Crash Bandicoot - rossz hírünk van a rajongóknak

  • Írta: fojesz
  • 2016. május 10.
  • Hír
Link másolása
Az elmúlt hetek Crash Bandicoot-pletykái után szinte menetrendszerűen érkezett meg a Sony kommentje a témában: a cég egyik vezetője szerint a játék jogai továbbra is az Activisionnél vannak, nem pedig náluk.

Ami csak azért probléma, mert úgy tűnik, hogy egyelőre csak a Sonyt foglalkoztatja a sorozat feltámasztása, az Activision többnyire csendben figyeli az új Crash Bandicoottal kapcsolatos találgatásokat. Ezzel egy kicsit megint messzebb kerültünk a folytatástól, hacsak nem arról van szó, hogy Adam Boyes tisztázta a jogi helyzetet, ha már az egyik követője rákérdezett.

Az elmúlt hónapokban többször is felütötte a fejét a pletyka, hogy a Sony esetleg visszahozná a klasszikus játékot; egy rejtélyes kép, egy nyilatkozat, sőt a PlayStation-főnök Shawn Layden pólója is utalt már erre. A múlt héten az egyik eredeti szinkronszínész fecsegett egy kicsit, és persze maga az Uncharted 4 (spoileres tartalom!) is árulkodhatna a visszatérésről.

4.
4.
Chelseafan1989
kár pedig szerettem volna az első három részből egy feltuningolt változatot vagy akár egy új részt is ami nem olyan mint az utolsók voltak xbox360-on, mert azok semmit nem értek!
2.
2.
Yanez
#1: Attól, hogy a Sony eladta, a rajongók még nyugodtan síránkozhatnak.
1.
1.
PaprikaJancsi
Mikor jutott a jog az Activision-höz ? Mert ha valamikor eladta neki a Sony, akkor nem tudom mi ez a siránkozás.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...