Frissítve: Már a héten leállíthatják a Wii U gyártását

  • Írta: fojesz
  • 2016. november 3.
  • Gyászhír
Link másolása
Az Eurogamer értesülései szerint pénteken leállítják a Wii U gyártását, ezzel a konzol pályafutása lényegében véget ér. A Wii U hivatalosan is a Nintendo leggyengébben teljesítő asztali masinája.

Az Eurogamer több forrásból is úgy értesült, hogy az utolsó rendelések teljesítése után, pénteken leállítják a Nintendo Wii U gyártását.

A konzol négy évvel ezelőtt mutatkozott be, és alig 13,36 millió példány talált belőle gazdára; ha a raktáron lévő készleteket sikerül is elpasszolni, akkor is biztos, hogy ez volt a Nintendo legnagyobb buktája az asztali konzolok piacán. Az eddigi negatív csúcstartó a GameCube volt, de még az is 21 millió darabra volt jó a játékosoknál.

Mivel a Wii U teljesítménye látványosan akadozott az elmúlt években, és elég sokat pletykáltak a Switch-ről, sejthettük, hogy nem sok jó vár a tabletes masinára, az viszont mindenképpen meglepő, hogy a Nintendo ennyire hamar elengedte a gép a kezét. A konzolgyártók szeretik piacon tartani egy darabig az előző generációs gépeiket, azonban úgy tűnik, a Wii U-t már a kiotóiak szerint sem érdemes erőltetni.

Update! A Nintendo cáfolta a híreket, a vállalat képviselője szerint a Switch érkezése ellenére is folytatódik a Wii U gyártása.

45.
45.
aordog
#44: A Dead Space nekem is a kedvencem. A legjobb a stílusban és engem beszarat! Remélem hamarosan ismét nekikezdhetek :)
44.
44.
#42: Erős konzol, csak nem használták ki semmivel. Hiába irtó szép egy platformer, az mégis csak platformer marad és akármilyen brutális grafikája is van, nem látszik igazán a gép ereje rajta. Én is láttam már gyönyörű platformereket a mostani generációban is, vagy ott van például a Resogun, ami brutális mennyiségű kis részecskét jelenít meg PS4-en, minden robbanásnál szana-szét szóródnak, extra jól néz ki, de akkor is inkább egy teljesen 3D-s bejárható játéknál érzed igazán hogy mit tud a gép.

Az pedig hogy neked mi jelenti a csúcsot, az emberenként változik. Ami neked a Donkey Kong Country Returns az nekem például a Dead Space, amit konzolon játszottam először, ám a PS3 eladása után PC-re sikerült beszerezni és nekem az olyan hogy ÖRÖK, nincs annál jobb játék nekem, bármit kiadhatnak. De látod ez egyénfüggő.

