Epizodikusan jelenik meg a The Long Dark

Link másolása
Elég régóta áll már fejlesztés alatt a közösség által finanszírozott The Long Dark. A korai hozzáférésű változat már elérhető egy ideje, a fejlesztők azonban most koncepciót váltottak, és úgy döntöttek epizodikusan jelentetik meg a sztorit.

2013-ban gyűjtötték össze a fejlesztők a pénzt a The Long Darkra, melyből a korai hozzáférésű változat már 2014 óta elérhető. A sztorimód régóta csúszik, most azonban úgy tűnik, végre ez a része is elérhetővé válik címnek.

Sajnos azonban nem a teljes kalandról van szó: a Hinterland koncepciót váltott és úgy döntött, epizodikusan jelenteti meg a címet. A Wintermute névre hallgató évad első két része augusztus elsején jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re, a folytatás pedig 2017 végén és 2018 elején érkezik majd.

4.
4.
psy123
#3: pedig nem bánod meg, ha most megveszed. teljes értékű szórakozás már most is.
3.
3.
zsocc-nrg
Nagyon érdekes játéknak tűnik, szemeztem is vele nemrég mikor 50%-os leárazáson volt, de úgy vagyok vele (mint az összes többi early access játékkal) hogy inkább megvárom az 1.0-ás verziót
2.
2.
psy123
#1: remélem nem lesz benne senki társ, mert az egyedüllét adta a legnagyobb élményt az egészhez :)
1.
1.
Formula1fanatic
Minek bele sztori mód? Bár nem mondom, jó lehet egy ilyen opció is megfelelően kivitelezve, de ez a játék nem függ a sztoritól, mivel kellően összetett és számtalan lehetőséget biztosít, ami a túlélésről szól. Persze ha olyan sztori módot építenek be ahol nem kötélen vezetik a játékost és ebből kifolyólag nem rakják tele bugyuta scriptelt eseményekkel az csak javíthat az élvezeti faktoron.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...