32 éves mélyponton a Sony részvényárfolyama

  • Írta: InGen
  • 2012. május 11.
  • Érdekesség
Link másolása
A befektetők nem reagáltak éppen jól a Sony tegnap bejelentett pénzügyi eredményeire, a cég papírjainak értéke hatalmas mélyrepülésben van. Habár Kaz Hirai által újra japán ül a cégóriás élén, ilyen rövid idő alatt nyilvánvalóan ő sem tudott csodákat tenni, ahhoz még évek kellhetnek.

"A Sonyt masszív, 79,1 milliárd dolláros veszteség sújtotta a 2012-es üzleti évben - derült ki a cég nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentéséből. Az időszak 2011. április 1-től 2012. március 31-ig tart. 456,7 milliárd japán jenes (5,74 milliárd dolláros) nettó veszteséget könyvelt el, ami a tavalyi év azonos időszakához képest rosszabb, elvégre akkor 259,6 milliárd jenes kiesést szenvedtek el." - számoltunk be tegnap a nem túl rózsás eredményekről, ma pedig az is kiderül, hogyan reagáltak a befektetők és a piac a Sony bejelentésére.


Nos, röviden: nem jól. Ma reggelre 7%-ot zuhant a cég részvényárfolyama. A papírok ára így 1,110 jen lett, ami 32 éves mélypont a cég történetében. Nap közben ugyan a helyzet javult, így végül "csak" 6,4%-os zuhanást kellett elkönyvelnie a cégnek, a részvények ára így 1,135 jenre javult.

A következő években tehát minden korábbinál nagyobb felelősség hárul az ügyvezető-igazgatóra, Kaz Hiraira, hiszen eddig soha nem látott mélységű gödörből kell kihúznia a legendás japán vállalatot.

34.
34.
Bré
csődbe úgy sem megy valószínű hogy feltápászkodik valamit csak kitalál szóval kockáztatok és most veszek részvényeket:D
33.
33.
surikagabi
Nem eszik olyan forrón a kását! Természetesen a sony nem fog csődbe menni, de kurvára fel kell, hogy kösse a gatyáját. Látni minden területen, hogy próbálkozik, de az Innovációból sokkal több kellene. És az olyan próbálkozásokat el kellene felejteni mint a vita. Még az xperia play is sokkal, de sokkal jobban muzsikál. Fel a fejjel sony. Rossz lenne nélküle.
32.
32.
Gt17
A Sony-nál k*rva nagy lamaradás van a többi cégekkel szemben gondolok itt a tv-k re,okostelefonokra,tabletekre stb....És most jó,hogy itt a ps3-on vitáztok,de annak semmi köze a cikkhez.....Nem a ps3 a legnagyobb veszteségi,sőt az is lehet,hogy az már nyereséges.A Sony veszte inkább az elfuserált telefonok,kezdve a Satio-tól a mai
méregdrága szar*kig,amik a zte skate teljesítményén vannak.A tv-k,na itt a fő probléma.Hiába vannak kurva jó tv-i a sanyónak,ha azokat olyan drágán adja,hogy még külföldön is csak a felső réteg tudja megvenni.....Azt mondom ezt el*kurták nem kicsit nagyon,megérdemelnék,ha az elkövetkezendő 2-3 esztendőben eltűnnének a középmezőnyben.
29.
29.
daenath
Franc se tudja, en tavaly decemberben vettem meg a legujabb Samsung HD tv-t es mar kezd doglodni, inkabb Sony-t vettem volna, csak hat nagy ur a penz.
26.
26.
Lachgas
#25: "Én meg Xboxon multizom főleg azért mert az működik rendesen."

Ha berakom a Killzone 2-t és online akarok vele játszani akkor mi nem müködik, "rendesen"?
23.
23.
#11: úgyám, rengeteg időt eltököltek a fejlesztésekkel. amikor megjelent a ps3, még évek kellettek hogy jöjjenek nagy nehezen a nagyobb címek.
meg kell mondjam, az a véleményem hogy a japánok elfelejtettek játékokat csinálni. szinte minden nagyobb nevet sikerült már lejáratniuk. vagy kiadták bérmunkába, hogy elcsessze más. attól a felelősségük még megmarad.
(Silent Hill pl. részemről nem megbocsájtható, k*rva anyátok. ninja gaiden 3 is egy fos, lhetne sorolni, de inkább ne)
leragadtak kényelmükben vagy nem tudom miben, de most fizetik az árát. keményen.
ezt a generációt szerintem elcseszték, de nagyon.
m$ időben előbb is adta ki a sajátját, tudta hova kell nyúlni a lóvéval. jól csinálta. sony meg elaludta az egészet. most meg nagy a baj.

