Tolonganak az autógyártók a Turn 10-nél

  • Írta: InGen
  • 2011. szeptember 7.
  • Hír
Link másolása
Az új Autovista mód megtette a hatását: minden autógyártó rá van izgulva arra, hogy a játékosok a Kinect segítségével körbejárhassák, s alaposan végignézhessék a verdát kívülről-belülről. Ennek megfelelően a cégek csak úgy tolonganak a fejlesztőnél, hogy bekerülhessenek a Forza Motorsport 4-be.

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy sajnos a Porsche-modellek kimaradnak a Forza 4-ből, mert az eredeti licencet birtokló Electronic Arts nem hajlandó megállapodni a Turn 10-nel. Nos, szerencsére a többi gyárral nincs problémája a fejlesztőcsapatnak, sőt: az Autovista bejelentése óta szabályosan sorban állnak, hogy bekerülhessenek a játékba.

A témában a Forza kreatív nagyfőnöke, Dan Greenawalt beszélt, aki elmondta, hogy eddig az autógyárak esetében főleg marketingesekkel, PR-esekkel és más, licencekért felelős emberekkel tudtak csak beszélgetni. Azonban mióta az Autovista híre eljutott a cégvezetőkhöz is, sokszor egyenesen az igazgatóktól kapnak telefonokat: "Beszélni akarunk veletek erről - mondják -, mi pedig megjegyezzük, hogy már rég beszéltünk a licencelésért felelős srácokkal, akik ugyanabban az épületben vannak."


Greenawalt még azt is elmondta: nem hagyják, hogy az autógyárak befolyásolják őket például az autók viselkedésével kapcsolatban: "Ha ők azt mondják valami nem stimmel, akkor mi azt mondjuk, hogy javítsák ki a járgányt a valós életben, s akkor mi is kijavítjuk a játékban."

A Turn 10 ugyanis valós körülmények között próbál ki minden autót, nem veszik komolyan a gyártól kapott adatokat, azok ugyanis általában marketingesek felől jönnek, nem pedig mérnököktől, így sokszor komoly eltéréseket találtak az autó valós képességei, s a gyár által megadott adatok között.

Ráadásul, ha találnak egy problémát, akkor megpróbálnak azzal beszélni, aki valójában felelős azért: "Ha valóban valami hibát találunk az autóban, akkor az eredeti alkatrész (például felfüggesztés) gyártóját hívjuk fel ahelyett, hogy mondjuk a BMW-t zaklatnánk. Felhívjuk a KAW-ot vagy az H&R-t attól függően, hogy ki gyártotta például az adott rugót, főleg a régebbi autók esetében. A valós váltóáttétel-értékeket is a váltó gyártójától tudjuk meg. Ezeket az adatokat belerakjuk a játékba, aztán az autó lehet akár alulkormányzott vagy túlkormányzott, de nem változtatunk rajta, mert a valóságban is ilyen."

21.
21.
X-Master
A Forza olyan gyorsan fejlődik, mint Kína. Ha így megy tovább, tényleg jobb lehet a Gran Turismónál. Én nagy Gran Turismo rajongó VOLTAM a PSX-es időkben. Legelőször a GT2-vel játszottam. El sem tudtam képzelni jobbat, aztán mentem ppár kört a GT3-al, és eléggé tetszett. Később, mikor lett PS2-m, ugrottam is a GT4-re, aztán akkorát csalódtam benne, hogy egy életre megutáltam a Gran Turismót! Hogy lehet egy több, mint 800 autóval rendelkező csúcsszuper játékot elbaszni olyan irreális nehézséggel, hogy jóformán elindulni se tudok a karrier módban, mert a licencvizsgák szinte teljesíthetetlenül nehezek, pénzt alig adnak, szóval még szarabb. mint a GT1, amiben szintén 500-szor keringhettél a szar verdákkal hogy összegyűjts elég pénzt, és így húzták az időt, hogy hosszabb legyen. A GT3-at azért még elkezdtem, jó feléig el is jutottam, de a licenszek itt is pofátlanul nehezek voltak, az autók számát jócskán megnyirbálták, de a pontot az tette fel az i-re, amikor végre megszereztem a legjobb Forma1-es verdát és elindultam az F1-en, csak úgy az 5. versenynél az olajcsere hiánya miatt drasztikusan leromlott a verdám teljesítménye, de a többieké ugye nem? Nekem minden 6. körben be kellett mennem gumit cserélni, a többiek kibírtak 12-t is. Ja, és egyszer az is előfordult, hogy a 30 körös verseny alatt, a többiek "elfelejtettek kereket cserélni, mikor nekem 3-szor is kellett. Na ennyit a realisztikusségról.

A Forza 2-ben az elején választottam egy Audi TT-t, és a játék feléig elmentem úgy, hogy csak a nyereményautókkal versenyeztem, és tuningolni sem tuningoltam egyszer se, ráadásul a törést is bekapcsoltam, mégis szinte mindig nyertem. Na most ezek után a GT elmehet a büdös francba, nálam elvesztette a hitelét! Mostantól Forzás vagyok.
17.
17.
p3ti
#16: Kétlem hogy a Lancianak tolongani kéne :)
16.
16.
DeNzNlPt
Na itt megint a sok eszleny: Nyilvan nem a Ferrari es a Pagani tolong mivel ok ugy is bekerulnek. Viszont egy Citroennek vagy Lancianak igenis szamit ha akar 1-2 automodellel tobb kerul be a jatekbani mivel ez nekik ingyen reklam es lehet hogy nem mindenki ismeri az uj automodeleiket. Aki jatszott a Forza 3-al az tudja hogy pl a DS3 Citroen gyonyoruen van benne kidolgozva es igenis jo marketing a cegnek.

