Lara Croft and the Guardian of Light bejelentés

  • Írta: fojesz
  • 2010. március 4.
  • Bejelentés
Link másolása
Folytatódnak Lara Croft kalandjai, ám ezúttal a fejlesztők valami egészen újat ígérnek - ennek köszönhető az is, hogy a címben nincs ott a Tomb Raider.
Folytatódnak Lara Croft kalandjai, ám ezúttal a fejlesztők valami egészen újat ígérnek - ennek köszönhető az is, hogy a címben nincs ott a Tomb Raider.

1996-os bemutatkozása óta Lara Croft csak a Tomb Raider-játékokban szerepelt, a mostanihoz hasonló eset még sosem fordult elő, így jogosan gondolhatjuk azt, hogy ezúttal nem igazi Tomb Raider-folytatásról van szó. "Ezúttal valami egészen újat és teljesen mást csináltunk, mint amire a rajongók számítanak" - mondta a fejlesztő Crystal Dinamics fejese, egyúttal bejelentette: az új játék csak digitális úton szerezhető majd be. A Lara Croft and the Guardian of Lightot jövő héten zárt ajtók mögött mutatják majd be a sajtónak a GDC berkein belül - kíváncsiak vagyunk, mit fogunk kapni!

24.
24.
meridarider
igen olvastam a könyveket azokat szeretem de most nem arról volt szó meg nem is a filmekről hanem a HP játékokrol
23.
23.
Mortician
#23: Olvastad már a könyveket is (főleg a negyedik kötettől felfelé) vagy csak a játékokat láttad? Nem egy színvonal a kettő... :)
22.
22.
meridarider
nemtudom 20 évesen már talán sikerült befejenzem 1-2őt de itt nem ez e lényeg hanem a játéktörténelem egyik nagy nevét együtt emlegetted azzal amivel nem kellett volna... én nem vitatkozni vagy téged ....ogatni akarlak csak ez nem HP szinvonal ha érted mit akarok mondani
21.
21.
Killerbee
2 "tomb raidert" fejlesztenek. Lesz ez a lara croftos vmi meg egy "rendes" tomb raider is - amit horrorként emlegetnek -
20.
20.
klemid
#17: Köszönöm ezt kihagyom...
19.
19.
bledzer
ha az igaz ami a zoenn által linkelt képeken van.. nemistudom... akkor már jobb lenne szerintem Lara Croft ot befogni egy God of War féle hentelésre
18.
18.
adriano28
omg tudjátok mit vettem ma meg?

a tomb raider underworld et:D
15.
15.
bledzer
Állítólag elmegy survival horror fele a játék, bár ez csak pletyka.
14.
14.
SLi
Valószínűleg ez nem AAA-s cím lesz ha csak elektronikusan lesz elérhető, főleg úgy h még sok DLC-t is kiadnak dobozosan.
13.
13.
dzsiádzsó
#12:

Szerintem próbáld meg kontextusba helyezni a dolgokat, nézd a kommentem elején van egy szám, válasz tudod, ha meg nem érted mire és miért írtam akkor jobb ha nem írogatsz csak szimplán kijárod a 8 általánost, hátha...
12.
12.
meridarider
#10: ehhez a kommenthez meg annyit hogy azért Lara Croftot nem hoznám egy szintre a szánalmas ovodásoknakgyártott HP játékokkal

de ha te nem látsz különbséget fogd meg a konzolodat és hajitsd ki az első kukába(akármi is legyen az)
11.
11.
meridarider
nemtudom ha valakinek nem tetszik ne játtszon vele erre ennyit tudok mondani...

én az eddig megjelent összes TR t végigtoltam még a gold editionokat is:)azok voltak az igazán nagy szivatások:) imádtam a Tomb Raidert ugy ahogy volt egyedül az AOD volt elég gagyi a többire nem lehet panaszom életem legjobb játékai voltak

sajnálom a stílusváltást de remélem jó sül ki a dologból;)

10.
10.
dzsiádzsó
#9: Ja már csak Harry Potter hiányzik belőle :D
9.
9.
Oliver S96
Lara Croft és a Fény Őre... nem is hangzik rosszul
8.
8.
dzsiádzsó
#6:

Hát de ez erről szól :D, rendben hogyuncsi Lara de mit szeretnél ? Tara Croftot, aki szőke :D? Ha meg egy teljesen új kalandjátékot akkor Uncharted, de hát most nagyon nem tudnak belenyúlni ebbe, Lara fix, az alapstory fix, másik játékra vágysz biztosan fejlesztenek majd, de ennek egyszerűen nincs nagyobb mozgástere szerintem, de értelek azért :)
7.
7.
Razielhu
lehet csak "édes emlékeknek" tűntek, de nekem 1-5ig nagyon bejöttek, akármennyire is story nélkül voltak :D

ami még tetszett az az Anniversary, a Legend és... hát ez az Underworld már nem annyira, de még tűrhető volt.

Régebben volt róla hír, h teljesen más stílus lesz mint eddig volt, de azért remélem nem fogják elrontani :S
5.
5.
dzsiádzsó
#4:

Pont arról szól a dolog hogy váltani akarnak, próbáld kicsit értelmezni, vagy értelmesebben reagálni.



Nekem az utolsó Larával nem volt gondom, az első meg remake-je is elment, de köztes felejtős.
3.
3.
klemid
Jaja! Egyedül attól félek, hogy ien "mini" játék lesz.
2.
2.
fojesz
ahhoz hasonlóan, de valószínűleg más platformokon. egyelőre még nem tudni, mire jelenik meg, de valszeg pc-re, ps3-ra és x360-ra.
1.
1.
klemid
"az új játék csak digitális úton szerezhető majd be" PSP Go?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...