Ilyen lesz a jövőben az osztott képernyő

  • Írta: InGen
  • 2011. február 28.
  • Érdekesség
Link másolása
Eddig valahogy természetesnek vettük, hogy ha osztott képernyős játékról van szó, akkor bizony a képernyő el van osztva, és kisebb felületen kell élveznünk azt, ahogy Marcus és Dom darálja a locustokat. A Microsoft azonban ezerrel kutat, és több lehetséges variációja is van a jövőre nézve.

Hiszen a Kinect és az Eyetoy előtt is úgy gondoltuk, hogy játékot csak úgy lehet irányítani, hogy egy kontroller van a kezünkben. Nos, a jövőben megváltozhat az elképzelésünk az osztott képernyős játékról is. Nem elég, hogy a Microsoft elég durva, holografikus megjelenítő-szerűségekkel kísérletezik, de ráadásul olyan képernyőkön is dolgoznak, ami a két játékosnak két külön képet képes (ez de szép) mutatni, ráadásul mindezt például a távolság vagy a pozíció függvényében, a Kinect segítségével.

26.
26.
Zserigta
#24: Attól, hogy jelen fizikai törvények (tudásunk) szerint lehetetlen, még nem jelenti azt hogy ténylegesen is lehetetlen és sohasem valósul meg.
Az idők során sokszor voltak már megcáfolva és emiatt változtatva a fizikai törvények. Én reménykedek, hogy ezen fizikai dolog is meg lesz cáfolva és lesz majd hologram.

#25: De összeadódik. Ha nem hiszed, csinálj füstöt a szobádban, mondjuk füstölővel, annak jó az illata, és 2 lézerrel világíts keresztben és ahol a lézercsík keresztezi egymást ott erősebb a fény.
25.
25.
Vendu
#23: Én néztem egy műsort pont erről, hogy a Sci-fikben mit tudnának megvalósítani és
ez a másik csillagok háborujás dolog amit nem lehet megvalósítani.
A fény egyenesen terjed, kivéve ha valamin megtörik vagy valamilyen erő vonza például a gravitáció. A fénysugarak nem adódnak össze, ha egymást keresztezik. Mégis miért tennék? Pont ez a jó nekünk, mert ha összeadódnának akkor nem tudnánk kivilágítani az utcákat stadionokat, mert a nagy több kilowattos lámpák, csak vékony fénycsíkokkal világítanának.

off:
Amit egyébként meg lehetne valósítani az a lebegő jármű, ha fémből meg mágnesből készülne a bolygó felszíne, közlekedik már ilyen vonat is.
Csak ez nem kis munka, de kátyuzni nem kellene meg aszfaltozni.
Az más kérdés, hogy ennyi fém a bolygón nincsen, hogy leváltsa a világ összes útját.
24.
24.
futurenoise
#23: Mondom, ha működne, már rég megoldották volna. Lézersugárral sem tudod megoldani. Egyszerűen a fénysugár, legyen az lézersugár, vagy reflektor, zseblámpa, vagy akármilyen más fénysugár egy olyan közeg, amit nem tudsz megfogni, mert csak látható tartományban létezik. Nem kézzel fogható. Pont ez miatt van az, hogy a hologramokat is csak és kizárólag zárt térben tudják előállítani. Soha nem fog veled szembejönni az utcán egy hologram, mert nem lehet megoldani.
Sima, egyszerű fénytan.
De ha nekem nem hiszel, akkor kérdezz meg bárkit, aki kicsit is jobban érti a fizikát, mint a nagy átlag.
23.
23.
Zserigta
#20: Nem kell megállnia.
Elég ha több lézer azonos pontban keresztezi egymást, és ott a fényerejük összeadódik és egy látható fénypontot képez.
A lézer sugarakat tükrökkel irányítanák a lézerek meg nagyon gyorsan (több ezred másodperc sebességgel) villognának és mozognának, ez által egy teljes 3D-s képet alkotva.

