A kalandjáték (point-and-click) műfaj manapság nagyon háttérbe szorult a rengeteg FPS, RTS között, pedig nem is olyan régen még temérdek hasonló játék jelent meg a piacon. Ezekben általában mindig megtalálhattuk a humort, a kalandot, a hangulatot és azt a bizonyos játékélményt is egybegyúrva. De manapság már örülhetünk, ha félévente, évente jelenik meg egy-egy darab. Az öregebbek még könnyes szemmel emlékezhetnek a Monkey Islandokra, a Maniac Mansonre, annak második részére a Day of The Tentaclere, Sam & Maxre, Indiana Jones és Zak McKracken epizódokra… na és természetesen a Broken Sword sem maradhat le a listáról.
Be kell valljam, hogy hozzám a Broken Sword 1-2 és a DoTT áll a legközelebb erről a listáról. Anno 1996-ban, amikor először feltelepítettem az első részt (The Shadow of the Templars) egyből magával ragadott. A főszereplő, George Stobbart szarkasztikus humora; a hozzácsapódott fotós, Nico Collard karaktere; az akkor még rajzolt (!) képi világ, a hatalmas összeesküvés-elméletet, történelmi és mitologikus elemeket magába foglaló, nagyon jól megírt történet és az egyszerű irányítás mind-mind a sorozat védjegyévé váltak.
Azóta eltelt 10 év és megjelent a sorozat negyedik része, mely (a harmadik után újra) 3D-ben pompázik. Sokat fejlődött a karakterek és a környezet megjelenítése, bár nekem úgy tűnt, mintha a textúrák kicsit homályosak lettek volna. Természetesen az Angel of Death grafikája nem kelhet birokra a legújabb FPS-ek csodagrafikájával, de azért nagyon jól néz ki így is a játék. De ugye egy kalandjátékban nem a grafika az elsődleges.
A történet George ügyvédi irodájában kezdődik, ahol egy nő ront be hozzánk, hogy mentsük meg. Miután ez sikerült elmondja, hogy egy tekercs van nála, ami egy ókori kincs hollétét mutatja meg. Ennek a tekercsnek a megfejtésében kellene segítenünk a hölgyeménynek. Természetesen megfelelő mennyiségű zöldhasú felajánlása után el is fogadjuk az ajánlatot. A bonyodalmak pedig jönnek, míg végül egy jó kis összeesküvés kellős közepébe csöppenünk, ahol sok régi ismerős, köztük Nico is visszatér. Járni fogunk Isztambulban, Rómában, Vatikánban, Phoenixben, stb. Láthatjuk, hogy ismét rendesen körbejárjuk a földgolyót, megismerkedünk majd sok érdekes emberrel. A történet szerintem nagyon jóra sikeredett, megfelelően fordulatos és érdekfeszítő ahhoz, hogy késztetésünk legyen, hogy folytassuk és végigkísérjük George kalandjait a végletekig.
A játék alapja mit sem változott: Végtelen tárhellyel rendelkező zsebünkbe gyűjtögetjük a tárgyakat, melyeket kombinálva a megfelelő helyen továbbgörgethetjük a történetet. A beszélgetés sem maradt el, sok vicces dialógus részesei lehetünk. Tologatni kell majd tárgyakat, kombinálni kell dolgokat, sokat kell mászkálni... Kaptunk viszont egy új minijátékot, a hekkerkedést: a PDA-nk segítségével bizonyos helyeken kis logika játék segítségével be kell jutnunk másik számítógépekbe, hogy az ottani adatokkal megoldhassuk az elénk került feladatot. A sokfajta puzzle feladat okozhat gondot a kalandjátéktól elszokottaknak (mint például nekem is). Néhol a játék során nagy nehézségek árán, hosszú órák elteltével jöttem csak rá a megoldás kulcsára, mivel a játék nem mindig elég segítőkész a továbbhaladás megtalálásban. (De sebaj, az elakadt játékosoknak a gamekapocs segít majd, mivel Colt és szerény személyem írt a játékhoz végigjátszást, mely nemsoká kikerül az oldalra. Addig is kitartás!)