43.
43.
Animejetix
#41: Nincs egy szinten a Wii U a másik kettővel ez tény.... de akkor is mai gép jó grafikával.
Ha ingyen adnák a Tomb Raidert vagy egy új Unchartedet se játszanék velük....
De itt még csak nem is a pénzről van szó...
92 óta vagyok gamer és mindenevő vagyok. Ma viszont ott tartok hogy csak Nintendós cuccokhoz nyúlok 90-95%-ban....
Sose voltam nagy N-es, ez mutatja hogy milyen gyér a mai játékkínálat....
De persze tiszteletben tartom hogy a mai 8 és 12 évesek ígényeire fókuszálnak a készítők...
42.
42.
aordog
A WiiU egy erôs konzol! Ha csak a technikai oldalt tekintjük, akkor a PS3-mal közel azonos (attól valamivel jobb)
Nem a hardver szegénysége, hogy a WiiU ezt eddig ritkán tudta megmutatni...ez a Nintendo sara!
Tudjuk, hogy PS3-ra milyen játékok vannak...ezt tudta volna az N is csak elbaltázták. Amikor megjelent...ott volt a Most Wanted. A PS3 és a 360 sem tudta úgy megjeleníteni csak a PC. A Mass Effect 3 is jó port volt. A Splintell Cell is. A Tomb Raider ha kijött volna rá, akkor szebb lett volna, mint a 360-on.
Tekintsünk a múltba és elmêlkedjünk a 360 és PS3 multis címeken! Ezt mind tudta volna a WiiU. A Batman második része is ezen volt a legjobb! Mind grafikában, mind irányításban! (érdemes a videót megtekinteni)
A Super Mario meg tökéletes és nem azért tudja az 1080 progressive pásztázást mert szar játék! Wii-n nem volt HD de nekem a Donkey Kong Country returns Wii lemeze itt pörög a WiiU-ba. A mai napig a legszebb platform game. Ebbôl nem lesz Remaster csak Select avagy a Nintendo kiválasztotta a legjobbak közè az eladott darabszámok miatt! Ez 10 èv mûlva is játék lesz! Na és a mostani Tomb Raider 10 év múlva még sikeres lesz?? Nem hiszem...csak majd új rész!
Ez a különbség és nem a felbontás. Only Nintendo játékot az emberek ritkábban adnak el, mint PS4 és One exlúzívot! Míg ezeknek többnyire csak az elsô végigjátszása szórakoztat, addig a Nintendo alkotásait otthon mindenki szereti ês ha nem is játszik vele, akkor is szívesen nézi. Mert cuki és bájos ês a gyerekem is kuncog rajta! Minden olyan meseszerû...olyan mint egy igazi konzolos játék!
41.
41.
Gykrizsi
#37: Ez a tipikus mai játékos, csak a számokat nézi, semmi mást. Akkor gondolom szerinted egy 900p Tomb Raider csúnyább mint egy 1080p New Super Mario.
40.
40.
Gykrizsi
#37: jó ég, ezt te sem gondolod komolyan. Van WiiU-m, de szerinted komolyan egy szinten van a másik két éppel? Szerintem legalább néz rá valamire, mielött véleményezed.
39.
39.
Animejetix
#38: Kis szerencsével? :D
38.
38.
Csoki80
#29: Ha valaki meg van szorulva olcsóbban is eladja (főleg télen), kis szerencsével 40-50 körül vehetsz.
37.
37.
Animejetix
#36: Igen a 360 tudásban jobb a One-nál és olcsóbb is :D
A Wii U meg hihetetlen de egy mai konzol ugyanis a játékokat 1080p -ben nyomatja akadásmentesen magas fps-ben...
36.
36.
Gykrizsi
#34: Az a gond, hogy nem figyeled a gépek tudását. Mintha csodálkoznál azon, hogy a 360 olcsóbb mint a one.
35.
35.
myrte
Digitális és lemezes játékaim is vannak. Az tény, hogy a konkurenseken hamarabb lemennek az árak, illetve jóval lejjebb csusszannak, de itt is ki lehet jókat fogni. Ráadásul a Pikmin 3 teljesen ingyen volt. Anno volt az N-nek egy olyan akciója, hogy ha 3 játékot vásárolsz, a 4.-et digitálisan megkapod.
Nagyobb akciók főleg azokra a játékokra van, amiket nem az N ad ki. Resident Evil akció keretében 8 font. A Shin Megami Tensei játékokat is meg lehet ennyiért kapni, pedig némelyik dobozos verzióért iszonyat pénzeket el tudnak kérni.
34.
34.
Animejetix
#32: Ja nem tudtam, na meg bevallom én a lemezesek táborát erősítem, még sose vettem online játékot, csak online vásárolok, de csak kézzel fogható dolgokat :)
Ha az ember utána jár kicsit akkor rájöhet hogy összességében a Wii U új ára 82 ezer körül van és itt meg is áll, nincs plusz bujtatott költség, lásd Live ami 16k, szóval azt hozzá lehet tenni a gép árához. Így az alapgép árai között 20% differencia van. Játékszoftverek ára is kb 20%-val olcsóbb, egyes esetkben 40%-val a nintendo javára. Bár tény hogy sok nintendo játék ára úgy is marad azon az áron miközben a kurens gépek játékai évekkel jócskán lentebb mennek.
Használt gépeknél viszont az a helyzet hogy a One és Ps4 ára még alig különbözik az újkori árától. Wii U használt ára 60 körül mozog, jómagam most vettem 52 ezerért, bár igaz Basic de majd pendrive-val áthidalom a problémát. :)
Összesítve olcsóbb Buli a Wii U-val játszani, de úgyse az ár itt a perdöntő mert vagy érdekel valakit vagy pedig nem, és a Wii U amúgyse elsődleges gép, sose szánták annak.
32.
32.
Norbiii
Félreértettetek, most nem a lemezes játékokról beszéltem, hanem az online játékokról, és a feltöltőkártyákról, hogy mennyire éri meg, és nekem nagyon nem érte meg....10-15 éves játék, lemerített volna egy kártyát...

