HWSW: Végre csoportosulhatunk a Facebookon

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 8.
  • Bejelentés
Link másolása
Magyar idő szerint tegnapelőtt este a Facebook Palo Altó-i központjában végre bemutatta, hogy min dolgoztak fejlesztői az elmúlt hónapokban. A fejlesztéseknek ez csak az első fázisa, de már a mostani sorozat is jelentős változásokat eredményezhet a közösségi oldalon való kommunikációban.

A tegnapelőtti bejelentés legérdekesebb része, a régóta várt csoportkommunikáció lehetőségének eljövetele. A valóságban sosem az összes ismerősünkkel kommunikálunk akkor sem, ha nyilvánosság előtt vagyunk, hanem a mondanivalónk jellege szerint megválogatjuk, hogy kiket terhelünk a magánéletünkkel, kiknek küldünk vicces videókat, kiknek szánunk a munkánkkal kapcsolatos információkat. A Facebook ezzel szemben egységesen kezelte az embereket, s válogatás nélkül kellett elszenvedni a munkahelyi partnerkapcsolatból összeszedett ismerősök minden fura dolgát, vagy éppen vissza kellett fognunk magunkat a hétvégi bulival kapcsolatos megemlékezés során, mert tudtuk, hogy a család vagy a főnök is olvashatja.

Bizonyára sokakat idegesít, hogy valaki azt is megosztja, ha pislogott egyet, de az sem érdekel senkit, hogy ki milyen drága bort nyitott ki éppen. A Facebook Groups pontosan ezt a problémát oldja meg, s lehetőséget ad a több mint 500 millió embernek, hogy kifinomultabban kommunikáljon a rendszeren belül. Amíg a Facebook egy szűkebb réteg játékszere volt, addig ez a felosztás nem volt egy valós igény, de mostanra a tinédzserektől, a középkorúakig minden korosztályban jelentős a penetráció. Ahogyan év elején megírtuk: 2010 az év, amikor anyád bejelöl Facebookon. A jóslat be is igazolódott, s globálisan és magyar viszonylatban egyaránt azt látjuk, hogy egyre szélesedik a felhasználói bázis. Hazánkban például egy évvel ezelőtt körülbelül 450 ezer Facebook regisztráció volt, jelenleg pedig 1,972 millió.

Érdekel, hogy mi értelme van ezeknek a csoportoknak?
Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

9.
9.
NereusLaceee
Ennek örülök :D Már pont kezdett zavarni hogy a volt barátnőm minden infómat meg tudja nézni... ezek alapján akkor őt csak át kell csoportosítanom. Zsíír!
7.
7.
PutyPuruty
Mark Zuckerberg igazán szép ember vagy. Nagy orr, göndör haj = bipsi.
5.
5.
hakydakillah
az új generáció olyan szupernek látja ezt a dolgot, és szinte mindenki oda van érte. Addig még Ok, hogy elveszett ismerősökre lel az ember, és chat, meg ilyesmi. De az emberek kiteregetik a magánéletüket, és minden-féle képet-videót töltenek fel magukról, sok az intim is, szóval a tabu szó egyre inkább eltűnik, telefonszámok, e-mail címek, személyes adatok, vagyis mindent meg lehet itt tanulni...
Mi a negatívuma? Pl: zaklatások, vagy nemrégiben elkaptak egy csávót, aki híres fotósnak adta ki magát, feltett pár fake képet, jó árakat, és a hiszékeny csajok beugortak neki, elmentek hozzá, aminek nemi erőszak, és gyilkosság lett a vége.

Mielőtt pár facebook fanatik nekem esne, az elképzelés jó, csak már kezd olyan lenni, mint a Sims.. Mire menjek ki élvezni az életet, bulikat, mire ismerkedjek személyesen, ha otthol, kényelemben ott a facebook..
4.
4.
christopher24
#3: a gamekapocs kirakja a hwsw fontosabb híreit is
3.
3.
Hablaty
Tudom hogy nagyon felkapott ez a facebook, de ennek a hírnek mégis mi köze van a játékokhoz?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...