Ahhoz, hogy semmi irányításbeli gondunk ne legyen, visszakaptuk az egérrel való irányítás lehetőséget, de megmaradt (ha valakinek az jobban fekszik) a nyilakkal való direkt irányítás lehetősége is. Az irányításnál voltak kisebb gondjaim, néhol George nem azt szerette volna tenni, amit én, de végül rá lehetett venni a dolgokra, szóval semmi komolyabb bug nem adódott játszás közben.
A játékban található dallamok mind jól illeszkednek az adott területhez, az adott hangulathoz, az adott eseményhez. Nem üt el egyik sem, beleilleszkedik a környezetbe. És amikor felhangzik az a jól ismert dallam, amikor helyesen oldottunk meg egy feladatot… az érzés leírhatatlan. A karakterek hangjai is megfelelőek, hasonló hangokat képzeltem volna el én is a karakterekhez (akinek tájszólásban kell beszélnie, az úgy is beszél, stb.) Lehet, hogy csak számomra volt újdonság, de a figurák szája is megfelelően pontosan mozgott a szövegre, jó volt látni, hogy nem csak úgy idétlenül mozognak.
Negatívumnak talán csak azt a pár értelmetlen feladatot tudnám felróni, mellyel utunk során találkozunk. Ilyen például, amikor a hotel egyik szobájába bezártak valakit, de az ajtó kóddal nyílik. Itt én sokáig elidőztem, mire rájöttem, hogy egy papírt és egy tollat kell becsúsztatni az ajtó alatt, hogy a bent lévő delikvens felírja a kódot. Azt már nem értem, hogy miért nem kiabálhatta ki nekem a kódot, de ez már csak mellékes. A másik fájó pont számomra, amikor azért akad el az ember, mert valami apró dolgot nem vett észre, ami a továbbjutáshoz kell. Ilyenkor jellemzően a „Most mi van?" kérdés ötlött fel bennem, de később (általában véletlenül) észrevettem a megbújó megoldást. De ugye ezek nem igazán jelentős hibák, csak kisebb jellegtelenek, melyek nem változtatják meg alapjában a játékélményét, csak néha rossz szájízzel pihenteti a játékot a felhasználó.
Summa summarum, a Broken Sword sorozat negyedik része szerintem nagyon jóra sikeredett, jó véleményem van az Angel of Death-ről. Örülök, hogy újabb kalandot élhettem át George Stobbart-tal, 2 b-vel és 2 t-vel :).
Azóta eltelt 10 év és megjelent a sorozat negyedik része, mely (a harmadik után újra) 3D-ben pompázik. Sokat fejlődött a karakterek és a környezet megjelenítése, bár nekem úgy tűnt, mintha a textúrák kicsit homályosak lettek volna. Természetesen az Angel of Death grafikája nem kelhet birokra a legújabb FPS-ek csodagrafikájával, de azért nagyon jól néz ki így is a játék. De ugye egy kalandjátékban nem a grafika az elsődleges.
A történet George ügyvédi irodájában kezdődik, ahol egy nő ront be hozzánk, hogy mentsük meg. Miután ez sikerült elmondja, hogy egy tekercs van nála, ami egy ókori kincs hollétét mutatja meg. Ennek a tekercsnek a megfejtésében kellene segítenünk a hölgyeménynek. Természetesen megfelelő mennyiségű zöldhasú felajánlása után el is fogadjuk az ajánlatot. A bonyodalmak pedig jönnek, míg végül egy jó kis összeesküvés kellős közepébe csöppenünk, ahol sok régi ismerős, köztük Nico is visszatér. Járni fogunk Isztambulban, Rómában, Vatikánban, Phoenixben, stb. Láthatjuk, hogy ismét rendesen körbejárjuk a földgolyót, megismerkedünk majd sok érdekes emberrel. A történet szerintem nagyon jóra sikeredett, megfelelően fordulatos és érdekfeszítő ahhoz, hogy késztetésünk legyen, hogy folytassuk és végigkísérjük George kalandjait a végletekig.
