Várakozásokon alul teljesített a Sony

  • Írta: fojesz
  • 2012. november 2.
  • Biznisz
Link másolása
A szeptemberrel véget ért második pénzügyi negyedévében csökkent a Sony forgalma, amit annak köszönhet, hogy a konzoljaiból kevesebbet adott el, mint tavaly ugyanilyenkor. A fő ludas a PS3 és a PSP, a PlayStation Vita állítólag csak javított a helyzeten.

A Sony videojátékos üzlete éves szinten 15,8 százalékkal zsugorodott, 1,9 milliárd dollárnak megfelelő jen lett, az üzemi nyereség 37,5 millióról 29 millió dollárra csökkent. Utóbbi különösen vékony a forgalomhoz képest, ráadásul ebből még lejönnek a kamatok és az adók is.

A visszaeső eladások a Sony szerint a PS3 és a PSP gyengélkedésének tudhatók be, a PlayStation Vita teljesítménye állítólag segített a helyzeten; emellett az árfolyam-ingadozások is megrövidítették a céget.

A Sony csak kategóriánként, egyben beszélt a konzoljai eladásáról, ez alapján a PS3-ból és a PS2-ből együtt 3,5 millió darabot adtak el a tavalyi 4,9 millió darab helyett, míg a Vitából és PSP-ből 1,6 millió példányt értékesítettek, noha 2011-ben csak a PSP-ből 1,7 millió darab ment el. A játékeladások frontján az asztali gépek kategóriájában 40,2 millióról 41,4 millióra nőtt az eladások száma, a kézikonzoloknál 8,7 millión állt meg a mutató 8,2 millió helyett.

A Sony teljes forgalma 19,6 milliárd dollár volt, a vesztesége 192,4 millióra dollárra csökkent.

32.
32.
kratos83
#29: Én arra gondoltam, hogy aki például most venne Ps3-at annak sok bepótolni való játéka lenne (6 évnyi felhozatal), amivel simán ellenne a generáció váltásig, meg még jönnek is rá új gémek majd. Amúgy ha jól emlékszem az első szériás Fat lejátszotta a Ps2-es játékokat de én nem erre gondoltam. Ja és a gépet is megtudja már venni elég korrekt áron. De ez csak az én gondolatmenetem, lehet hogy tényleg az van, hogy már a Ps4-et várják az emberek vagy az új Xbox-ot.
29.
29.
leviske
#21: Javíts ki, ha tévedek, de eddig az új konzolokon nem lehetett futtatni a régebbi játékokat? Mert nekem valami ilyesmi dereng, de elképzelhető, hogy rosszul, mert nem vagyok konzolos.

Mindenesetre akik képesek egy olyan kompromisszumba belemenni, hogy már csak maximum 2-3 évig érkeznek exkluzív címek a konzoljára a 6-12 év helyett, az biztos vesz is PS3-at, de ezek úgy tűnik már beleférnek az évi 3,5 millióba. Ennyire egyszerű a képlet. :)

#20: "eladási számok"
28.
28.
br1Koo
#25: huuh az a játék brutál lesz, én már nagyon várom
27.
27.
Jared
Nem tudom őket sajnálni annyira xd .De a SONY a legjobb :))))))))
26.
26.
DON GONDOCS
Megvettem a ps3at nem bántam meg, de egy xbox is elférne, azért lesznek itt még jó játékok a következő 1-2 évben
25.
25.
supair
#22: Last Of Us!:-D
Ezért az egy címért gondolkodom erősen egy PS3-on.
24.
24.
laptopos
#8: hát ha van még benne szufla,akkor azt ügyesen álcázzák,mert már az én időmben is akadt rajta egy csomó game -persze kivételek voltak az agyonoptimalizált exkluziv cimek,alacsony FPSessel- ,meg ronda volt a pchez képest.
22.
22.
trion96
Meg azt sem szabad elfelejteni h idén nem jött új ps exclusiv játék! Jövőre visznt: az új gow, last of us, beyond
21.
21.
kratos83
#18: Szerintem meg ha egy játékos be akar szállni a konzolosok táborába akkor megnézi az exkluzív címeket amik már megjelentek és amik meg fognak jelenni és az alapján fog venni gépet. Sok jó játék van amiről így lemaradna meg lesz is felhozatal. Bár ez az én véleményem és lehet hülyeséget beszélek.
20.
20.
supair
19.
19.
supair
#17: És pont ezek érintenek leginkább minket, játékosokat.
Ám ezen hibák mindegyike javítható!
18.
18.
leviske
#8: Az egy dolog, hogy van benne szufla, az meg egy másik, hogy aki be akarna véletlenül szállni a konzoljátékosok táborába, már nem egy olyan konzolon tenné, ami már a szabatosságának a nagy részén igencsak túl jutott. És a Sony pénzügyeinek _ez_ számít, hogy új játékosok érkeznek-e.

Tehát captain nem írt azzal hülyeséget, hogy a PS eladások fellendítéséhez olyan terméket kéne kiadni, ami még nem ~telítette a saját felvásárló piacát.
17.
17.
ATi0021
A PS3-at kicsit megkésve adták ki és túl sok címet vett el tőlük az MS és ráadásul még a PS2 kompatibilitás is bukta, a PSP-t alig támogatták, a PS Vitára meg alig van olyan játék ami eladná cserébe drága a gép. Röviden összefoglalva ezek a főbb gondok.
16.
16.
supair
Ezek a dollármilliók azért több részvényeshez el kell jussanak.Plussz új befektetések,kutatások finanszírozása stb.
A hasonló volumenű cégeket is érzékenyen érintheti akár 1 millió csúszása is.
Bár nincs Sony masinám,kár lenne ha a cég ezen frontja bukdácsolni kezdene.
Az egy idő után a játékosok is megéreznék.
Az pedig,hogy egymással versenyeznek,CSAK NEKÜNK JÓ!
15.
15.
daenath
A PS2 azert meg mindig veszik, ez nem kisteljesitmeny egy agg korban levo konzoltol!
14.
14.
br1Koo
Woohoo. nekem nemrég hota meg a futár a ps3 sliemem, így élvezhetem a GTA4 antialiasing mentes enyhén szaggató grafikáját (Y). :D De amúgy PS mindenekfelett!
13.
13.
robogo98
Idáig mindenki egymást szidja
12.
12.
fojesz
Fejezzük már be mások leugatását!
11.
11.
robogo98
10.
10.
robogo98
Javulás már csak 192 milka a veszteség am kinek lenne kiadni kb 150-et egy uj konzolra?
9.
9.
kopic
#1: Köszönjük Emese....
8.
8.
kratos83
#6: Szerintem meg jó volt a hozzászólásod mert azért a Ps3 igen csak erős gép és van benne még szufla úgy hogy nem kell ide új gép, még.
7.
7.
metercsiken
"az üzemi nyereség 37,5 millióról 29 millió dollárra csökkent"...
Bár csak én mondhatnám azt, hogy ebben az évben "csak" 29 millát( dollárban ) kerestem! : )

Elhiszem, hogy nem olyanok a számok amit a sony látni akar, de azért ez még nem veszteség!( szerencsére,mert csípem a sony-t )

6.
6.
dcba
#3: tok jo szarkasztikus hozzaszolas volt csak en ugy olvastam h uj psp-t bocsi visszaszivva minden.miert nincs szerkesztes gomb h az ember ilyenkor ne gjen mint a rejsztag.MIndegy lehet rohogni milyen hulye voltam :D
5.
5.
captain planet
#2: mert, mi bajod van vele?!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...