Ez az én elképzelésem a hologram megvalósítására.
Az más tészta hogy a lézerfénycsík sem látszódik fényes nappal. Jelenleg.
22.
22.
futurenoise
#21: Én is imádom a sci-fi-ket és hidd el, én is nagyon elszomorodtam, amikor a fizikából diplomázott ismerősöm ezt elmagyarázta. :(
21.
21.
hedzsooo
#18: OK-OK, engem meggyoztel ! ;-)

Most viszont oda a S.W. hologrammba vetett hitem ! ;-( ^^

U.i.: ...Azert lassuk be, h tobbfele ember is letezik: TE szerintem inkabb realista ( Sarkitottam ismet, altalanostottalak, termeszetesen NEM is ismerlek teged valojaban. ;-) ), mig en 1 almodozo, szeretek elrugaszkodni olykor a valosagtol, ezet is vonz lazan magaba engemet a sci-fi vilaga. ^^

Szerintem ezert lehetseges lesz egyszer talan megis, mint pl. ahogyan VERNE GYULA szerint is anno lehetsegesnek tartotta a Hold utazast ( Utazas a Holdba c. konyve ), igaz az elkepzelese NEM egeszen fedte a 1969-es megvalositasat Neil Amstrong-al. ^^
+ Nehanyszor tevedtek mar a termeszettudosok, laposnak is kepzeltuk a vilagunkat, a Foldunket, igaz a Reneszansz korszak ideje ota fejlodtunk rengeteget, nem vitas, bar lehet, ez is csak relativ. ^^

Persze, ha a rideg valosagot veszem figyelembe, akkor teljesen igazat kell adjak neked, jelenlegi legjobb tudasom szerint. ;-)


20.
20.
futurenoise
Ja és még egy dolog, ami ide kapcsolódik és nem megoldható. Ez pedig az, hogy hogyan irányítod a fénysugarat úgy, hogy csak bizonyos távolságig menjen el a levegőben és utána "álljon meg".
Ezért van az, hogy az összes ilyen hologramos cuccot zárt térben csinálják, mert a fénysugarakat nem lehet úgy irányítani, terelgetni, "formázni", mint mondjuk egy vascsövet.
19.
19.
futurenoise
#17: "Ha ezt az általad linkelt videóban látott dolgot meg lehetne csinálni, hogy simán a térbe kivetítesz 1 képet, és tökéletesen látod is azt a kivetített képet, akár fényes nappal is, vagy bárhol."

Mármint, ha meg lehetne csinálni ezen a zárt helyen kívül bárhol máshol.
18.
18.
futurenoise
#17: Mint a videóban is látható, a teremben sötét van, és írtam is lejjebb, hogy max. olyan helyeken működhetne, ahol sötét van, vagy köd, füst, ilyesmi.
Napsütéses időben SOHA NEM FOG MŰKÖDNI EGY ILYEN. Értsétek meg, ez sima, egyszerű fizika.
De, hogy a laikusok is értsék, mondok 1 baromi könnyű példát.
Fogj egy zseblámpát és menj ki vele az udvarra, nappal. Kapcsold be és nézd meg, hogy látod-e a fénysugarat. Nem a fénykört magát, amit a visszaverődő tárgyon látsz, ahová világítasz. Hanem magát a fénysugarat a levegőben, ami kijön a zseblámpából és eljut az adott tárgyig, amit megvilágítasz vele.
Nem látod? Hát erről beszélek. :)

Magát a hologramot, Gábor Dénes fedezte fel, 1947-ben. Ha ezt az általad linkelt videóban látott dolgot meg lehetne csinálni, hogy simán a térbe kivetítesz 1 képet, és tökéletesen látod is azt a kivetített képet, akár fényes nappal is, vagy bárhol. Akkor már az összes reklámfelület, tévéadás, mobil, stb. így nézne ki.
Úgyhogy hangsúlyozom még egyszer. A mai tudásunkkal és a mai technikával NEM LEHET MEGCSINÁLNI!
És gyanítom, amíg a fizikai törvények nem változnak meg az egész bolygón és az univerzumban, addig ez így is marad. Erre meg igencsak kicsi az esély. :)
17.
17.
Zserigta
#4: És mi van ezzel, már pedig nem egy mai videó, és ha már ennyi ideje képesek voltak ilyenre, akkor lehet manapság már sokkal kisebb megvalósításban is létezik. http://www.youtube.com/watch?v=YVIJwLgLkJ0
16.
16.
dzsiádzsó
Az a durva hogy pont így képzeltem a el a srácokat, meg helyet is ahol a Kinect és társai születnek, fasza, de nagyon elvont :D
15.
15.
futurenoise
#14: Csak azzal annyi a baj, hogy nem tudod zsebre vágni, mint egy sima korongot, vagy söralátétet. :)
Mint ez itt, ilyenre gondolok:
http://www.technovelgy.com/graphics/content08/star-wars-death-star-hologram.jpg
14.
14.
vesszoman
13#
Azért én megnéznék egy olyan dobozos hologrammot is. (Amin egyébként már dolgoznak)
13.
13.
futurenoise
#11: Na de pont ez a probléma, hogyha dobozba rakod, akkor az máris nem kivetített holografikus kép, hanem csak egy sima vetített kép. :)
A levegő molekulák átlátszóak, így arról soha nem fog visszaverődni a kivetített kép. A zseblámpának is csak akkor látod a fény csóváját, ha sötét van, vagy köd, füst, stb.
Pl. fényes nappal, csak az adott felületen megjelenő fényt látod, ahová világítasz.
Ezért nem lehet megoldani.
11.
11.
vesszoman
10#
Említetted "ha ionizálnánk a levegőt" a levegőt amit beszívunk tényleg nem lenne túl jó de ha egy átlátszó légmentes dobozban tennénk ezt?
És van egy másik elméletem de az titkos psssZz.
10.
10.
futurenoise
#6: Természetesen ez így van. Viszont a térbe kivetített holografikus kép már csak azért sem lehetséges, mert ha így lenne (azaz visszaverődnének a levegő molekulákról a napsugarak, vagy a lámpafény), akkor most is csak 1 nagy fényességet látnál mindenhol, akármerre néznél. Ez egész egyszerűen fizikai képtelenség.
9.
9.
futurenoise
8.
8.
Tam
#7: Mondjuk egy kicsit oda kell figyelni fizika órán :D
7.
7.
Reptile
wow mien okos vagy futurenoise :O,honnan tucc ieneket???
6.
6.
hedzsooo
#4: OK-OK, ne legyetek mar ilyenek, hat poenkodni azert lehet picit nem ?! XD