A játék alapja mit sem változott: Végtelen tárhellyel rendelkező zsebünkbe gyűjtögetjük a tárgyakat, melyeket kombinálva a megfelelő helyen továbbgörgethetjük a történetet. A beszélgetés sem maradt el, sok vicces dialógus részesei lehetünk. Tologatni kell majd tárgyakat, kombinálni kell dolgokat, sokat kell mászkálni... Kaptunk viszont egy új minijátékot, a hekkerkedést: a PDA-nk segítségével bizonyos helyeken kis logika játék segítségével be kell jutnunk másik számítógépekbe, hogy az ottani adatokkal megoldhassuk az elénk került feladatot. A sokfajta puzzle feladat okozhat gondot a kalandjátéktól elszokottaknak (mint például nekem is). Néhol a játék során nagy nehézségek árán, hosszú órák elteltével jöttem csak rá a megoldás kulcsára, mivel a játék nem mindig elég segítőkész a továbbhaladás megtalálásban. (De sebaj, az elakadt játékosoknak a gamekapocs segít majd, mivel Colt és szerény személyem írt a játékhoz végigjátszást, mely nemsoká kikerül az oldalra. Addig is kitartás!)
Ahhoz, hogy semmi irányításbeli gondunk ne legyen, visszakaptuk az egérrel való irányítás lehetőséget, de megmaradt (ha valakinek az jobban fekszik) a nyilakkal való direkt irányítás lehetősége is. Az irányításnál voltak kisebb gondjaim, néhol George nem azt szerette volna tenni, amit én, de végül rá lehetett venni a dolgokra, szóval semmi komolyabb bug nem adódott játszás közben.
A játékban található dallamok mind jól illeszkednek az adott területhez, az adott hangulathoz, az adott eseményhez. Nem üt el egyik sem, beleilleszkedik a környezetbe. És amikor felhangzik az a jól ismert dallam, amikor helyesen oldottunk meg egy feladatot… az érzés leírhatatlan. A karakterek hangjai is megfelelőek, hasonló hangokat képzeltem volna el én is a karakterekhez (akinek tájszólásban kell beszélnie, az úgy is beszél, stb.) Lehet, hogy csak számomra volt újdonság, de a figurák szája is megfelelően pontosan mozgott a szövegre, jó volt látni, hogy nem csak úgy idétlenül mozognak.
Negatívumnak talán csak azt a pár értelmetlen feladatot tudnám felróni, mellyel utunk során találkozunk. Ilyen például, amikor a hotel egyik szobájába bezártak valakit, de az ajtó kóddal nyílik. Itt én sokáig elidőztem, mire rájöttem, hogy egy papírt és egy tollat kell becsúsztatni az ajtó alatt, hogy a bent lévő delikvens felírja a kódot. Azt már nem értem, hogy miért nem kiabálhatta ki nekem a kódot, de ez már csak mellékes. A másik fájó pont számomra, amikor azért akad el az ember, mert valami apró dolgot nem vett észre, ami a továbbjutáshoz kell. Ilyenkor jellemzően a „Most mi van?" kérdés ötlött fel bennem, de később (általában véletlenül) észrevettem a megbújó megoldást. De ugye ezek nem igazán jelentős hibák, csak kisebb jellegtelenek, melyek nem változtatják meg alapjában a játékélményét, csak néha rossz szájízzel pihenteti a játékot a felhasználó.
Summa summarum, a Broken Sword sorozat negyedik része szerintem nagyon jóra sikeredett, jó véleményem van az Angel of Death-ről. Örülök, hogy újabb kalandot élhettem át George Stobbart-tal, 2 b-vel és 2 t-vel :).
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.