Kingdoms of Amalur miatt nincs Titan Quest II

  • Írta: InGen
  • 2012. május 14.
  • Hír
Link másolása
A Kingdoms of Amalur teszünkben már alaposan kiveséztük, hogyan is állt össze ez a játék - hiszen a történet eléggé érdekes. Kiderült azonban, hogy már a játék megjelenése előtti időszakra is jutott dráma elég; például ezért nem készült el a Titan Quest II.

Habár a Diablo III megjelenésétől pár órányira valószínűleg nem sok embert mozgat a Titan Quest el nem készült folytatása, de tudjuk, hogy sokan rajongói voltak az első résznek. Éppen ezért szomorú az a történet, melynek végkimeneteleként végül nem készülhetett el a második. Szóval, a dolog úgy kezdődött, hogy a fejlesztő Iron Lore teljes mértékben arra számított, hogy elkészítik a folytatást a THQ-nak, s már el is kezdték lefektetni az alapokat, amikor a kiadó szólt, hogy nem szeretne egy újabb, csak PC-re készülő játékot, helyette valami multiplatform cím lenne jó inkább.

 
Az Iron Lore ezek után gyorsan váltott, és elkezdtek dolgozni egy multiplatform fantasy-játékon, ami a készítők elmondása szerint egy fajta sötét, Gears of War-jellegű anyag lett volna (csak persze nem a jövőben), jóval keményebb világgal, mint az Amalur. Éppen elkezdték a fejlesztést, amikor a THQ úgy döntött, mégsem kell neki a projekt, s mikor a kiadó látta, hogy a Big Huge Games leszerződtette a The Elder Scrolls-játékok alkotóját, a legendás Ken Rolstont, azonnal lecsapott, és megvette a csapatot.

Az Iron Lore nem tudott új kiadót találni, így végül kifogyott a pénzből és csődbe ment. A THQ szintén pénzügyi gondokkal küszködött, ezért eladta a Big Huge Gamest a 38 Studiosnak, aki aztán lepaktáltak az Electronic Artscal, s így jelenhetett meg a Kingdoms of Amalur.

8.
8.
xxxgamer4ever
Uhh kár érte! Pedig a Titan Quest egy legenda a szememben! Hatalmasat gémeltem vele magam és a tesómmal együtt is nyomultunk, nagyon király game volt szerintem! Kár hogy már nem lesz második rész, pedig örültem volna neki!
Nem akrok hazudni de legalább másfél évig nyomultam vele, nagyon szép idők voltak azok!

Azthiszem egy dvd-n még meg is vannak valahol a savek.... Nagyon sok profilt kezdtem vele.... Lehet nosztalgiaként felrakom megint...
7.
7.
jasko
nekem tetszett az amalur, sztem jó játék. a titan questet nem ismerem,igy hát nemtudom hogy megérte-e
6.
6.
Tharathiel
A Titan Quest hatalmas játék volt annak idején, minden egyes percét élveztem :) Bár lehet, hogy mai fejjel már nem így lenne, de mindenképpen gyerekkorom szép emléke marad, sajnálom, hogy nem jelent meg a folytatása :(
5.
5.
Dragonborn
Azért nem ez a Rolston volt az Elder Scrolls játékok fő alkotója hanem Todd Howard és ez meg is látszik a 2 játék összehasonlításánal
Persze azért a Kingdom is remek játék
2.
2.
Bakker, még egy kimaradt játék. Most, hogy konstatáltam, a Risen létezését (épp az első résszel kezdek megbarátkozni és nagyon jónak tűnik egyenlőre) itt egy újabb "gyöngyszem" ami kimaradt az életemből. Ráadásul az IT kiegészítővel együtt nem is fáj sokba...
1.
1.
Onegesius
hatalmas barmok lehetnek a THQ-nál
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...