Az életkort is megbecsüli majd a Kinect?

  • Írta: fojesz
  • 2011. október 4.
  • Érdekesség
Link másolása
A Microsoft nemrég nyilvánossá vált szabadalma szerint a Kinect a jövőben arra is alkalmas lesz, hogy megbecsülje az előtte állók életkorát - mindez azért különösen érdekes, mert így ha éppen erőszakos tartalom fut a konzolon, a szülői felügyelet kontroll automatikusan bekapcsolódik, ha gyerek lép a szobába.

A Microsoft tavaly márciusban nyújtott be egy szabadalmat a Kinect kapcsán, ami ugyan csak most vált nyilvánossá, ennek ellenére érdekesnek tűnik, s kíváncsiak vagyunk, mikor valósítják meg az ötletet élesben is a redmondiak. A szabadalom lényege, hogy a Kinect a jövőben képes lesz az előtte állók életkorának megbecsülésére, és ennek megfelelően tudja majd korlátozni a képernyőn látható tartalmat.

A PC-t és Xbox 360-at is érintő újdonság lényege, hogy a kamera meghatározza a fej méretét a testhez képest, a kar hosszát és a fejmagasságot a testmagassághoz viszonyítja, míg a fej szélességét a vállak szélességéhez hasonlítja. Ez alapján nagyjából kiszámítható, hogy a Kinect előtt álló felhasználó milyen korcsoportba tartozik, ami alapján a szülői felügyeletet érintő beállítások is változnak: ha például kiskorú lép a szobába, de a képernyőn éppen trancsíroznak, megjelenik valami "helyettesítő tartalom", hogy szegény gyermek lelkivilága ne sérüljön.

Nyilvánvalóan a helyzet bonyolultabb, ha a szülők és a gyerekek egyszerre tartózkodnak a szobában: a szabadalom szerint ilyenkor több beállítás is használható majd. Az egyik szerint a kiskorúak érdeke kerül előtérbe, tehát amennyiben kiskorú áll a kamera előtt, a korlátozások mindenképpen életbe lépnek, míg a másik lehetővé teszi, hogy a gyermek szülői felügyelet jelenlétében lássa a durvább tartalmakat. Érdekes!

25.
25.
Balintka98
Aha, igen, és a kisnövésűekkel mi van?
24.
24.
Quent1n
#17: Így van. És mi ebben a vicces? :) Nem véletlen 18 a 18, most se játszhatnál 18-as játékkal. :)

Bandikut: Move irányítás Kinect szenzor és máris szinte tökéletes lenne. :)

Egyébként ez egy hülyeség szerintem. Ha belép a gyerek a szobába az még nem jelenti azt, hogy a kamera látja is rendesen, tehát simán láthatja a trancsírt. Marketingfogásnak mondjuk nem rossz :P
22.
22.
daenath
Ekkora baromsagot meg eletemben nem halotam, es mi van ha egy 120 centis torpe, aki teszem azt 40 eves, akkar jatszani? majd a gep kiokoskodja hogy "jaj ez kiskoru nesze egy kis edes macko nezed ezt"? Eza Kinect egy hulyeseg, inkabb ki megyek biciklizni mint a szobamban csapoljak mint egy felkegyelmu :D Legkozelebb mi jon? Erzekeli majd hogy milyen duzadt a himveszo es ennek megfelelo tartalmat jelenit meg? :)))))
19.
19.
Bazsa 8
az lenne a durva ha nem engedne játszani a korhatáros játékokkal mert fiatal vagy
18.
18.
ReNegAdE
#17: Hát ha mellette csak 1 méter magas vagy akkor nem!:)
17.
17.
Nathan
vicces én 16 vagyok és akkor nem játszhatnák mondjuk egy 18 as besorolású játékal??
16.
16.
Mortis
A virágos képek ismét divatba jönnek, amik felugranak egy csonkítás közben. A régi időkre fog emlékeztetni.
14.
14.
Avander
"Nem a Kinectnek kell nevelnie a gyereket, ez a szülő felelőssége". Ez igaz, a gond csak az a mai világunkban, hogy sok szülő nem így tesz, vagy ha igen, akkor elég rosszul. Ezért is élünk egy ilyen romlott világban.
12.
12.
givi6
#10: Ezen agyaltam én is ! Úgy látszik azoknak szeva ! Nekem az unokaöcsém 6 éves, de nem túl nagy növésű, alacsonyabb mint a többi gyerek, és őt a Kinect , Adventures közben guggolva ábrázolta a gép , szegényke ...
10.
10.
ReNegAdE
Lehet hogy hülye felvetés de mi lesz a helyzet a kis növésű játékosokkal???
9.
9.
Mathia$
Ha épp a felnőtt tartalmakról szól ez a cikk, akkor a képen látható alany épp mit csinál? :D
Azon gondolkodtam még, hogy ez Xabi Alonso vagy Mark Wahlberg a képen? :)))
8.
8.
ReNegAdE
#3: Szülőként azt kell mondjam hogy tökéletesen igazad van!+1
3.
3.
LnB
Nem a Kinectnek kell neveknie a gyereket, ez a szülő felelősége, hogy mit láthat a gyerek és mit nem. Ez igaz játékokra, mesékre, filmekre.
2.
2.
McDuff
ez mind szép és jó,csak mire a gyerek besétál a kamera látóterébe,már végig is nézte az egészet!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...