Mass Effect Trilogy - megvan a PS3-as dátum

  • Írta: zoenn
  • 2012. november 2.
  • Megjelenés
Link másolása
A BioWare eddig a percig adós volt a PlayStation 3-as Mass Effect Trilogy megjelenési dátumával. A Sony konzoljának tulajdonosai egy hónappal később kapják kézhez a csomagot, mint az xboxos és a PC-s kollégák. Az alapjátékon felül számos DLC-t is tartalmaz a csomag.

A BioWare bejelentette, hogy a Mass Effect Trilogy PlayStation 3-as változata december 4-én jelenik meg az Egyesült Államokban, míg Európában december 7-én teszi tiszteletét. A Sony gépének tulajdonosai duplán jól járnak, elvégre a sorozat első része csak most teszi tiszteletét ezen a platformon.

Mind a három játékot külön-külön is megvásárolhatjuk ,digitálisan letölthető példányban a PlayStation Networkön. A DLC-ket tekintve a PS3-as verzió tartalmazza a Bring Down the Sky kiegészítőt az első részhez, míg a második és a harmadik epizód esetében az összes eredeti bővítmény a csomag részét képezi. Az első rész portját nem a BioWare készíti, hanem az Edge of Reality, és az ígéretek szerint "átkozottul jól fog futni".

Még szeptember folyamán tisztázódott, hogy a trilógia november 6-án rajtol el Xbox 360-on és PC-n.

8.
8.
#7: Lesz, de csak multis DLC.
Tehát sajna azt majd külön kell:(
7.
7.
adikas
A 3 részhez még úgy tudom lesz dlc, azt akkor majd külön kell beszerezni?
6.
6.
MrBrooks
Polcomon a helye.. :') jipeee!!!!
4.
4.
Jared
Karácsonyra meglesz :D
3.
3.
#2: Majd nézd meg Amerikát:D
Kinézem belőlük!
2.
2.
Uhu123
Se könyv, se film, se más játék nem váltott ki olyan hatást nálam mint a Mass Effect trilógia. Tanítani kellene.
1.
1.
Meg fogom venni PC-re.
Egy nagyon jó trilógia és szerintem a vége is jó volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...