E3 2015: További infók Final Fantasy VII-fronton

Értelemszerűen rengeteget pörög a nemzetközi sajtó a Final Fantasy VII Remake-en, így hiába készült a Square Enix csak egy trailerrel a projekt kapcsán, néhány extra infót azért még kénytelen volt megosztani a közönséggel.

A Final Fantasy VII Remake a Sony konferenciáján mutatkozott be egy hangulatos kedvcsináló társaságában, azóta pedig némi plusz infót is megtudtunk a projekttel kapcsolatban.


A GameSpot például azt derítette ki, hogy a remake jó eséllyel a látványon túl is elüthet majd itt-ott az eredeti játéktól. A projekt direktora, Tetsuya Nomura ugyan nem mondott erre semmi egyértelműt, de erősen célozgatott rá: ha már úgyis megjelenik PS4-re az eredeti anyag PC-s portja, akkor mi értelme lenne két "ugyanolyan" játékot fenntartani a platformon?

Merthogy az eredeti játék decemberi PlayStation Experience-en bemutatott PS4-es portja továbbra is készül, de a megjelenését eltolták, csak a télen válik letölthetővé. A Square Enix tegnapi konferenciáján egyébként azt is bejelentették, hogy ez az anyag iOS-re is megjelenik.

Szintén Nomura mondta el (de ezt már az Eurogamernek), hogy az említett PS4-es port - egyébként óriási csalódást kiváltó - bejelentését már úgy ejtették meg, hogy készült a remake is. Az érdekesség viszont az, hogy Nomura szerint még ekkor is bizonytalanok voltak azzal kapcsolatban, hogy bejelentik-e egyáltalán az új verziót. Elmondása szerint a Square-nél az elmúlt években rendszeresen előkerült a remake gondolata, és mindig változott a csapat hozzáállása: valamikor úgy gondolták, meg tudják csinálni, valamikor pedig úgy, hogy nem.

Végül az elkészítése mellett döntöttek, és azért, mert mindenképpen az eredeti fejlesztőcsapattal akarták összehozni a projektet - márpedig ők sem lesznek fiatalabbak...

0 komment - szólj hozzá!