Project Titan - teasert kapunk a BlizzConon?

  • Írta: fojesz
  • 2013. április 3.
  • Pletyka
Link másolása
Lapértesülések szerint már a BlizzConon levetíthetik a Project Titan első teaser videóját. A Blizzard újgenerációs MMORPG-je új motort használ, ráadásul nemcsak PC-re, de konzolokra is megjelenhet.

Most, hogy a StarCraft II: Heart of the Swarm megjelent, a Blizzard már csak kisebb projekteket tart talonban, és gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az egy év szünet után visszatérő BlizzConon nem a HearthStone vagy a Blizzard All-Stars viszi majd el a rivaldafényt. A Titan Focus szerint nem is: a lap úgy tudja, a Blizzard itt vetíti majd le az új MMO-jának teaser videóját.

A Titan kódnevet viselő MMO állítólag a Föld történelmét veszi alapul, masszív mennyiségű görög, római és viking mitológiát kapunk benne, illetve az időutazás is a játék szerves része lesz. A World of Warcrafthoz hasonlóan külső nézetből terelgethetjük a karakterünket, a játék vadonatúj motort használ, ráadásul nemcsak PC-re, de konzolokra is megjelenhet.

Érdekesség, hogy a fejlesztést állítólag a Diablo III egykori direktora, Jay Wilson vezeti, 150 fős fejlesztőcsapata pedig 2014-ben kezdené meg a tesztelést.

Mindezt persze tessék kétkedve fogadni, míg a Blizzard nem mond valami hivatalosat - és egy darabig úgysem fog. A BlizzCon november 8-án lesz.

10.
10.
Lorthirash
#9: hát nem tudom nekem eddig nem volt nyerő ez az action combat semmivel se jobb
9.
9.
Adamknight
Azért van egy olyan sejtésem, hogy ez már action combatot fog használni, amit azért jóval kevesebb gombból is meg lehet oldani, mint a régi point and click method-ot használó mmokban. Nézzük csak meg pl a Neverwintert :).
8.
8.
Lorthirash
Én is azon a véleményen vok NE JÖJJÖN KOZNOLRA! :)
6.
6.
Gamelord
Az a baj, hogy mire kijön, addigra teljesen leszokok az mmo-ról és társairól.
5.
5.
Cuppak
Konzolra nincs értelme hogy jöjjön, különben nagyon lekell butítani, vagy ha jön akkor a pc verzió rovására ne menjen.
4.
4.
Dood
Hát remélem konzolra nem csinálják meg, mert akkor faék egyszerűségű buta játék lesz. Egy rendes MMO-t lehetetlen átportolni konzolra, mivel a 30+ skillt + macrókat + itemeket elég nehéz lebindelni arra a pár gombra. Egy megoldás lehetne, keyboard + egér a konzolra. Máshol nem olvastam, hogy konzolra is jöhet, mmo-t lehetetlen konzolra átportolni, anélkül, hogy ne butítanák le pár gombra, az meg mi lol.
3.
3.
Giga0509
Inkább a Hearthstone béta jönne már vagy kiegészítő a Diablo 3-hoz,de új patchnek is örülnek már mert kezd kicsit unalmas lenni :D
2.
2.
Hondoro
November? Hat hol van az meg atyaeg. :)
Remelem a Legacy of the void nem 3 ev mulva fog jonni mint az elodje a WOL utan
1.
1.
Jiijo
Pfff... Jay Wilson... Remek, csak ne tegye ugyanazt mint a Diablo III-mal, bár szerintem megfogja sajna.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...