Bezár az Irrational Games

  • Írta: fojesz
  • 2014. február 18.
  • Gyászhír
Link másolása
Jelenlegi formájában gyakorlatilag megszűnik az Irrational Games, tizenöt ember kivételével mindenkit elküldenek. Ken Levine, a csapat fejese döntött így: egy olyan projektbe vágná a fejszéjét, amihez másfajta felállás szükséges.

Az Irrational Games alapítója és kreatív igazgatója, Ken Levine nyílt levélben jelentette be, hogy vége a fejlesztőcégnek.

Levine szerint a jövőben egy olyan projektbe szeretné vágni a fejszéjét, amibe a jelenlegi felállás nem fér bele, így tizenöt ember kivételével mindenkit elküldenek a csapattól, ő pedig a többiekkel egy új formációt hoz létre a Take-Two berkein belül.

Az új - kizárólag digitális formában megjelenő - játék elvileg a stúdió minden korábbi projektjétől különbözik, hardcore játékosoknak készül, sztorivezérelt lesz, és nagyon sokszor újra lehet majd játszani, ha minden igaz. Levine elmondása szerint a projekthez laposabb szervezet szükséges, és minél közvetlenebb kapcsolattartás a játékosokkal.

Az Irrational Games 1997-ben alakult, első játéka az 1999-es System Shock 2 volt, de ez a csapat jegyzi a Freedom Force-részeket, a SWAT 4-et, a BioShockot és a BioShock Infinite-et is.

36.
36.
GAMEROD
Bioshock első két része a 2K Games-hez fűződik aminek nincs köze az Irrationalhoz. Viszont a Swat játékok miatt sajnálom, mert a Swat 3 és 4 még mindig megállja a helyét főleg multiban.
34.
34.
Vamosz
#30: De agresszív vagy mindjárt pofán verlek,kicsit ilyen volt a mondandód.:)
A prosztó gyökérséget amúgy én sem szeretem,pláne nem ilyen pitiánerség miatt.
33.
33.
jokerke23
Szomorú nap ez a játéktörténelemben...
32.
32.
xSHx
Meglepő hír. Pedi az új BS-t vitték mint a cukrot, mostmeg lapát a brigádnak? Nem semmi. Akiket elbocsátottak, félniük nem kell. Tuti felveszik más studióhoz, mivel művészi ember mind. Amúgy Infinity szépnek szép, művészinek művészi, de dög unamas. Sztem kicsit túl van dícsérve, talán divatból. Ok, attól h nekem nem jött be, másnak még tetszhet.
31.
31.
fakedeath
Az első rész kiváló volt, a 2. egy unalmas tucat fps és az Infinite egy zseniális cím. Kíváncsian várom a fejlesztők új játékát, tekintve,hogy a SWAT 4 is kiváló címre sikeredett anno. :)
29.
29.
Extol
Anno System Shock 2-ot nagyon bírtam, SWAT 4 is fasza volt. Bioshock részekhez még nem volt szerencsém, de tesóm tolta és azt mondja fasza.

Kár az IG-ért, de ha nincs elképzelésük arról hogy mi legyen, tényleg felesleges a sok ember, viszont ha a játékosokkal szorosan kommunikálni akarnak ahhoz nem lesz elég a tervezett létszám sztem
28.
28.
BrendOoN
De azért elképzelem hogy rúgták ki Őket:
"Tényleg nagyon hálások vagyunk magának! Önnek és a kollégáinak hála cégünk több millió dolláros profitra tett szert. Úgy gondoljuk mivel már egy ideje nálunk dolgozik sikerült felmérnünk a képességeit: az előző projektben 200 százalékot nyújtott, de a még csak fejünkben lévő új ötletünkhöz Maga egyáltalán nem illik, így ki van rúgva! Sok szerencsét a jövőben, és nem tudjuk elégszer ismételni: köszi a sok pénzt és elismerést amit szerzett nekünk!"
25.
25.
tDr1v3r
#22: Az írásképed alapján te még a személyihez kellő életkort se érted el, de mindegy. :D
24.
24.
kristof97
#23: Az tény, hogy nem minden munkafázisban van szükség az összes emberre egyszerre, de egy fejlesztőcsapat akkor is egyben szokott maradni, kivéve ha más játékot mennek fejleszteni, de akkor általában elhagyják az adott csapatot (nem?). Ez most lehet különleges felállás, de ha egy csapatnak van új munkája amin tudnak dolgozni, főleg ha komolyabban vannak pórázon tartva nem úgy mint a R* meg ilyenek (egy Ubisoft Montreal pl.), akkor azok úgy is egyből dolgoznak az új projecten (amit nem ők határoznak meg, hogy mi legyen, hanem a kiadó), és nem kell őket feldarabolni, vagy ha még is, akkor ott anyagi okai vannak.
#22: a Bioshock az miért is unalmas kaki? Mert én a hosszú (ez ami talán picit negatív számomra), mesés (a díszletek), gyönyörű, és mindf*ck szavakkal illetném azt a játékot.
23.
23.
Sun9us
Nem azért, de az alattam kommentelők nagy része tisztában van, hogy hogyan készül egy játék? Az a 15 ember, a következő 1-1,5 évben kitalálja, hogy milyen legyen a következő Bioshock, vagy tudom is én mi. Döntenek a történetről, játékmechanikáról, gyártják a concept art-ot, stb. Mikor ezeket a dolgokat eldöntötték, akkor kezdenek visszaszivárogni az emberek a csapathoz. Ezek elkezdik csinálni az alfa verziót, hogy az aktuális E3-on lehessen valamit a nép orra alá dörgölni, egy teaser traileren kívül. (jobb esetben) Ekkor duzzad fel a fejlesztő gárda, és készítik el a játékot, az utolsó 1,-2 évben.