Star Wars-al csak sarkitottam "picit", h mi lenne ha megis... :-)

Egyebkent eleg sokmindenre par eve azt mondtuk volna, h lehetetlen, v. NEM megoldhato gazdasagosan, Alig tobb mint 15 eve az INTERNETET is nehez volt elkepzelni mindenki szamara ( konkretan magam sem ismertem 15 eve, h ez ennyire DURVA tud lenni, pl. mennyi info talizhato rajta), ma meg mar 70 eves bacsika is leul szorfozni akar, kulon tanfolyamok vannak idosebbeknek is... ^^ ;-)
5.
5.
hedzsooo
#3: A sajnalatomat probaltam csak kifejezni az uj csucs-kategorias cuccok araival kapcsban, jelen estben a 3D-t emlitve, a temahoz illoen. ^^

Egyebkent en orulok a legjobban az ilyen hireknek, csak kar, h par evig meg NEM lesz megfizetheto szamomra, + meg sokunk szamara szvsz. ;-)

4.
4.
futurenoise
Azt azért senki ne gondolja komolyan, hogy pl. a Star Wars-ban látott, térbe kivetített holografikus, 3D-s képek megoldhatóak (mint pl. amikor R2D2 a hercegnő képét vetíti ki Kenobi-nak és Luke-nak).
Ugyanis nem megoldhatóak.
A körülötted lévő tárgyakat azért látod, mert a fény visszatükröződik róluk, és ezt a szemeden keresztül az agyad felfogja mint látott kép.
Pl. egy teljesen sötét szobában semmit nem fogsz látni, mert nincs fény, ami visszaverődhetne bárhonnan.
Szóval visszatérve a holografikus képhez, azért nem működhet, mert ha kivetítesz a térbe egy képet, akkor az nem tud sehonnan visszatükröződni, ergo semmit nem fogsz látni. A levegő molekulákról soha nem fog visszatükröződni a fény.
Tehát a térbe kivetített holografikus kép csak sötét helyen működhetne, illetve ha valamiről visszatükröződik.
Vagy van még 1 megoldás, ha ionizáljuk a levegőt a kivetített kép körül. Ez viszont nem túl egészséges az emberi szervezetre nézve. :)
Úgyhogy a térbe kivetített holografikus kép, egyelőre még nagyon távoli álom marad, ha egyáltalán lehetséges.
3.
3.
Scoo
A jövő eszközeit mára ma fejlesztik, szóval ilyenkor nem azt kell nézni, hogy mennyire van elterjedve a 3d-s tv.
2.
2.
hedzsooo
En orulnek 1 "mezei" 3D-monitornak/TV-nek, estleg projektornak is. XD ^^

Egyenlore sajnos meg a 3D sem tul olcso mulatsag, persze egyszer majd biztos a holografikus kepernyok, v. kivetitok lesznek a hetkoznapi kepi megjelenitesre alkalmas eszkozok. :-)

Hmmm....anno, hogy amultam-bamultam, csodaltam az R2-D2 altal kozvetitett holografikus uzenetet, amit Leyla hercegno kuldott. Most tessek, mar itt is van ra a lehetoseg hamarosan. XD ^^
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...