nem akarom itt a warezt sem éltetni, de nem lehet elmenni mellette, ha a ps3-ról van szó. geohot ügy, stb. itt is a m$ nyert. a sony iszonyat energiát és pénzt ölt abba hogy a ps3 ne legyen törhető. elérték, igen. de azt is elérték, hogy a paraszt előbb vesz boxot, mert az törhető, és mellette még tud liveozni is.
hoppá, na ez a nem mindegy!!
19.
19.
p3ti
#18: Nekem Sony TVm van kb. 6 Éve . Anno ez volt az egyetlen 100mhz és full HDs tv ami viszonylag jó árban volt . Sztem még mindig meg állja a helyét ... Én nekem pl. eszembe sem jutna samsung TVt venni .
17.
17.
Andy Lightning
Újra a japánok kezében van az irányítás. Minden rendben lesz.
13.
13.
Dragonborn
Én bizom benne hogy helyre állnak
11.
11.
p3ti
#6: Már nem azért , de a ps2 legendás felhozatala mellet ez a pár cím egy lóf*sz. Oké , volt 1-2 egyedi fejlesztés , voltak jó címek ... De pl. hol marad a metal gear a ps3ról ? Egy db címet adtak ki exclusivenak ????? meg most a HD remaket amit már rongyossá játszottak az emberek ? Gran turismo 5 , ahol van 1 tucat prémium kocsi , a többi GT4 import ? Ennyi ideig fejlesztették ? Ugyan már . Ezt a sony úgy bebukta mint a sz*rt . Ha az igazi régi classikusoknak hoztak volna méltó folytatásokat , emberek eszébe sem jutott volna a Box felé fordúlni . Mivel anno aki konzolt vett , az ps2őt vett , ott meg ismerte a siker címeket , megszerette őket .
9.
9.
ATi0021
#6: Nem tudom Nálad miként volt, de régen amikor suliba jártam még és jöttek a GTA-k egyszerűen elkerülhetetlen téma volt, hogy milyen jó lenne egy PS2, hogy ne kelljen rá várni. Közbe a GTA IVnél szépen kijött X-re is és elvitt egy csomó vásárlót. Arról nem is beszélve, hogy az MS jelenthette be. És még dicsekedtek is, hogy mi 50-50 milláért még DLC-t is rendeltünk.

Ami játékokat felsoroltál 80%-ban semmit mondóak annak aki soha nem vett még PS-t vagy nem merül bele komolyabban. És sorolhatod itt, hogy Quantic Dream, Last of Us, Last Guardian, de igazából ezek mind olyan címek amik biztos jók, de ha ezeken múlik a PS és Sony sorsa akkor elég nagy bajba vannak, mert ezek miatt nem fog hisztéria kitörni, mint egy GTAnál és nem fognak eladni X millió darab konzolt. (csak hogy a példánál maradjak)

A korábbi nagy PS húzócímekkel, mint a GTA, Metal Gear, Final Fantasy val villog az MS az E3-mon, hogy Nálunk is van, közbe a Sony csinál egy unalmas adást, miközben egy Konami ami régen lényegileg lesz@rozta az X360 at, most isteníti mert megvették őket is kilóra. Hol vesz itt bárki is PS-t amikor az MS megmutatja, hogy nem úgy van az, ha kell alátolják a pénzt és bárkit, bármit megtudna venni ha kell nekik. Sőt tudnak ők is olyan címeket kiadni amik csak náluk van. Például: Forza, Gears of War, Halo, Fable, stb. Arról nem is beszélve, hogy ezek közül például volt nem egy PC-n is ami jó mondja annak, hogy a játékot minél többen megismerjék. De írhatnék Forma 1-et is amit szintén elveszített a Sony. Persze lehet mondani ellenpéldát is. Ott volt a Bioshock is, ami X360-ra és PC-re jött, majd később lett PS3-ra is. Csak hát ugye mégis akkor amikor már lejárt lemez volt.

Szóval szerintem látható, hogy a régi PS2-es mivoltuk lényegileg darabokra hullott.