Ha a 15 emberen kívüli teszem azt 50-60 embert nem csoportosítják át, akkor azok mit csinálnak ebben a kezdeti fázisban? Bejárnak netezni? Vagy elküldik őket, hogy, találkozunk durván egy év múlva, de ha lehet, addig légyszi ne halj éhen?
22.
22.
mikotamas
kristof a szemelyid melle csinaltass akkor olyqn kartyat . hogy kijatszottad azt az unalmas...mindegy
21.
21.
kristof97
#20: Ti Jonny81-el mennyire ismeritek egymást? Egyébként engem csak azért nem hatot meg annyira a hír, mert elkészült az Intinite. :)
20.
20.
mikotamas
Mindegyik resze kaki es unalmas nem fgok elsirni egy 100 as cbas zsepit sem....tucatkKi min3 om
19.
19.
Drazhar
#17: Valóban a B2-őt a 2K Marin csinálta (+besegített az azóta a Dishonoreddel kompenzáló Arkane Studios is) és hát elég rókabőr jellege is lett sajnos ennek az epizódnak. A hírhez pedig annyit tudok szólni, hogy ha Ken Levine azt mondja neki így lesz jó, ám legyen, én mindent elhisznek neki, számomra ő hiteles, fontos "gamer arc".
17.
17.
kopic
Meg nem a 2K keszitette a Bioshock 2.reszet ? Azert kerdem, mert ez a resze nem lett annyira jo jatek, legalabbis nekem nem jott be igazabol, es attol felek, hogy akkor ok nem fognak oan kivalo reszeket csinalni...:(
16.
16.
13.
13.
technomaci
Most pedig emlékezzünk meg egy perc siri csendel hűn szeretett bioshockunkért.....
12.
12.
tDr1v3r
Nem jó ez... de ha új IP-nek állnak neki és Levine úgy érzi hogy a mostani csapatmérettel nem valósítható meg akkor hajrá, a bizalmamat megkapja. De szar lehetett így dönteni azért...

A Bioshock-nak nem kell folytatás, az Infinite spinoffként marhajó volt, Rapture meg hamarosan megkapja a (remélhetőleg méltó) prequeljének végét és minden darabka a helyére kerül. Folytatás nem kell, a Bioshock 2 is fos lett, tovább meg felesleges nyújtani mert nem marad meg a minőség, fanservice miatt meg nem kell elcsúfítani a brandet.
11.
11.
kopic
Most olvastam a hivatalos weboldalon, hogy ezentul a 2K fogja tovabb vinni a Bioshockot, ezzel most egy kicsit megnyugodtam, de ez a hir akkor is rossz.:(
10.
10.
kopic
Am ez a Levine gyerek hozta meg ezt a "fantasztikus" dontest, hogy oszlassuk fel szinte az egesz csapatot, mert ha igen akkor elmehet szepen az anyjaba az a rohadek !
7.
7.
kopic
Ne ne !:O Ez ugye csak vmi rossz vicc akar lenni ? Akkor most most mar nem lesz tobb Bioshock vagy mi ?!?!?:(:( Vki surgosen nyugtasson meg...:S Ez a honap legrosszabb hire !:(
6.
6.
lolman598
Én eddig 2 Ken Levine-féle játékkal játszottam (Bioshock 1 és infinity),de azok minden szempontból fantasztikus alkotások. Én erősen bizakodó vagyok ezzel az új játékkal kapcsolatban.
4.
4.
kastorhun
#3: Csak átszervezik a csapatot.
3.
3.
Neo1989
Azér remélem a BioShock széria nem szűnik meg a céggel.
Nagy kár lenne veszni hagyni egy ilyen címet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...