Wii U-ra eddig csak lemezes játékot vettem, 10 körüli áron....
31.
31.
Animejetix
#30: Ebayen a legújabb 9-10k....
30.
30.
Gykrizsi
#27: Már bocsi, de hol kapsz te új eredti játékokat 10k alatt? Box/PS4 ellenben remek akciók vannak, sokszor fillérekért vannak játékok, míg WiiU-n még egy 50% is csoda. Arról nem is beszélve, hogy a átváltás miatt minden mocsok drága. Az internet meg inkább a ps2-t idézi, pár giga játék órákat tölt néha.
29.
29.
Animejetix
#28: Mert 75-80 ezer egy új One ára? Ne mond azt hogy 60-70 egy használt ára mert akkor leszakad a plafon a fejed fölött :D
28.
28.
DON GONDOCS
#27: Azért ne a használt wiiu-t hasonlítsd egy új xo árához.
27.
27.
Animejetix
#25: 52-ért vettem Wii U-t és a friss játékokat is 10 alatt vásárolom, nem értelek bocsi! Xbox one 80-90 ezer plusz 16 ezer az xbox live gold plusz 17 ezer egy friss játék, szóval nem egy árkategória.
26.
26.
myrte
#25: Sajnos nincs mit tenni, hogy a játékok árai felzárkóztak a nyugatibb világ áraihoz. A ps3 korszakában még az árazás szerényebb volt. Akkor 13-14k volt egy gyűjtői kiadás. Természetesen nem volt bennük 40 centis szobor, de igényesek voltak.

Hiába tartják a Nintendo játékok az árukat, mert így is 14.000-15.000 fft-ért tudsz venni egy új lemezt. Így még mindig olcsóbban jön ki az, aki játszani akar és nem feltétlen arra megy, hogy a Bloodborne stb. játékok menjenek rajta, mert így van sok, ami élvezhető. Aerdog írt párat.
25.
25.
Norbiii
#24: Ráadásul drága! Nézegettem Wii U feltöltőkártyát, megnéztem egy régebbi, úgy kb10-15 éves játékot, és egy játék kb lemerítette volna a kártya összegét, egyszerűen elképesztő! Ps3ra sokkal jobban megéri!

26 éves vagyok, és szeretek Nintendozni, és a Wii U-t is szeretem. :)
24.
24.
Animejetix
#23: Plusz még fizetni kell a Live-ért, egy új játék ára 17 ezer, közben pedig egy rakás fos az összes... 90-hez adjad hozzá ezeket a járulékos kiadásokat :D és mit kapsz? Kicsiknek megéri... Wii U jobb választás minden másra PC.
23.
23.
Norbiii
#21: Újonnan most 80-90 körül látok, ami ahhoz képest sok, hogy kb ilyen árban hozzá lehet jutni egy Ps4/Xbox One-hoz. Ettől függetlenül, jó kis játékkonzol a Wii U, sok jó játékkal!
22.
22.
Gykrizsi
#21: Mert 20k különbség, viszont ég és föld a kettő. Plusz a fehér gépben olyan kevés a tarhely, hogy beszarás. Boxot meg konkrétan kapsz annyiért refur.-ben, ami szinte új, gari is van.
21.
21.
myrte
Nem értem, hogy miért horror árról beszéltek. 65.000 ft-ért lehetett venni a fehéret vagy 4 játékkal. A ps4-es cikkek alatt, bőszen írjátok, hogy 85-ért megéri, mert pc-t nem lehet ennyiért összeállítani. Játékra ez is bőven megteszi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...