Folytatódik a Naughty Bear és a Wet

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 8.
  • Megjelenés
Link másolása
Folytatásokkal készül a következő hónapokra a megújuláson áteső A2M. A csapat a minap több új címet is bejelentett, emellett megígérték, hogy egy percet sem fognak pihenni a jövőben, és a létező összes platformra csinálnak majd valamilyen játékot; igaz, kiadó még egyikhez sincs.

Nevet vált az eddig A2M (Artificial Mind and Movement) néven ismert kanadai fejlesztőcsapat, mostantól minden fejlesztésük a Behaviour Interactive logó alatt jelenik majd meg. Márpedig új játékokból lesz bőven, a stúdió bejelentette, hogy második részt kap a Wet és az idegbeteg plüssmackó történetét elmesélő Naughty Bear is. Ezek a játékok multiplatform címek maradnak, s melléjük sorakozik majd még fel a Johnny Depp főszereplésével készülő animációs film, a Rango játékváltozata is. A Behaviour egy XBLA-exkluzív címen is dolgozik, ez a Doritos Crash Course névre hallgat.

 "Alig fejeztük be a Wii-s Sims 3-at, máris egy csomó bejelentetlen játékon dolgozunk Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra, Wii-re és DS-re, valamint az Xbox Live-ra, a PlayStation Networkre és a következő generációs kézikonzolokra, továbbá novemberben rajtol el egy Facebook-játékunk, jövőre pedig egy casual MMO-t indítunk útjára" - örvendezett a stúdió fejlesztési vezetője.

A felsorolt játékok közül eddig egyedül a Rango mögött áll kiadó, mégpedig az Electronic Arts, a többi címet egyelőre nem karolta fel senki. A Wet előző részét a Bethesda, míg a Naughty Beart az 505 Games adta ki.

9.
9.
Mathia$
Sztem mind2 egy rakás sz*r lett.
8.
8.
Jinbobo
Ezt én is kiakartam próbálni de minden tesztben leszólták amit olvastam, így inkább hagytam az egészet.
7.
7.
x360player
A WET-nek örülök.Az nagyon jó volt, viszont a Naughty Bear...csalódás.Ha normális sztori lett volna, pontszerzés helyett, jó kis játék lett volna.
6.
6.
zsilvolgyi
na ! ilyen plüss kell a kisbabák mellé! :D
5.
5.
BloodyDeath
Nekem tetszett a WET, és remélem, hogy lesz folytatása. Csak a graffal nem voltam teljes mértékben megelégedve. De amugy sok kellemes időt adott a játék.
A Naughty Bear is jól hanzik, de az remélem nem lesz megint pocsék gragffal megáldva. Mert plüsmacik esztelen gyilkolása és rengeteg röhögés ide vagy oda, attól függetlenül engem eléggé zavart a tulságos szögletes idomok. Meg a fizika hiányoságai. Jó nem azt mondom, hogy élethübbé kéne tenni, de szerintem pöppet ezekre legalább oda figyelhetnének a következö részben.
De ha lesz folytatás tuti vétel, mert tetszettek, és sokat is játszottam/hülyültem velük.
3.
3.
xICEMANx
#1: Jah sztem is... habár mondjuk minkettőben volt némi fantázia de az kegyetlen kevés volt... a Wet mondjuk jó volt de borzalmas grafikája volt... igazából kár pazarolni rájuk a betüt is...
2.
2.
Top Secret
#1: Ebben én is eggyet értek.
1.
1.
Oliv3r
szerintem hagyhatnák ezt a két játékot a fenébe, és azt az energiát inkább egy normálisabb projektre kéne fordítani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...