Black Ops 4 - megvan a Blackout-béta dátuma

  • Írta: zoenn
  • 2018. augusztus 15.
  • Korai verzió
Link másolása
Az Activision bejelentette a Call of Duty: Black Ops 4 battle royale-módjának első multiplayer bétatesztjét. A Blackoutot kizárólag a PlayStation 4-tulajok próbálhatják ki szeptember elején, s azon belül is csak az előrendelők.

A Blackout bétatesztje szeptember 10-én indul. Hasonlóan a multis próbalehetőséghez, első körben csak a PlayStation 4-tulajok vehetnek rajta részt, ám előtte mindenképpen elő kell rendelniük a Call of Duty: Black Ops 4-et.

Aki nem tudná: a Blackout az új Call of Duty battle royale-módja. Az új teaser videó még nem sok részletet árul el róla, ám a játék Twitter-oldala szerint háromféle módon tolhatjuk a Blackoutot: szólóban, duóban vagy négyfős csapatokban.

A későbbiek során Xbox One-on és PC-n is kipróbálható lesz a Blackout bétája. Az biztos, hogy a sorozat történetének legnagyobb pályáját járhatjuk be benne, amely ezerötszázszor nagyobb lesz, mint a Nuketown. Földi, légi és vízi járművekre is hagyatkozhatunk a meccsek során. A játékosszám még nem ismert, de nem hinnénk, hogy 100 főre szabják.

A Call of Duty: Black Ops 4 október 12-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re. A mezei kompetitív multi bétatesztjéről ebben a cikkünkben emlékeztünk meg.

10.
10.
#9: Amugy ez nem sci-fi tema, inkabb modern kori, a lepegeto robot mar nem sci-fi, siman van ilyen, meg ilyen szar kutyuk is.. Ennek ellenere en nem veszem meg, csak mondom, hogy nem tertek vissza az Infinite-hez.
9.
9.
Thevon
#8: A Fifáról is ugyanez a véleményem, de mivel CoD hír, ezért csak a CoD-ról írtam. Nekem nem szokásom a hírtől eltérő játékról írni kommentben. Egyébként ha nagyon érdekel, én pl a CoD-ot a Black Ops 2-ig jónak tartottam, de onnantól kifejezetten nem tetszett. Főleg az ugrabugrálástól a falakon, másrészt meg ezt a sci-fis témát szerintem felesleges éves szinten erőltetni. Igaz tavaly megjelent egy 2.vh-s játék, ezt aláírom, de utána ismét elkezdték ezt erőltetni. Mielőtt írnád, nem, nem egy 2.vh-s játékra vágyom, csak szimplán arra hogy ezt a jövőbeli baromságot egy 2-3 évre szüneteltessék. Személy szerint én például egy Modern Warfare féle CoD-ot szeretnék már régóta. Nem a jövőben akarok játszani, hanem egy mi időnkben játszódó CoD-ot szeretnék. Én nem CoD hater vagyok, hanem szimplán csak csalódott, hogy ide jutott ez a játék. A régieket hajlandó vagyok elővenni, főleg a Modern Warfare első részét.
8.
8.
Shady1717
#6: Igen volt story mód és 4-5 óra alatt ki játszottad aztán ennyi ,most lesz helyette Battle Royal mód amibe több órát lehet rakni.Azért éri meg ,megvenni mert kapsz egy pörgös multit ,egy zombi túl élős módot és egy Battle Royal módot.Változnak dolgok ,nem értem mit vársz mi változzon. Nem lesz tps vagy moba ,gondolom ez lenne változás neked, ez egy Cod . a Fifa mennyit változik? Évente jön ki, 1 éves fejlesztéssel , a codot 3 évig fejlesztik ,persze a cod szar a fifa meg top 1 selling game.Még annyira kiváncsi vagyok ,hogy van róla véleményed h ez ugyan az mint eddig de mennyi időt játszottál vele ,hogy tudod ezt? Többi módot nem is láttad ,honnan tudod h ugyan az? Vagy csak a szokásos cod hater duma megy?:c remélem nem
7.
7.
Beniciodeltoro
#4: van benne élettöltés szurival ? :)
Köviben meg energiaitallal gyógyítja magát :)
Ez az újítás ?
Játékmeneten látsz némi változtatást, ez ugyan az mint a fifa, nem nyúlnak hozzá, csak új pályákat pakolnak alá.
Új motort abból a csriliárd dollárból nem tudnak fejleszteni ?
Már story sincs, csak a multi, rohadt sokat melózhattak rajta :)
6.
6.
Thevon
#4: "Hogy lenne ugyanolyan, mint a többi cod?" Jogos a kérdés, hiszen az előző Call of Duty játékokban volt story mód, helyette most csak multiplayer lesz, ami kb 1 évig fog menni, aztán majd jön a következő rész szintén 60 euróért szinte nulla változtatással.
Kifejezetten már érdekelne miért érdemes évente 60 euróért megvenni ezt.
5.
5.
#3: Már bocs de nem tudom te hol élsz, nem az USA-ban vagyunk és nem Amazonról vásárolunk, simán előrendeltem (nem kell előre fizetni!) Konzolok szervízében és kaptam béta kulcsot...legyen már eszed :-D
4.
4.
Shady1717
#3: Hogy lenne ugyan olyan mint a többi cod? volt bennük Battle Royal? volt a multiban élettöltés? Ezek a pályák benne voltak az eddigi codokban? Minden codos poszt alatt sírsz mert ez a divat ,meg meg tanultad a sablon szöveget amit mondani kell a codokra de semmi ténnyel nem tudod alátámasztani , ugyan olyan de mi? azért mert ebben is lövöldözgetni kell?
3.
3.
Beniciodeltoro
Első dolgom lesz hogy előrendeljem.

jah NEM :)
Kapják be ha nincs nyílt béta előrendelés nélkül.
Semmi újat nem kapunk, olyan mint ha betenném bármelyik cod-ot, csak a rucik mások meg a pályák, elég megnézni belőle pár gameplayt.
2.
2.
norbio
#1: elvileg 60 jatekos lesz.
1.
1.
ollie92
Jó lesz rojálozni 20 játékossal :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...