Next-gen gépekre is jön a Sniper Elite 3

  • Írta: fojesz
  • 2013. március 14.
  • Bejelentés
Link másolása
A 505 Games bejelentette, hogy készül a Sniper Elite harmadik része, ami jövőre jelenik meg, és az újgenerációs konzolokon is tiszteletét teszi. További információkra a következő hetekben számíthatunk.

A 505 Games bejelentette, hogy készül a Sniper Elite 3, ami 2014-ben jelenik meg - az eddigi információk szerint - PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és a next-gen konzolokra. Bővebb infók nem állnak a rendelkezésünkre, várhatóan a következő hetek folyamán okosabbak leszünk.

A kiadónak bejött a sorozat, a Sniper Elite első két részét is sikernek értékelte a közleményében, és mint mondta, rendkívüli lehetőségeket lát a márkában - a Sniper Elite V2-ből tavaly április és december között 1,1 millió példányt adtak el. A cím kiaknázását nemcsak a Sniper Elite 3 bejelentése sejteti, nemrég megjelent a Sniper Elite: Nazi Zombie Army, és bemutatták a Wii U-s Sniper Elite V2-t is.

7.
7.
Giggsy
Hát a v2 nagy hulladék lett a single részben. Röntgenszemű ellenségek, szteppcipőben lopakodó amcsi titkosügynök, ugyanarra az egyetlen sablonra épített küldetések... Remélem kicsit jobban összekapják magukat a következő részre.
6.
6.
moonborn
#3: mass effect 3 pl :) Multihoz minden ingyenes volt
5.
5.
atesz89
Van egy magyar klán akik nyomják a v2-t neten. Ha valakit érdekel itt a címük. http://vu2118.admin.virtualpro.hu/forum/index.php Ha hibát ír ignore-ra kell nyomni és be is jön a lap.
3.
3.
atesz89
Király remélem úgy fogják támogatni mint a 2-t. Ingyenes javítások+multipályák+multimódok. Nazi Zombie Army, Single DLC-k, Coop DLC-k.Megérte beruházni rá és remélem a 3-ra is megéri. Milyen játéknál kapsz valamit ingyen a multihoz?
2.
2.
Jared
Én is nagyon szeretem :)
1.
1.
Morzsi1
Hajrá, méltánytalanul mellőzött játék, nagy kedvencem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...