Jövőre kezdődhet az Uncharted-film forgatása

Link másolása
A film rendezője, Seth Gordon szerint 2015 elején már megkezdődhet az Uncharted-film forgatása. Az úr mögött olyan filmek vannak, mint a Förtelmes főnökök vagy a Személyiségtolvaj.

Seth Gordon egyébként már a harmadik rendezésre felkért ember a 2008 óta tervben lévő filmnél, melynek most úgy tűnik, tényleg elkezdődik a forgatása.

A kép a játék első részéből származik

A pletykákkal ellentétben nem fog szerepet kapni Mark Wahlberg a filmben, de a rendező szerint fontos, hogy jó színészt találjon Nathan Drake szerepére. Seth Gordon azt is elárulta, hogy a történet a játék első részéből fog építkezni.

Ha a film sorsa továbbra sem alakul úgy, ahogy szeretnék, a rajongóknak akkor sem kell csüggedni. Jövőre érkezik a sorozat negyedik része, mely immár PlayStation 4-re fog megjelenni.

22.
22.
drakecsaj
#21: Imádom Jensen-t és a Supernaturalt is (bár az utolsó évad elég langyi lett, na jó már az ötödiknél is érezhető az erős visszaesés, de mindig valamivel megtudtak győzni engem hogy nézzem tovább a sorit).
Talán még hitelesen is eltudná játszani Dake szerepét. De ha alapból a film egy kula lesz, mert nem találják el a játék hangulatát akkor mehet az egész a kukába sajnos.
21.
21.
PaulBlake
Nathan Fillion nagyon remek választás volna,. DE!
Jensen Ackles a SUPERNATURAL-ból szerintem még jobb volna!
Hasonlítt is rá, tele van humorral,. :D Itt is egy kép :
http://fc03.deviantart.net/fs71/i/2011/329/e/0/jensen_ackles_for_nathan_drake_by_luckynumberslvn-d4har6y.jpg
20.
20.
NECROSMOKE
#9: Attol lehet jo szinesz is.
19.
19.
zarándok
Szerintem még akár egy Michael Fassbender is jó lehetne Drake-nek.
18.
18.
Giggsy
Én vagyok az egyedüli, akit megrémít Seth Gordon személye? Eddig csak vígjátékokkal foglalkozott, ráadásul ha a nagyfilmes múltját vesszük, a Förtelmes főnökök, a Négy karácsony és a Személyiségtolvaj is egy hulladék. Szarós-böfögős poénos szarok. Oké, ott volt a Breaking In sorozat tőle, ami jó lett, de akkor is egy ilyen ember kezébe adni egy Uncharted-et...
17.
17.
Yanez
#15: Na eddig ő a legjobb, tényleg fullra el tudom képzelni a csávót Drake szerepében!

Sajnos Seth Gordon-t nem tartom olyan rendezőnek, aki eltalálná az Uncharted hangulatát. Kapni fogunk egy látványos, tuskó humorral tömött filmet. Aztán ne legyen igazam! Am Rowan Atkinson illene a szerepre, de ő már kiszállt a színészkedésből. :D
16.
16.
#15: +1

Annyira illik hozzá szerintem. :D
15.
15.
roli33
13.
13.
NathanDrake
szerintem meg Gerard Butler lenne a megfelelő hasonlít is rá meg ugyan olyan laza is
itt egy kép is :D
http://gamingsquid.com/wp-content/uploads/2011/12/drake_butler02.jpg
12.
12.
bema695
én azt mondom Robert Pattinson-t az összes szerepbe (női, gyerek, állat szerepekbe is, esetleg a díszlet egy részét is ő alkossa) és még a végén meg is nézem. ha másként lesz, akkor ennek is bérelt helye lesz a ducikockásingesáltalánosiskolássrácok szívében, a többi játékadaptáció mellett.
11.
11.
sloth
Remélem joie lee fogja megkapni drake szerepét.
10.
10.
SkiingOstrich
dylan mcdermott hasonlít a legjobban szerintem
9.
9.
Deft.
#5: Tud valaki mondani egy Nolan North filmet?
...
Ő egy kiváló szinkronszínész, maradjon is annál.
8.
8.
Gunner23
#7: Ez egyáltalán nem rossz ötlet, sőt... csak kicsit ki kéne gyúrnia magát a srácnak, akkor tökéletes lenne!
7.
7.
Dom Q
Tuti hülyének fogtok nézni, de én Andrew Garfield-et látnám szívesen Nathan Drake szerepében.
6.
6.
simon 555
#5: Nem is hasonlít Drake-re -.-
5.
5.
NECROSMOKE
Remelem, hogh Nolan North lesz a foszereplo, mert ha nem akkor valami fos lesz az egeszbol.
4.
4.
msmester
Na ha jól értem, ha január környékén elkezdik csinálni, akkor karácsony környékén mehetünk mozizni? :D
3.
3.
Cristiano
jó lenne tényleg elkészülne
2.
2.
kolba
most akkor jövőre, vagy már 2012 elején megkezdődött ? :D
1.
1.
Dom Q
Jó lenne ha megcsinálnák.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...