésnek érzem, nemhogy játszva, főleg 60 euróért cserébe. Talán később, egy komolyabb leárazás után érdemelhet egy esélyt a kék sündisznó, de ebben az esetben is közelítsünk felé fenntartásokkal, mert hiába mutatós szegénykém, ha a csábos mosoly mögött egy „Ugly Sonic” bújik meg.
A Sonic Superstars október 17-én jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, Nintendo Switch-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.