Nem vagyok Microsoft fan, de én úgy veszem észre, hogy jobb az XBOX 360 felhozatala. PSN-t illetően megfogtál, nem tudom. Igazából én úgy vettem észre neten, hogy az X rendszerét jobbnak tartja a többség. Saját részről annyit látok, hogy a Dirt Showdown demót is már május 1 reggelén feltolták Livera, addig PSN-en várni kellett rá 1-2 napot. Vagy régebbre visszaemlékezve általában Livera jöttek előbb a demók is.
8.
8.
Lachgas
#5: "Úgy tudom TV-t nem érdemes venni tőlük mert drága és egy olcsóbb Samsung jobb."
Samsung 8-as szériát vettem még decemberbe vagy november végén, mert mindenki azt mondta hogy a Samsung csinálja a legjobb tv-t. Lóf*szt!!! 1900 eurót azért adtam ki hogy gyors mozgásnál elmosódjon a kép alja? Haveromnak viszont SONY van, nála ilyesmit nem észleltem.
7.
7.
joykiller
#3: olvass figyelmessebben :DD
"A Sonyt masszív, 79,1 milliárd dolláros veszteség sújtotta a 2012-es üzleti évben - derült ki a cég nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentéséből. Az időszak 2011. április 1-től 2012. március 31-ig tart. 456,7 milliárd japán jenes (5,74 milliárd dolláros) nettó veszteséget könyvelt el, ami a tavalyi év azonos időszakához képest rosszabb, elvégre akkor 259,6 milliárd jenes kiesést szenvedtek el."
6.
6.
ikaralyos01
#5: Minden lényegi címet kivásároltak??? :O Jah nem tudtam. Akkor el is adom a ps-em ezekkel a játékokkal. Killzone2-3, Ratchet and Clank 3rész, Resistance 1,2,3 Motorstorm 1,2,3 Little big planet 1,2 Uncharted 1,2,3 Heavy Rain, Gran Turismo, Metal Gear solid 4, Whipeout, Heavenly Sword. És nem fogom megvenni a Last of Us-t a Last Guardian-t a GOW 4-et, Starhawk, Az új Quantic Dream játékot, és még sorolhatnám :) Ja és vacak a psn? Miért? Hozzáteszem volt Xboxom-is a ps mellett. Nem mondom, h az rossz de a játékfelhozatala elég gyér.
5.
5.
ATi0021
PS és Walkman fénykorában soha nem hittem volna, hogy így járnak. A konkurencia nagyon elment mellettük. Úgy tudom TV-t nem érdemes venni tőlük mert drága és egy olcsóbb Samsung jobb. Sőt csúcstelefont illetően ott van a Samsung Galaxy S sorozat. Konzolt illetően az MS nagyon csúnyán átlépett felettük. Lényegileg szinte minden érdekes PS címet kivásároltak, köztük ami nagyon meglepett az a GTA IV volt.

Azt hitték, hogy majd az Uncharted, God of War stb majd elég lesz a megélhetésre. Plusz ahogy olvasom a PSN ingyenes, de olyan vacak is. És jöhettek GT5-el, de közbe az MS is sorra adta ki a jobbnál jobb Forzákat. Szóval nem nagyon tudtak mit kezdni az MS-el.

Részemről szerintem okosabb lenne ha kihoznák azt az AMD-s PS4-et, még mielőtt az MS lényegileg megint beelőzi őket és tetemes előnyre tesz szert. Azért írtam AMD-s PS4-et, mert láthatóan a Cell se volt valami népszerű a fejlesztők körében.
4.
4.
BrendOoN
#1: :D

Legyen egy kicsit olcsóbbak a Sony termékek, és máris többen vennék... Az olyan ember aki nem ért a konzolokhoz inkább vesz egy Xboxot mint egy Playstationt. Mert tízezerrel olcsóbb és szinte semmi különbség sincs közöttük grafikában..

Meg azt sem értem, hogy ők most miért is gyártanak most már csak Sony telefonokat? Mért nem Sony Ericssont? Azt tudom hogy kivásárolták, de minek? Esetleg ha jobb anyagi helyzetben lennének, de így hogy a csőd szélén állnak..
3.
3.
Kumite
79 milliárd dollár veszteség? Utána meg 5,74mrd?
2012-es üzleti év? Még csak most mezdődött el, a 2011-es jelentést adták ki a napokban...

Még egyszer neki kellene futni a hír megírásának...
2.
2.
giga321
1.
1.
D5000
Ma adtam ez a PS3 konzolomat, lehet, hogy ezért van ilyen rossz helyzetben a SONY? Mert ha igen akkor bocsánatot kérek....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...