A Comic-Conon is beszélnek az új Mass Effectről

  • Írta: fojesz
  • 2014. július 15.
  • Teaser
Link másolása
A BioWare is tart majd egy panelbeszélgetést a két hét múlva esedékes San Diego-i Comic-Conon, ráadásul az új Mass Effectről, illetve annak tervezéséről fognak beszélni a srácok.

Kikerült a netre a San Diego-i Comic-Con programja, ebből derült ki, hogy július 26-án a BioWare is tart majd egy előadást, méghozzá az új Mass Effect kapcsán.

Az idei E3-on bemutatott Mass Effect teaser

Hogy mennyi konkrétumot tudunk meg az új játékról, az persze kérdéses, mindenesetre a hivatalos beharangozó szerint Carl Boulay vezető animátor, Noel Lukasewich vezető grafikus, Jessica Merizan közösségi menedzser, illetve Mike Gamble és Fabrice Condominas producerek arról beszélnek majd, hogy hogyan tervezték meg a következő Mass Effectet, miközben az volt a céljuk, hogy hűek maradjanak a korábbi játékokhoz, és mégis nyújtsanak valami újat is.

A San Diego-i Comic-Con egyébként július 24. és július 27. között lesz, és más videojátékos tartalomra is számíthatunk a rendezvényen: ha minden igaz, előkerül majd az Assassin's Creed: Unity, a Far Cry 4, a Halo: The Master Chief Collection (illetve a Halo: Nightfall), és új gameplay videó érkezik a The Witcher 3-hoz is.

15.
15.
Juha
Csak nehogy véletlenül vmi MMO vagy MOBA szarság legyen mégis a vége...
14.
14.
vnm51
#3: Hogyhogy minek? Ha nem csinálnak új részeket az egész ME univerzum eltűnik majd, azért három rész az nagyon kevés, van még mit kiaknázni. Az ME triológia lezáródott Shephard halálával, így bármerre elindulhatnak most már.
Az hogy mi lesz a sztori, szerintem még ők sem tudják pontosan, az új triológia (már ha az lesz) első része úgyis arról fog szólni, hogy bemutassa az új karaktert, meg a haverjait, és csak óvatos utalások lesznek a történetre (szerintem).
Ezzel viszont időt nyerhetnek, hogy a sztorit kicsit csiszolják a következő részhez.
Így vagy úgy de nekem ez várós cucc, és remélem az első rész játékmenetét viszik tovább.
13.
13.
maior
Vagy egy kiscicát kell megmenteni... :)
12.
12.
Szelenas
#9: most két galaxist kell megmenteni, vagy meg kell mentenünk a tér-idő kontinuumot
11.
11.
markoci555
#10: mármint az első részét!
10.
10.
markoci555
Pár napja vittem ki, a kódexet meg még mindig olvasom :) Kár hogy eddig nem ugrottam neki, mit hagytam ki eddig aztak*rva
9.
9.
Juha
Inkább az a baj, hogy a trilógiában az egész galaxis sorsa a kezünkben volt, ettöl nagyobb volumenü dolgot nem tudom, hogy tudnak majd tálalni, pedig a játékosok nagy része ezt várja el tölük.
Szerencsére nem nekem kell megírnom a sztorit, legyen ez az ö dolguk :-)
8.
8.
Chrysh
#5: Nyugodtan tágítsák az adott univerzumot, amíg van benne elég lehetőség. Az SW-vel is az a baj, hogy ahhoz képest, amennyi játékot kiadtak, még mindig van hova terjeszkedni, csak míg kijön mondjuk egy új Battlefront addig tíz másikat kaszálnak el, pl.: 1313, vagy a Republic Commando, amit még mindig nem tudok feldolgozni.

Szóval én drukkolok a BioWare-nek, még több érdekes sztorit és játékmenetet akarok látni, amíg ezt ízléssel csinálják!!!
7.
7.
Mr.Dead
Asztali szerepjátékot nem csinálnának belőle?? Ha már a DA-ből csináltak...
5.
5.
N!ghtmare
#3: Mi az, hogy minek? talán azért mert (szerintem) a legjobb játékról van szó, epekedve várom, hogy újra magába szippanthasson az a fantasztikus világ amit ott teremtettek. Felejtsük már el Shepardot. Ha neked viszont így kerek és nem kérsz többet belőle akkor senki sem fog kényszeríteni, hogy játsszál vele... én viszont alig várom és egyelőre letojom előzmény/folytatás/azonos időben játszódik.
4.
4.
Ecneb
#3: Mióta az atya isten George Lucas megteremtette SW univerzumát, majd megteremtette a történet előzményeit, minden rendezőnél, legyen film, játék, könyv (író) stb... felkapott dolog lett utánozni ezt a szokást. Persze van, ahol jó, nekem pl Batman tetszett és van ahol rossz.
Szóval nem meglepő, csak reménykedni kell, hogy egy rendesen összepakolt játékot kapunk.
3.
3.
Sun9us
Még mindig azt mondom, hogy MINEK? A Mass Effect 1 kerek egész. Attól, hogy népszerű, nem kell hülye előzményekkel bombázni. A folytatásról nem is beszélve. Ugyanis olyan vége lett a ME-nek, hogy mindenképpen egy kánonbeli befejezést kell választaniuk, ahhoz, hogy lehessen folytatni. Így viszont a mi döntésünk lesz súlytalan, mivel tudjuk, hogy a 4 féle befejezésből az egyik lesz a "valós".
1.
1.
azureknight0715
Csak a történetet tudjuk már meg nemigaz :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...