HWSW: Hivatalos Kinect-driver érkezik PC-re

  • Írta: fojesz
  • 2011. február 22.
  • Bejelentés
Link másolása
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy Windowson is elérhetővé teszi a Kinect fejlesztői környezetét. A döntés nem előzmény nélküli, a rajongók már a kamera megjelenése után elkezdtek kísérletezni a kiegészítővel, és ötletesebbnél ötletesebb alkalmazásokat találtak ki hozzá, írja a HWSW.

Formális bejelentés ugyan még nem volt, de a redmondi cég a hivatalos blogján már megerősítette, hogy tavasszal PC-n is elérhetővé válik a Kinect SDK-ja, így a felhasználók hivatalos eszközt kapnak ötleteik megvalósítására. A fejlesztői környezetből először egy nonprofit célokra szánt, ingyenes változat jelenik meg, ezt elsősorban amatőrök és kutatók használhatják például újfajta kezelőfelületek elkészítéséhez, majd később jön egy kereskedelmi verzió, amellyel a fejlesztők és kiadók belevághatnak az első kifejezetten PC-re készülő kinectes szoftverek és játékok munkálataiba, vagy akár átültethetik számítógépre a már elérhető xboxos címeiket is.

Az egyébként Xbox 360-hoz megjelent mozgásérzékelős kamerát nem egészen egy héttel a boltokba kerülése után meghackelték, majd a publikussá tett, nyílt forráskódú PC-s driverrel bárki készíthetett hozzá alkalmazásokat. A választék mára rendkívül kinőtte magát, azóta a Windows kézmutogatással is irányítható, sőt több korábbi számítógépes játék Kinect-támogatását megoldották: egyes esetekben teljesen száműzni tudták az egeret és a billentyűzetet, igaz, itt a Wii irányítóját is bevonták a fejlesztésekbe.

A Microsoft újra a PC-s játék felé kacsintgat, de a Sony is résen van - a teljes cikket a HWSW-n olvashatjátok el!

7.
7.
SSJ Gábriel
Remélem TÉNYLEG lesz PC-re is kinect.
Már alig várom hogy Unreal Tournament-ezzek a gépem előtt egér és billentyűzet nélkül.
Csak jönne már ki! :)
6.
6.
innenoda
végülis eze kinect egy ps eye több és jobb felbontású kamerával??ennyit ér ez a kutyaszar,,vagyis nagyon király de nem cak a microsoft érdeme,fogadjunk hogy már tégen létezett a teknológia
5.
5.
hedzsooo
...Mivel mar a kinect-et lekoppintottak PC-re az azsiaiak, igy kenytelen volt a MS is kiadni a "NAGY" titkukat. ^^ XD
3.
3.
hakydakillah
Mivel a PC-m LCD TV-re van kötve, és kanapén kiterülve szokok netezni, filmeket nézni stb. , azért jó dolognak tartom. Persze csak néhány alap dologra, de gyakran párommal a PC-t filmezésre használjuk, ilyenkor tökéletes lenne.
2.
2.
DzsungelCsirke
Ha a játékok nem is hódítanak majd, az kutatási, oktatási, tudományos célokra elég hasznos kis kütyü lehet.
1.
1.
Sarkadi
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...