@9: Te egy troll vagy. Ilyet miert hazudna valaki? A baratnom is az uj Fiatot akarja amiota latta a GT5-ben. Az hogy neked nincs lengyel kollegad abbol nem kovetkezik az hogy a masik ember hazudik.

@5: Informaciokeppen: A GT5-n pl olyan mernokok dolgoztak mint Adrian Newey aki a Benettonnal volt korabban a fomernok pont akkor amikor Schumacher volt 2szer vilagbajnok, Williamsnel amikor Nigel Mansell nyert, stb tehat a story teljesen hiheto. Foleg ugy hogy a Forzabol vagy 2millio peldanyt adnak el es ennel joval tobben jatszak vele tehat a legolcsobb es legigenyesebb (3D-ben lemodelezett autok melyeket mindenoldalrol meg lehet nezni egy szar draga plakat helyett) ingyen reklam melyet egy gyarto kaphat.
15.
15.
LnB
#14: Vagy a lábadozásuk ideje alatt a korházban :D
14.
14.
XDannyL
#13: Hát szerintem a tehetősebb lurkók is szívesen leülnek az Xbox elé Forza-zni, ha az igazi versenyautójuk éppen a szervizben dekkol... xD
13.
13.
LnB
#5: Imádom forzát fanatikus rajongó vagyok, de van ebben valami, nagyrészt egzotikus kocsikkal van tele a játék, Lambo Aventador, Pagani, stb.. méregdrága járgány. Aminek a célközönsége nem az a réteg aki szabadidejében xbox-al nyomul, hanem a való életbe hajtják ezeket a szekereket. Aki Forzával játszik az Suzuki-t és régebbi bömöst vezet szerintem :D
12.
12.
LnB
Nincs játék amit jobban várnék! ebből Collector's edition lesz!
11.
11.
XDannyL
#9: Én se értem, hogy miért ne lehetne igaz... O_o
A GT5 ráadásul tényleg nagyon közel áll a valósághoz. Manapság talán a legjobb autó szimulátor ami létezik. És lehet, hogy hülyén hangzik, de igen is együtt dolgoztak a GT5-ön a játék fejlesztői a tuning cégekkel, az autógyártókkal, sőt nem egy híres versenyző és csapat segített a játék készítésében. Lehet, hogy ez neked hihetetlen, de az idő múlásával, egyre élethűbbek lesznek a játékok (pláne a szimulátorok). Tehát ha valaki a GT5-ben kedvel meg egy autót a kezelhetőssége miatt, az egyáltalán nem hülye, ha aztán e miatt meg is veszi a valóságban. (Persze ez csak akkor igaz, ha minden segítség ki van állítva és legalább egy normális kormány van a PS3-hoz)
10.
10.
lukaka
#9: Miért ne lehetne igaz?
Neked meg nem kéne egyből trollkodni!!
9.
9.
#7: micsoda véletlen h az egyik lengyel kollégád is egy játék miatt vett autót
idejársz hazudni te kis geci?hány éves vagy te vaze :D
8.
8.
ezt a balfasz marketing szöveget,jó hogy nem mondják azt h az autók fejlesztésében is részt vettek undorító,valószínűleg "ugyanolyan mint a valósában"ezt a faszságot
megnézném amikor a turn 10 felhívja mondjuk a koni-t és azt mondja gond van az általuk gyártott futóművel ...:D
7.
7.
M.invisible
#5: Hidd el vannak olyanok, akiket befolyásol a játék. Egyik lengyel kollegám is a GT5-ben megkedvelt autót vette meg magának a valóságban. Persze azért nyilván bizonyos anyagi keretek közé van szorítva ez a dolog, úgy értem, hogy szerethetek a játékban egy Lamborghini-t, ha a valóságban max replikát tudnék venni:D
6.
6.
l4cyk4
jól értem? a turn 10-es srácok telefonálnak az alkatrész gyártónak h figyeljen mert az általuk készített teszem azt felfüggesztéssel baj van a ferrari modellekben? szerintem ez nem kicsit vicces.
5.
5.
ZsupiDav
Nekem nagyon marketing dumának tűnik ez az egész "sorban állnak nálunk" duma. Lehet, hogy így van, nem vagyok bármi jónak az elrontója, de szerintem azért ez túlzás. Biztos volt egy két kisebb gyártó, aki foggal körömmel be akart kerülni a játékba, de nem tudom elképzelni mondjuk bármelyik nagyobb gyártót. Sokan gondolhatnák azt, hogy azért akarnak bekerülni a játékba, mert így ott is körbe lehetne járni a kocsit és ha megtetszik, meg van is rá keret, akkor elmenne egy szalonba megvenni. Én erre csak annyit mondok, hogy akit komolyan érdekel az nem egy játék alapján fog kocsit választani, hanem élőben nézi meg és próbálja ki. Az autógyártóknak az nem hoz pénzt, ha én a játékban megnézek, kipróbálok és valós pénz híján csak a játékban veszem meg.
3.
3.
Raam989
Szerintem ez sokkal cikibb az EA számára, mint a Porschés dolog. Neki fizetnie kellett és még most is foggal-körömmel ragaszkodik licenszhez, ellenben a Forzának tálcán kínálják fel magukat a gyártók... EA suxx... :D
2.
2.
karneol81
Várható volt ez a húzás és meg is lesz az eredménye.
1.
1.
hakydakillah
Hát ez ilyesmit nagyon jó hallani. Én már nagyon várom ezt a játékot :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...